Filmek egzisztenciális krízishez
Mindenkivel előfordul, hogy egy adott ponton egyszerűen nem tudja, hogy mit kezdjen az életével. A
Mindenkivel előfordul, hogy egy adott ponton egyszerűen nem tudja, hogy mit kezdjen az életével. A
2021 végén jelent meg a Netflixen az „Egy generáció története”, vagyis az a négyrészes minisorozat,
Néha elragadhat minket a zene és a tánc világa, akár nők, akár férfiak vagyunk, akár
Ha belegondolunk, világunk az elektronikai eszközökre, és a traumáink velük való leplezésére épül. A folyamatos
Kiskorunkban rengeteg mesét néztünk, amiket a szüleink, nagyszüleink társaságában tettünk. Milyen lehetett a felnőtteknek a
Van valami varázsa a ’80-as és ‘90 évek VHS-re gyártott B-filmjeinek. Akármennyire is voltak helyenként
Közeleg a Valentin-nap, a Netflix pedig legújabb romkomjával egyenesen a kilencvenes évekbe repít minket a
A tavalyi év megosztó volt a szuperhősfilmek rajongói számára, ugyanis az olyan nagyszerű alkotások mellett,
Noah Baumbach legújabb filmje még a legedzettebbek gyomrát is megülheti, de miután felocsúdunk a döbbenetből,
A 2019-es Tőrbe ejtve új életet lehelt a murder mystery műfajába, köszönhetően a friss, de