Ahogy tavaly is, idén újra elhoztuk nektek a 2021-es év legjobb, legolvasottabb, legérdekesebb könyveit. Ebben az évben egy kis újításként a ti véleményetek alapján állítottuk össze a Top 10-es listát, amelyet alábbi cikkünkben olvashattok!
10. Hunyadi 11- A förgeteg hírnöke
Az egyik általatok választott könyv, a Hunyadi 11 – A förgeteg hírnöke, amely december 7-én jelent meg szépirodalmi kategóriában. A Bán Mór által írt regény Hunyadi János helyzetét tárja elénk a rigómezei csata után, mely szinte előidézte Magyarország sorsát. Emellett azonban nemcsak hazánkra, hanem a konstantinápolyi körülményekre is érdemes figyelmet fordítani.
9. Ahol a folyami rákok énekelnek
Delia Owens könyve nem véletlenül szerepel a mi top 10-es listánkban, hiszen az év egyik legszebb fejlődésregénye. A történet egy partvidéki mocsaras területen játszódik 1950 és 1960-as években, ahol egy kislány egyedül, elszeparálva éli az életét teljesen eltávolodva a külvilágtól. Ebben a helyzetben váratlanul éri a szerelem, amely során felfedezi magában a természet és a költészet iránti szeretetét is.
8. A csütörtöki nyomozóklub
Ha érdekelnek a krimi kategóriájú könyvek, akkor Richard Osman regénye biztosan téged is magával ragad. Nemcsak a kritikusok és az olvasók tetszését nyerte el, hanem Steven Spielbergét is, aki szinte azonnal megvette a filmjogokat. A könyvben megismerhetünk négy barátot, akik nyugdíjas éveikben járnak, ők minden csütörtökön összeülnek, hogy megoldatlan gyilkossági ügyeket beszéljenek meg. Egyszer azonban az otthonukban egy brutális gyilkosság történik, melyet megpróbálnak megoldani. De vajon még időben megtalálják a gyilkost?
7. Zöldlámpa
Matthew McConaughey az egyik legsikeresebb színész Amerikában. Olyan híres filmekben szerepelhetett mint, A Wall Street farkasa vagy A bolondok aranya. Zöldlámpa című életrajzi könyvében őszintén beszél sikerének titkáról, az élethez való hozzáállásáról és, hogy miként tudunk eljutni az álmaink megvalósításáig.
6. A Court of Silver Flames – Ezüst lángok udvara
Már címéből is kiderülhet, hogy egy különleges olvasmány áll toplistánk hatodik helyén. Ez a könyv történetét tekintve a szórakoztató irodalmi belül a fantasy kategóriába sorolható. A tündérek világában, háborúk végtelen sorában minden magányos léleknek szüksége van valakire, akivel közösen gyógyulhat. Ezt meg is találja, két teljesen ellentétes személyiségű ember, akikben habár nincsen semmi közös, mégis egymás mellett találják meg a támaszt.
5. Mr. Escobar – Apám titkai
A kolumbiai drogbáró történetét már szinte az egész világ ismeri könyvekből, visszaemlékezésekből, filmekből. Azonban kevés olyan biztos, közvetlen forrásból ismerjük Pablo Escobart, mint a saját családjától. Korábban felesége, most fia által írt könyvben tudtunk betekintést nyerni életébe. Juan Pablo Escobar saját szemszögéből szeretné bemutatni édesapját, és példát szeretne mutatni, azért, hogy senki ne váljon olyanná, mint amilyen ő volt.
4. 20 önismereti kérdés és válasz – Pszichológiai kézikönyv önmagadhoz
Nem sok önismereti, pszichológiai könyv került ebben az évben a könyvespolcra, de ha egyet kellene elolvasnod egész életedben, akkor ez legyen az! Ennek az olvasmánynak főként az a célja, hogy az olvasót eljuttassa önmaga megismerésén keresztül az önbizalmáig és egy olyan tükröt tarthat ezáltal maga elé, amellyel megismerheti saját személyiségét.
3. Állj mellém!
Leiner Laura eddig még soha nem okozott csalódást olvasóinak. Könyveiben általában a felnőtté válás előtt álló fiatalokat kívánja megszólítani. Kamaszkori problémák, szerelem, barátság és az Iskolák Országos Versenye. Ezek a szavak jellemzik az Ég veled trilógiát melynek három kötete után, most megjelent a második trilógiája Bízz bennem! címmel. Ennek harmadik kötete az Állj mellém!, melyet a rajongók már nagyon vártak, hiszen Leiner Laura könyvei általában mindig hatalmas sikert aratnak. Az iskolák országos versenye a végéhez közeledik és a szirtes csapatot nem sok választja el a kupától. A döntőig azonban még szembe kell nézniük ellenfeleikkel, saját megérzéseikkel és múltbéli hibáikkal.
2. Minek szenved, aki nem bírja
Rubin Eszter új könyvében a 21. századi ember gondolkodásmódját, problémáit és szorongásait próbálja megérteni és bemutatni. Pető Hanga kamaszkorában rengeteg fájdalmon, betegségen megy keresztül, melynek akkor még nem tudják az okát. Felnőtt korára javulni látszik állapota, ám újra eljön az a pont, hogy orvosok keresésével tölti mindennapjait. Habár sokáig senki nem tudja mi lehet az oka gyenge szervezetének, végül azonban a megoldás végig az orra előtt volt. A fizikai betegségek hátterében leggyakrabban a rég eltemetett lelki betegségek állnak. Ebben a könyvben megismerhetjük a szorongások mögött elbújó okokat és a segítségnyújtás módját.
1. Nemakarokbeleszólni – Innen szép nyerni
Toplistánk első helyén egy magyar könyv szerepel, amelyet még az idei évben adtak ki. A Nemakarokbeleszólni, három nő keze által készült olvasmány, ami azért is érdekes, mert három személyiség tükröződik vissza az alkotásból. A történetében három lánytestvért ismerhetünk meg, akik családi problémák és viszályok ellenére támogatják és szeretik egymást, hiszen mi másra van a család?! De persze, ez nem ilyen könnyű, és innen szép nyerni!

Reméljük elnyerte tetszéseteket az idei 10 legjobb könyvünk, amelyet a ti választásaitok szerint alakítottunk ki! Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mik az idei legjobb sorozatok, illetve a legfülbemászóbb slágerek akkor olvassátok el Varsányi Dorka és Wéber János cikkeit.
kep1, kep2, kep3, kep4, kep5, kep6, kep7, kep8, kep9, kep10

Tulézi Eszter vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar elsőéves turizmus és vendéglátás szak hallgatója. Gimnazistaként, már beleláthattam az újság szerkesztés rejtelmeibe, de szerettem volna kipróbálni magam egy új környezetben is. Kedvenc témáim a nemek közötti egyenlőség, az otthoni receptek, a könyvek és filmek világa.
1 thought on “Top 10 könyv 2021-ben – a követőtáborunk szerint”
Comments are closed.