Tömegbaleset történt az M1-es autópályán

+1
1
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Futótűzként járta be az országot a hír, miszerint a hétvégén hatalmas tömegbaleset történt az M1-es autópályán. Lényegretörő és pontos információkat – úgymond tényadatokat – a Budapesti Rendőr-főkapitányság adott az alábbi két közleményében:

A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 11-én 14 óra 25 perc körül az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon öt kamion és 37 személygépkocsi ütközött össze. Az elsődleges adatok szerint a balesetben 19 jármű kiégett, összesen 36 ember sérült meg, melyből 1 személy életveszélyes, 13 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az előző kijelentés 2023.03.11-e szombat délután került fel a rendőrség hivatalos honlapjára, a police.hu-ra. Ugyanakkor a baleset utáni reggel (2023.03.12., vasárnap 08:15) napvilágot látott hatósági közleményben már kicsit korrigálódni látszottak a baleset körülményeiről származó információk:

A balesetben összesen 41 gépjármű volt érintett. Egy 44 éves férfi életét vesztette, rajta kívül 39-en sérültek meg, a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. […] A rendőrség büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Érdekesség, hogy az ezen cikkben tárgyalt szerencsétlenség előtt is történt egy karambol az adott útszakaszon, ekkor egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze. Az interneten számos helyen közzétett videófelvétel(ek)en látszik a markáns szél által létrejött porvihar, mely a környező termőföldek aprószemcsés talajainak kiszáradt felső rétegét kapta levegőre.

baleset

A mentésben a tatabányai, a bajnai, a törökbálinti, a nyergesújfalui, a székesfehérvári, a fővárosi hivatásos, valamint a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók vettek részt. Mindemellett a Fejér Vármegyei és a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat is segített a helyszínen. A sérülteket a győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították.

A The Washington Post, egy jól ismert amerikai napilap is tudósított erről a közlekedési balesetről.

Ők is összefoglalták röviden, tömören az eseményeket, az ő cikkük ide kattintva olvasható el.

Források, valamint a képek forrásai:

1, 2, 3, 4, 5, 6 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük