Sorozatok, amik véget értek ugyan, de örökké emlékezni fogunk rájuk

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A mai cikkben néhány örök klasszikus sorozatot hoztam nektek. Azokat gyűjtöttem össze  ebbe  a  listába, amik  szerintem  felejthetetlennek  számítanak.

Az  első  és  kihagyhatatlan  ebből  a  felsorolásból  az  Így jártam  anyátokkal:

Konkrétan  az  elsőtől  az  utolsó  epizódig,  olyan  élethelyzeteket   vázol  fel,  amik  igazából  bárkivel  megtörténhetnek.

sorozat

Ted  törekvései  a  szerelem  megtalálására,  Lily és Marshall  tökéletes  szerelmi  története,  Barney  csajozós  életstílusa,  illetve  Robin,  aki  igazából  mindenki  sztorijában  megtalálható. És  a  végén  a  sok  humoros  katyvasz  után  a  részben  tökéletes  befejezés , ami  azért  kicsivel  jobb  is  lehetett  volna.

Az  utóbbi  időben  legalább  10-szer  néztem  újra, és  még  most  sem  tudom  megunni.

A második  teljesen  egyértelmű  volt:

Tagadhatatlan,  hogy  sosem  fogom  elfelejteni  Sheldon-t,  Leonard-öt,  Raj-ot és  Howard-ot. Szerintem  már  mindenki  kitalálta,  hogy  az  Agymenőkről  van  szó.

Mikor először  láttam a  sorozatot, nem  nagyon  értettem  a  lényegét, a humort,  meg  úgy  általában  az  egész  sorozatot.

Aztán  lassan  elkezdtem  felfedezni,  hogy  Sheldon  „hülye szokásainak,,  van  igazság alapja,   és,  hogy  néha  a  sorozat úgymond egyedi  humora csak  jóval  utána  lesz  érthető.

A sorozat  befejezése  után  debütált  az  azóta  kirobbanó  sikert  elkönyvelő,  az   Ifjú Sheldon  című  spin off sorozat.

A  következő  a  Vámpírnaplók

Van,  aki  beismeri,  van,  aki  tagadja,  de  volt  egy  “vámpírmánia”  időszak  az  Alkonyat  megjelenése  után,  ami  okán  eléggé  közkedveltek  lettek  a   vámpírokkal,  illetve  vérfarkasokkal  kapcsolatos  filmek,  sorozatok  és  könyvek  egyaránt. Ezen  felbuzdulva  robbant  be  a  vámpírnaplók,  ami  igazából  hamarabbi  – legalább is  az  ötlet – mint  Stephenie  Meyer könyvei.

L.J Smith  könyvei  alapján  készült  sorozat  középpontjában  a  főszereplő  Elena Gilbert, valamint Stefan  és  Damon  Salvatore  szerelmi  háromszöge  áll.                                                                         

Lényegében  a  történet  főszereplőjét,  Elenát  és  családját  autóbaleset  éri,  és  csak  ő  és  az  öccse  élik  túl  egy  véletlennek  köszönhetően.

Nem  sokkal  később  felbukkan  egy  ismeretlen  srác,  Stefan  és   Elena  szinte  azonnal  elvarázsolja,  addig,  míg  fel  nem  bukkan  a  semmiből  Stefan  bátyja,  Damon.

És  elkezdődik  a  harc a  lányért,  aki  mindkettőjüket  „megbabonázta” –  és  túlélésért.

Egyébként  a  sorozathoz   két  spin off   sorozat  is  készült,  a  The  Originals  illetve  a  Legacies.

A   negyedik  helyre  egy  örök  klasszikus  került:

Ennek azóta  több  zseniális  sorozatot,  illetve  színészt  is  köszönhetünk: a  Gossip  Girl – Pletykafészek.

Lényegében  a  manhattani  elit  ügyes-bajos  dolgaiba,  problémáiba  enged  betekintést  egy  ismeretlen  szemével  nézve. Szövevényes  szerelmek, csalódások,  intrikák, és  az  anonim  író, aki  mindezt  felszínre  hozza.

Az  egész  story  Serena  Van  der Woodseen-nel  indul,  aki  lényegében  a  saját  száműzetéséből  tér  vissza  Manhattan-be. Innen  indul  a  6 évadnyi  kavalkád. A  karakterek  lényegében  eléggé  hasonlóak:

Serena Van der Woodsen :

Az  nagyija  révén  gazdag, de  egyébként  a  kevésbé  öntelt  külvárosi  lány  feeling-je  van.

Dan Humphrey :

A  külvárosi  szerény  srác,  akinek  minden  vágya  hogy  író  lehessen , de  bánatára  vagy  szerencséjére  a  véletlen  az  útjába  sodorja  Serena-t.

Chuck Bass :

A  hedonista, aki  mindent  és  mindenkit  megkap,  akit  és  amit  akar.

Blair Waldorf :

A  hercegnő,  akit  mindenki  tisztel  és  úgy  tűnik,  hogy  szeret  is, de  az  csak  az  álca,  hogy  megtarthassa  pozícióját.

Chuck és Blair  a  tökéletes  pár  lehetnének, ha  nem  keresnének  állandóan  kifogásokat,  hogy  miért  nem  lehetnek  együtt.

Ezt  az  osztrák  sorozatot  nem  tudtam  volna,  vagyis nem  is  lehetett  volna  kihagyni  ebből  a  felsorolásból,  ez  pedig  a  Rex felügyelő:

Ezen  a  sorozaton  nőttem  fel lényegében. Nagyjából  az  összes  részét  láttam  legalább  egymilliószor.

A  főszereplő  Rex,  a  német juhászkutya, aki  kollégáival  karöltve  göngyölíti  fel  a  gyilkossági  ügyeket. Nagyjából  a teljes  sorozat  Ausztriában  játszódik,  teljesen  a  11.évadig ,  amikor  is  a  cselekmény  Rómában  folytatódik  tovább , új  csapattal  és  új  szereplőkkel.

Illetve  készült  még  egy  hasonló  sorozat  Rex  Kanadában  címmel.

És a  plusz  egy,  a  legnagyobb  kedvencem:  a  Shameless – Szégyentelenek

Chicago déli részén él a Gallagher család, akik mindent megtesznek az életben maradásért.

Nekik valóban a lét a tét, a betevő falatra valót is csak úgy tudják beszerezni, ha lopott újságokban lévő kuponokat váltanak be. A család tagjai már megszokták ezt a fajta életmódot, ezért számukra már természetes a szegénység. 

A család feje Frank Gallagher, aki már évek óta keményen iszik, mindenféle segélyt igénybe vesz, még az olyanokat is, amikre nem jogosult, de még így sem elég a pénze.

A Gallagher család mottója:

„Lehet, hogy nem vagyunk valami jól eleresztve, azonban mindannyian ismerjük az élet igazi értelmét: tudjuk, hogyan kell egy jó nagyot bulizni”.

Remélem tudtam nektek néhány ötletet adni ezekkel a régi klasszikusokkal, hogy mit nézzetek legközelebb, ha sorozatozni van kedvetek. 

Ti láttátok már valamelyiket?

Olvastad már a többi sorozatajánlónkat?

Képek:.

kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5, 6

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük