„Új év, új én?” – Avagy a be nem tartott fogadalmak

+1
2
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Új év, új én” – tartja a mondás. Sokan szeretnének változtatni önmagukon. Lehetséges, hogy kisebb dolgokon, viszont az sincs kizárva, hogy egy rendkívül nagy célt fogalmaznak meg maguk számára. Van, aki egészségesebben szeretne élni, akad olyan is, aki munka vagy tanulmányai terén, vagy a magánéletének egyéb területén szeretne sikeresebb lenni. 

Sok fogadalom születik tehát január elején, viszont sokan nem tartják meg az önmaguknak tett ígéretet. Vajon mi lehet ennek az oka?

fogadal

Kivitelezhetetlen célok

A sikeres fogadalom tulajdonképpen egy ígéret saját magunk számára.  Konkrétan önmagunknak fogalmazzuk meg őket. Pont ezért hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy túl nagy célt tűzünk ki magunk elé. Egyből a legjobb verzióinkká szeretnénk átalakulni, viszont, elfeledkezünk két fontos faktorról: a realitásról és az időbeosztásról. 1 nap alatt senki sem fogja elérni a számára tökéletes fizikumot például. Először kis célokat kell meghatározni, hogy a végcélhoz el tudjunk érni, ebben az esetben nyilván úgy maradhatunk a realitás talaján, ha nem azt fogadjuk meg, hogy holnaptól teljesen egészségesen fogunk étkezni, hanem napi, heti hónapos célokat tűzünk ki.

Teszem azt, ezen a héten nem eszek meg minden nap egy tábla csokoládét, hanem minden nap egy kocka csokival kevesebbet fogok fogyasztani. Az időbeosztás sem mindegy. Hiába fogadjuk meg, hogy minden nap mozgunk hat órát, ha időbeosztás szempontjából ez egyszerűen kivitelezhetetlen. 

Másoknak megfogalmazott ígéretek

Csak önmagunkat csapjuk be, amikor azért fogalmazunk meg újévi fogadalmat, hogy másokat lenyűgözzünk. Ez alatt azt értem, hogy a saját értékrendünket teljesen eldobjuk csak azért, hogy másoknak meg tudjunk felelni. Természetesen minden ember számára szükséglet hogy tartozzon valahova, viszont, ha csak azért fogalmazunk meg egy célt – bármi legyen az -, hogy mások elfogadjanak, csak önmagunk által felállított értékeinket dobjuk el.

Különösen akkor, ha az az ígéret teljesen szembe megy az eszméinkkel. Egy fogadalomnál meg kell kérdezni mindenképp önmagunktól, hogy ezt tényleg önmagunkért tesszük, vagy csak mások nyomására, tehát ez tulajdonképpen másoknak tett ígéret.

Az ígéret, ami nem éri meg

Természetesen mindennek megvan az ára. Viszont sokan nem gondolnak bele abba, hogy ez a fogadalom mennyi jutalommal kecsegtet az áldozatokért cserébe.  Ha semmi pozitív érzést nem adna, ha az adott ígéretet betartanád önmagadnak –  teszem, azt egyszerűen csak végigszenvednéd a betartását – akkor nem éri meg. 

Ha még örömmel, lelkesedéssel kezdünk valamit, és bármi jön, végigvisszük, és csak egyszer-kétszer ingunk meg abban, hogy megéri-e, addig őszintén azt gondolom, csak szorgalom, és ambíció kérdése az egész.  A probléma akkor kezdődik, ha bejönnek a másoknak megfogalmazott ígéretek – mondjuk, az egyetemet nem önmaga miatt csinálja valaki, hanem szülői nyomásra. De ez csak példa.

Önmagunkat igazoló ígéretek

 Én úgy gondolom, hogy sokan esnek abba a hibába, hogy a saját álláspontjukat veszik figyelembe. Természetesen nem érdemes a kukába dobnunk saját nézeteinket mások véleménye miatt, viszont a nyitottság nagy erény a mai világban és óriási előnyre tehet szert egy nyitott és tájékozott ember. Ellenben ha valaki szemellenzős, nem gondolja tovább mások eszméit, nézeteit, előnyöktől zárkózik el. Nem is beszélve arról, hogy olyan ígéreteket fogalmaz meg, amivel csak a saját igazát akarja megerősíteni. 

A nem komolyan vett fogadalmak

Az is probléma lehet, ha nem vesszük komolyan önmagunkat, így céljainkat sem.  Ennek több oka lehet, mint az önbizalomhiány például.  Ilyenkor nagyon kevés esély van arra, hogy az adott célt elérjük, nem azért, mert a szorgalmunkkal van a probléma, hiába gondolhatják azt kívülről. A legnagyobb probléma legtöbb esetben a saját magunk képességeinek megkérdőjelezése, így rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy a célunkat magunk sem vesszük komolyan.

A fogadalom, amibe nem fektetünk elég munkát

Vannak olyan általános fogadalmak, amik rendkívül jól hangzanak, és csak ezért ígérjük meg magunknak, sőt, sokszor pont ezért hangoztatjuk egyre többet mások előtt.  Viszont mivel különböző okok miatt nem teszünk azért, hogy megvalósuljanak, így nem is fognak. Én úgy hiszem, hogyha valamit el szeretnénk érni, ahhoz a pozitív attitűd és a jól megtervezett munka elengedhetetlen.

Összességében úgy gondolom, hogy a legnagyobb probléma az újévi fogadalmakkal a következetesség hiánya. Attól, hogy még egy fogadalom jól hangzik, nem biztos, hogy megvalósítható a megfelelő lépések nélkül. Attól még, hogy mások számára nélkülözhetetlen, attól még neked nem biztos, hogy az jó lesz. Úgy gondolom, hogy ha keményen dolgozol érte, következetesen megtervezed és önmagadért csinálod, sikeres lesz az újévi fogadalmad.

Képek forrása: kiemelt, pexels

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük