A Waldorf-pedagógia és annak módszerei, eszközei megosztó témának számítanak manapság. Nem beszélve a hatásáról, mely az egyetem- illetve a pályaválasztást is befolyásolhatja. Interjúnk során a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett Szórádi Balázst faggattuk, hogy kicsit közelebb kerüljünk az igazsághoz, aki előtte tizenhárom éven keresztül tanult a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában és saját bőrén tapasztalta ennek a típusú oktatásnak az előnyeit, illetve esetleges hátrányait.
Egyből a közepébe csapva először is, miért pont tizenhárom év? A hagyományos középfokú oktatásban sokan csak tizenkettő évfolyamról hallottunk eddig…
Szórádi Balázs: Én a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába jártam, 1997-ben kezdtem ott az első osztályt. Egy komplex iskolarendszerről van szó: az első nyolc évünk felel meg a hagyományosan általános iskolai tanulmányoknak, majd ezt négy év gimnázium, végül egy extra tanév követi. Ez az extra év, az érettségire felkészítő év. Itt az alapvető érettségi tárgyakból újat már nem tanulunk, csak ismétlésként megint átvesszük a tananyagot és emellett próbaérettségiket oldunk meg. Ilyenkor a diákoknak lehetőségük van arra, hogy akik például orvosi pályára készülnek, azok feltornázzák magukat biológiából, vagy kémiából emelt szintre. Aki előtt nem lebegnek hasonló célok, annak van egy lazább éve, ezért sokan ilyenkor beiratkoznak nyelvtanfolyamra, vagy belekezdnek a jogsiba. Erre a plusz egy évre azért is van szükség, mert nálunk az azt megelőző év nagyon sűrű. A rendes tantárgyak végzése mellett a tanév végén minden tizenkettedikes osztálynak színdarabot kell előadnia, emellett pedig felveszünk egy CD-t is, amin az egész osztály énekel, továbbá egy „évesmunkának” nevezett projektet is önállóan el kell készítenünk. Ez utóbbi hasonlít a diplomamunkára, mindenki választ egy témát, amiről írnia kell, illetve ehhez valamilyen művészeti, vagy egyéb gyakorlati, kézzelfogható alkotást is el kell készíteni. Ezeket év végén be kell mutatnia az osztálytársaknak, tanároknak és más érdeklődőknek. Ezek a feladatok sok-sok délutáni plusz elfoglaltsággal járnak. De ha mindez nem lenne, akkor akár tizenkét év alatt is elvégezhetnénk az iskolát. Szóval nem arról van szó, hogy ne tudnának minket felkészíteni rendesen ennyi idő alatt, például előrehozott érettségizőkből is mindig akad.
Ahhoz, hogy valaki Waldorf típusú iskolába járhasson, meg kell felelnie valamilyen speciális követelményeknek, vagy van valamilyen különleges felvételi az iskolába való jelentkezésekor?
Szórádi Balázs: Nemrég volt pont a tíz éves érettségi találkozónk, ahol előkerültek nagyon régi dokumentumok, még első osztályos éveinkből is, például az én aktámban iskolaérettséget felmérő rajzok is szerepeltek. Nem kell különösebb próbatételre gondolni, hasonlóan zajlott, mint bárhol máshol az első osztályba való jelentkezés. Nyolcadik osztályból kilencedik évfolyamba való továbblépésnél pedig egy felvételi elbeszélgetésen kellett túlesnünk. Itt csak megkérdeztek minket, hogy szeretnénk-e továbbra is ide járni. Így nálunk a hagyományos értelemben vett központi felvételi – ami elválasztja az általános illetve a középiskolát – nem volt. Bizonyára azért, mert aki már nyolc évet járt ide, annak úgyis ismerik a teljesítményét. Én igennel válaszoltam ennél a kis interjúnál, az osztályközösséget, az órák hangulatát és a tanárok személyiségét ismerve, nem is volt kérdés hogyan döntök.
Hogyan nézett ki egy átlagos tanítási napotok? Kötött órarendetek volt, vagy valamilyen más struktúra szerint haladtatok?
Szórádi Balázs: Minden délelőttünk az úgynevezett főoktatással indult, mely 08:15-től 10:00 óráig tart. Ennek a duplaórának az anyagát az epochák határozzák meg. Az év során több epocha követi egymást, mindegyik más témáról szól. Egy epocha egy konkrét anyagrészt dolgoz fel és nagyjából egy hónapig tart. Ilyen volt például az egyiptomi történelem. A tanáraink igyekeztek az összes epochába valamilyen módon beleszőni a művészetet. Az előző példánál maradva, az egyiptomi történelemhez kapcsolódóan például többször is rajzolnunk kellett. A főoktatást követően a napunk olyan tárgyakkal folytatódott, amiket nem soroltak be egy epochába sem. Ilyenek a művészeti tantárgyak, mint az ének-, rajz-, drámaóra, illetve a nyelvi órák, valamint a fa- és kőfaragás és a kertészkedés. Sőt olyan is előfordulhat, hogy egy bizonyos tárgy egy témaköréből van epocha, de mellette egész évben tartanak a hét valamely napján ugyanebből a tárgyból egy közönséges órát is, más témákkal. Ezek a beosztások évről évre változhatnak, illetve az iskolák maguk válogatják, hogy melyiket veszik bele a tanrendbe és hogyan, ennek ellenére a részvétel kötelező.
Mesélnél kicsit az értékelés, számonkérés rendszeréről?
Szórádi Balázs: Kezdetben nem kaptunk osztályzatokat, csak az utolsó két évben, és akkor is csak azért, mert ezt jogszabály írja elő az érettségihez. Az első években szöveges értékeléseket, majd később kibővítve ezt, százalékos visszajelzéseket kaptunk a tanárainktól. Bizonyos százalék alatti eredmény esetén nekünk is meg kell ismételnünk a dolgozatot. Tehát nem arról van szó, hogy a Waldorf iskolákban tanuló diákokkal szemben ne lennének teljesítménybeli elvárások, csak a visszacsatolás módja más. Az osztályban egymás között is összehasonlíthattuk az eredményeket, így mindig reálisan láthattuk a munkánkat.
Gyakorlati vagy inkább az elméleti tudás elsajátítására fektették a hangsúlyt oktatásotok során?
Szórádi Balázs: A tanáraink állandóan balanszíroztak e kettő között, ügyelve arra, hogy folyamatosan fenntartsák az érdeklődésünket és elkerüljék azt, hogy csak magoljunk. A fizika, illetve kémia órákon például nagyon sokszor mutattak be nekünk kézzelfogható kísérleteket, hogy lássuk, a való életben miről van szó, ne csak képletekként éljenek a fejünkben egyes elméletek.
Most mivel foglalkozol? Kihatott a szakmaválasztásodra a Waldorf-pedagógia?
Szórádi Balázs: Szoftverfejlesztőként dolgozom most, és a BME-n végeztem mérnök-informatika szakon. Úgy gondolom, nem igazán lehet általánosságban beszélni arról, hogy ki milyen irányba megy az itt eltöltött évei után. Akárcsak máshol, itt is mindenki a saját személyes érdeklődése alapján választ pályát magának. A miénk alapvetően művészeti iskola volt, inkább ezen az oldalán, mintsem a reál oldalán volt erősebb, azonban minden osztályban vannak, akik mérnöki vagy orvosi pályán folytatják az útjukat.
Visszatekintve mi volt a legnagyobb előnye, illetve hátránya szerinted, hogy ilyen képzésben vettél részt?
Szórádi Balázs: Legfőképp a művészeti képzést tudnám kiemelni, vagyis, hogy nem csak elméleti tudást szerezhettünk itt. Az efféle megközelítés segít megőrizni az emberben lévő kreativitást, és megelőzi azt is, hogy túlságosan „kockákká” váljanak a diákok. Szerintem az a jó a Waldorfban, hogy igyekszik erősíteni a növendékeit minden lehetséges területen, a lehető összes készségüket próbálja fejleszteni. Ha például valaki nagyon ügyes matekból, attól még ugyanúgy szem előtt tartják, hogy más készségeiben is fejlődjön. Amit talán kritikaként megfogalmaznék, az annyi lenne, hogy nekem személy szerint az első négy osztály tempója lassú volt. Például első évben tanultuk a nagybetűket, míg a második évben a kisbetűket, én ezekkel már óvodáskoromban is találkoztam. Ekkor még nem volt lehetőség bontott csoportra, hogy aki előbb elsajátította az ismeretet, az gyorsabban haladjon. Nyolcadik osztálytól felfelé viszont már semmiképp sem mondanám, hogy unatkoztam volna. Nem volt lazább, mint egy másik hagyományos iskola.
Említetted, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen folytattad a tanulmányaidat. Nehézséget jelentett számodra egy Waldorf iskola után az átállás? Miben nyilvánultak meg leginkább a különbségek a Pesthidegkúti Waldorf Iskola után?
Szórádi Balázs: Az egyetemen a választott szakomnak megfelelően fókuszáltabban tanulhattam arról, ami érdekelt, nem úgy, mint egy gimnáziumban, ahol érdeklődési körtől függetlenül mindenféle kötelező tárgyat kell teljesíteni. A tömeg jelleg nagyon szokatlan volt, hogy hatszáz ember jár egy tárgyra, és nem ismeri mindenki a másikat. Ezeket a változásokat azonban bármelyik középiskolából érkező diák ugyanígy éli meg. Az, hogy vannak számonkérések, egyáltalán nem volt meglepő. Úgy gondolom, nyolcadik osztálytól után egyáltalán nem gyengébb egy Waldorf képzés, mint bármelyik átlagos középiskola, ugyanúgy vannak elvárások, számonkérések. Az igaz, hogy néhány hallgató már a középiskolában emelt szinten tanult matematikát, fizikát vagy programozást, nekik könnyebben mentek az első évek az egyetemen. Úgy láttam, hogy akik viszont nem, azok számára ugyanannyira volt nehéz, függetlenül attól, hogy Waldorf iskolából jöttek vagy sem. Különben, aki előrelátó, annak a Waldorf 13. osztályában is van ideje jobban felkészülni. Ezt az én szakom esetében nem erőltették, mert a BME azt a stratégiát választotta, hogy alacsony ponthatárokat szab meg a mérnök informatikus szakon. Cserébe az első félévben matematika illetve fizika felzárkóztató tárgyakat indít azoknak, akiknek erre egy év eleji dolgozat alapján szükségük van. Összességében nem éreztem úgy, hogy a Waldorf iskola miatt hátrányból indulnék a többiekkel szemben.
Kiknek ajánlanád a Waldorf iskolákat?
Szórádi Balázs: Az én szüleim valamilyen emberközpontú iskolát kerestek, ahol nem az a lényeg, hogy minél több feladatnak és számonkérésnek kelljen megfelelni már kisgyermek korban. Meg akarták őrizni a tanuláshoz való kedvet, amíg csak lehet. Úgy gondolom, bárkinek szívesen ajánlanám! De őszintén szólva nincs összehasonlítási alapom, milyen egy hagyományos típusú általános- vagy középiskolába járni, mert én csak Waldorfba jártam. Annyit tudok elmondani, hogy itt nagyon jól éreztem magamat. Tetszett, hogy elméleti, gyakorlati, művészeti perspektívából egyaránt próbáljuk megközelíteni, befogadni a tananyagot, így sok készségünk fejlődhet egyszerre. Nem kell attól félni, hogy aztán az egyetem milyen lesz, hiszen bár az első éveket könnyűnek találtam, a képzés fokozatosan nehezedik és ezzel fokozódnak az elvárások is. Később aztán úgyis egyetemtől és szaktól függ, kire milyen nyomás nehezedik majd.
