Chadwick Boseman tragikus halála után nehéz feladat állt a Marvel Studios előtt. Ryan Coogler rendező egy olyan filmet szeretett volna elkészíteni, amely méltóképp megemlékezik az elhunyt színész előtt, de emellett folytatja Vakanda történetét és tovább építi a mostanában felemás minőségű Marvel Filmes Univerzumot. A Fekete Párduc 2 egy gyönyörű, érzelmes búcsú a néhai Chadwick Bosemantől, és összességében egy szórakoztató film, a hibái ellenére is.
Vakanda királya, védelmezője, maga a Fekete Párduc, T’Challa király halott. Az egész ország gyászol, de természetesen a legjobban a családja számára nehéz feldolgozni ezt a veszteséget. Édesanyjának és húgának, Ramonda királynőnek és Shurinak a búcsú mellett azonban szembe kell néznie egy újabb külső ellenféllel, amely nemcsak Vakanda, de az egész világ számára fenyegetést jelent.
A Fekete Párduc 2 igencsak hosszúra sikerült a maga 2 óra 41 perces játékidejével. Ennyi időben szerencsére bőven volt idő a gyász folyamatát bemutatni, megismertetni a nézővel az új ellenfelet, illetve végig vinni úgy a cselekményt, hogy az ne érződjön összecsapottnak. Azonban helyenként pont az ellenkezője jön át. A film közepén kissé lassabb a tempó, amit ugyan egy intenzív lezárás követ, de az a középső periódus sokak számára lehet vontatott. A történet azonban szerencsére bőven nyújt majd meglepetéseket.
Ez a film azonban megmutatja azt, hogy a Marvel filmeknek jól állna a több karakterdráma, az érzelmek és az emberi kapcsolatok előtérbe helyezése. A film nyitánya hihetetlenül emocionális, érdekes látni, hogy küzd meg T’Challa elvesztésével a családja, illetve a királyság, miként hat elvesztése a körülötte állókra. Képregényfilmektől nem szoktuk meg, hogy ilyen éretten áll hozzá olyan témakörökhöz, mint a gyász, szeretteink elvesztése.
Letitia Wright számára nem volt könnyű feladat egy olyan színészt pótolni a vásznon, mint Chadwick Boseman, de a Shurit játszó színésznő nagyszerűen oldotta meg az előtte álló kihívást. Elsősorban az írókat is dicséret illeti, hiszen nem akarták egy az egyben pótolni a Fekete Párducot, hanem hagyták Shurit annak a fiatal, okos és életvidám lánynak, akit az első részben megismertünk. Wright helyt tudott állni a humorosabb és akciódús jelenetek mellett a drámai részekben is, méltóképp folytatta elődje örökségét.
A mellékszereplők terén viszont jóval több gond akadt. Nem a színészek játékával van a gond, hanem azzal, hogy vagy nincsenek eléggé kidolgozva, vagy túl sablonosra sikerültek. Az MCU “új Vasembere”, Riri Williams ugyan szórakoztató karakter és a sztori szempontjából fontos is a szerepe, de néha nagyon idegennek érződik a szerepeltetése ebben a történetben. Magából a karakterből amit kaptunk ígéretes, remélhetőleg a saját sorozatában jobban kibontakozhat.
Ami viszont a főgonoszt, Namort illeti, nehéz értékelni. Elsőre ő is egy sablon ellenfél, akinek ugyan részben érthetőek a szándékai, de sokszor láttuk már ezt a történetet (konkrétan az előző filmben félig-meddig). Viszont cserébe akármennyire is abszurdak a képességei és a jelenléte, izgalmasok azok a jelenetek, amelyekben szerepel és talán jobban megmarad majd az emlékezetben, mint az elmúlt pár Marvel film főgonoszai.
A film a gyász és a család témaköre mellett fontos kérdésköröket is felvet. Megjelenik a kolonializmus, a migráció, a vallás, a rabszolgatartás és szerencsére nem csak feketén-fehéren és abszolút nem szájbarágós módon, mint pár Hollywoodi film esetében. Sajnos a sok dráma és akció mellett ezekre már kevesebb idő jut, de pozitívum ilyet egy tömegfilmben látni.
Az első rész a 2019-es Oscar-gálán több díjat is bezsebelt, többek között a Legjobb eredeti filmzene kategóriában Ludwig Göransson kapott Aranyszobrot az amúgy tényleg zseniális soundtrackért. Göransson szerencsére visszatért és hasonlóan emlékezetes dallamokkal színezte ki a filmet, mint az első epizód esetében. Emellett olyan népszerű előadók dalai is hallhatók a filmben, mint Rihanna vagy Stormzy, melyek mind tökéletesen illenek az atmoszférába.
Az elmúlt években, a Végjáték óta sok kritika éri a Marvel filmeket a CGI terén. Sajnos most sem lehet elmenni szó nélkül a számítógépes effektek minősége mellett. A grandiózusnak szánt akciójelenetek közben kicsit tudja zavarni az élményt egy-két alacsony költségvetésűnek tűnő megoldás. Pedig a film látványa összességében korrekt, Vakanda továbbra is lenyűgözően fest és az újabb régiókat is sikerült monumentálisan, ugyanakkor realistán ábrázolni.
A Fekete Párduc második része egy szép búcsú T’Challa karakterétől és elsősorban Chadwick Bosemantől.
Ugyan nem az eddigi legmaradandóbb film az MCU-ban, de az az érzelmes, tiszteletteljes alkotás, amelyet Ryan Cooglerék elkészítettek, egy gyönyörű búcsúztatása Bosemannek és méltó építése a Fekete Párduc mítosznak.
képek forrása: imdb
Sziasztok, Fritz Ábel vagyok. 2021 októbere óta publikálok a PEMonline felületén. Cikkeimben elsősorban a labdarúgás, a videojátékok, és a filmek világát igyekszem szórakoztató módon bemutatni.
1 thought on “Érzelmes búcsú – Fekete Párduc 2 spoilermentes kritika”