tej

Tejalternatívák: Tejfehérje- és laktózérzékenyek számára

+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Vannak az úgymond átlagemberek és vagyunk mi, akiknek a gyomra egy kis tejtől vagy tejterméktől háborút vív a fennmaradásért. Számukra nélkülözhetetlenek lehetnek a különböző – lényegében tejmentes – növényi alternatívák, például a szója, mandula, kókusz vagy rizs alapú tejkészítmények.

Minden vegán számára is alapvető fontosságúak, illetve laktózmentesek, ami igazi változást jelent a laktózintoleranciában szenvedők számára.

Az intoleranciát nem csak a laktóz okozhatja, hanem például a kazein és a tejsavó fehérje. Ebben az esetben is a növényi italok jelentik az optimális alternatívát. Illetve nemrég volt szerencsém kipróbálni egy forradalmi újdonságnak számító tej pótló készítményt a Fitolatte-t.

Nézzük először miből és hogyan készülnek a különböző növényi tejek:

A növényi tejek másik előnye az előállításában rejlik. Előállításuk során jelentősen kevesebb vizet használnak, kevesebb üvegház hatású gázt termelnek és kevésbé szennyezik a vizeket. Tehát jót tesznek az éghajlatnak és természetesen az állatok jólétének. Lényegében a növényi alapból, magvakból áztatással nyerik ki a tej vagy ital alapját, vagy őrölt por formátumból állítják elő.

Kókuszital:

tej

Lényegében a kókuszdió reszelt „húsából” nyerik ki. Hasonlít a hagyományos tejre, de érződik benne a kókusz jellegzetes aromája. Vitaminokban gazdag. Magas a kalcium, kálium, magnézium, cink, vas és foszfor tartalma, valamint a B, C, és E vitamin tartalma is.

Rizsital:

Rizsszemekből víz hozzáadásával készül.

Könnyen emészthető. Megtalálhatóak benne esszenciális aminosavak, E és B vitamin, illetve magnézium, kálium és kalcium is. Alacsony nátriumtartalmú, ezért azok is fogyaszthatják, akiknek magas a vérnyomása. Natúr ízű, ebből kifolyólag elég sokféleképpen felhasználható, és könnyen összeegyeztethető akár a fogyókúrás étrenddel is.

Szójaital:

Szójababból készülő ital.

Telítetlen zsírsavakban gazdag, így kedvező hatással van a koleszterinszintre. Nagyon sokféle vitamint tartalmaz, valamint magas a savtartalma, és kis mennyiségben találhatók még benne omega-3 zsírsavak is. Semleges ízű, ezért nagyon sokféleképp hasznosítható, például sós és édes ételekhez és italokhoz. Ezenfelül külsőleg is alkalmazható. Arcpakolásokhoz, illetve lemosó formájában. Táplálja és regenerálja a bőrt.

Zabital:

Zabpehelyből és vízből készül. Hozzáadott cukrot nem tartalmazó változata diétához és cukorbetegeknek is ajánlott. A szójatejhez hasonlóan ez is semleges ízű, ennél fogva sós és édes italokhoz egyaránt alkalmazható. Bővelkedik magnéziumban, kalciumban, foszforban és káliumban, illetve jelentős B és E vitamin forrás.

Mandulaital:

Az enyhén pirított mandulaszemekből készülő ital kiváló E és B vitamin forrás.

Emellett jócskán tartalmaz folsavat, foszfort, magnéziumot, vasat, kalciumot, mangánt, cinket és antioxidánsokat. Pozitív hatással van a koleszterinszintre. Nem túl erősen aromás, mégis jellegzetes ízű selymes ital készíthető belőle. Elsősorban édes italokhoz és desszertekhez ajánlott.

És a végére hagytam az újdonságot, a Fitolatte-ét:

Egy promóció jóvoltából volt lehetőségem kipróbálni, tesztelni a forradalmi újdonságot, a Fitolatte-ét. Számomra a tökéletes tejhelyettesítő készítmény.

Lényegében a koncentrátumot bekeverjük egy pohár vízzel és színében ténylegesen hasonlít a sima tejre. A koncentrátum nekem leginkább a folyékony karamellre hasonlított ízében és állagában is. Mivel én kávéval próbáltam ki, ezért olyan volt, mintha egy nagyon finom karamell latte-t ittam volna. Leginkább édességekhez, édes italalternatívákhoz tudnám ajánlani. Hozzátenném még, hogy ha valaki esetleg nem kedveli a natúr ízeket, a legtöbb növényi alternatívából létezik csokis vagy ízesített verzió is.

És ha valakinek esetleg kedve támadna otthon is kipróbálni a növényi alternatívát, de nem szeretné megvásárolni, számukra hoztam egy egészen egyszerűnek tűnő kókusztej, illetve mandulaital receptet:

Kókuszital előállítása otthon:

1 csésze kókuszreszeléket jól turmixolj össze 4 csésze vízzel, aztán szűrd át!

Lényegében ennyi, és már kész is a házi kókuszital.

Mandulaital házilag:

Sütőben 130 fokon kb. 15-20 perc alatt megsütjük a mandulát. A legfőbb célja és előnye a hőkezelésnek, hogy a hő hatására a mandulában lévő olaj hamarabb kicsapódik, így könnyebben és gyorsabban végzünk a mandulaital készítésével.

Ha sietsz, akkor kihagyható lépés, de ha belefér az idődbe, akkor mindenképp ezzel kezdd!

A következő lépésben mehet a mandula az aprítóba és tulajdonképpen egy mandulavajat készítünk, azaz a robotgép segítségével addig aprítjuk a mandulát, hogy mandulakrémet kapjunk. Ekkor hozzáadjuk a sót és a szűrt vizet, majd tovább dolgoztatjuk a gépet és már készen is vagyunk.

Remélem a cikkem segít majd megtalálni mindenkinek a megfelelő növényi alternatívát, akinek szüksége van rá, és aki szeretne valami újdonságot kipróbálni.

Képek forrása: kiemelt, 1.kép, 2.kép, 3.kép,4.kép,Saját forrás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük