„Sem az álom nem lehet túl nagy, sem az álmodó túl kicsi!” – Interjú dr. Jakab Ferenc professzor úrral, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjével

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
  1. Az év, mely mindannyiunk számára emlékezetes marad. Az év, amely leírhatatlan érzéseket vált ki belőlünk. Az év, amikor átértékeltük az életünket. Az év, mely sok nehézséget, szenvedést, tragédiát, félelmet, sírást, elkeseredettséget, lemondást, ugyanakkor rengeteg tanulságot is tartogatott számunkra. Az év, amikor egy világ fogott össze egy nemes cél érdekében. Az év, amikor minden bizalmunkat és reményünket a frontvonalban dolgozókba vetettük. Az év, amikor az ápolók, orvosok, gyógyszerészek, kutatók, és mindenki más is – akár a legkisebb, legjelentéktelenebbnek tűnő dologgal is hozzájárult a kilátástalannak tűnő helyzet átvészeléséhez – azzal a teherrel a vállán kelt fel reggelente, hogy a munkáján ma is emberéletek múlnak.  Az év, amikor megváltozott a siker és az elismerés fogalma. Az év, aminek nagyon vártuk a végét. Az év, aminek elmúlásától azt vártuk, hogy a szörnyű élményeket és emlékeket is magával viszi. Az év, amit sokan szívesen kitörölnének a naptárból. Az év, melyet sokáig emlegetni fogunk. Az év, amely szinte mindent megváltoztatott…

A 2019-es év végén azonosították Kínában a SARS-CoV-2-t, vagyis az új koronavírust, melynek 2020. január 23-án már 6 halálos áldozata volt. Ezen a napon vonták vesztegzár alá a kínai Vuhan városát is, melyet a fertőzés kiindulópontjaként tartanak számon. 2020. március 11-én a járványt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította. A pécsi kutatók a Szentágothai János Kutatóközpont BSL-4 biobiztonsági szintű virológiai laboratóriumában is megkezdték kutatásaikat, s a világ élvonalában azért küzdöttek, hogy megállítsák a vírus terjedését. Palkovics László Innovációs és Technológiai miniszter Dr. Jakab Ferenc professzor urat, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tudományos dékánhelyettesét nevezte ki a járvány miatt kiemelten fontossá vált Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetőjévé. Professzor úr 12 főből álló csapatával már több, mint egy éve megfeszített munkával harcol azért, hogy – ahogy ő fogalmaz – átütő sikert érjenek el laboratóriumi tevékenységükkel, s munkájuk gyümölcseként emberek millióinak életét tudják megmenteni.

Dr. Jakab Ferenc professzor úrral hivatásról, a koronavírusról, vakcináról, sikerről, jövőről és a ti kérdéseitekről is beszélgettünk. Az interjúból többek között az is kiderül, hogy miért lett belőle virológus, hogyan építette fel karrierjét, s valósította meg az álmát, szerinte mi a sikerének a titka, miben látja a megoldást, hogy ismét visszatérhessünk a régi kerékvágásba, szerinte mikor kaphatjuk vissza a régi életünket, valamint kutatásaikról, illetve további céljairól, terveiről is mesélt.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elfogadta a felkérésemet, és a kialakult nehéz helyzetben, a rengeteg elfoglaltsága mellett is időt szakított a beszélgetésre.

Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy virológus szeretne lenni? Volt valaki, aki inspirálóan hatott erre a döntésére?

Jakab Ferenc: Már gimnazista koromban, sőt egész pici koromtól kezdve orvos szerettem volna lenni, mégpedig sebész, mivel édesapám is az. Már azon a nyáron, amikor az egyetemre bekerültem, belecsöppentem a labormunkába. Onnantól fogva – gyakorlatilag elsőéves hallgatóként – már tudtam, hogy a későbbiekben ezzel szeretnék foglalkozni. Meg is kezdtem a TDK tevékenységet egy vírus laboratóriumban, úgyhogy már ott eldőlt az én sorsom. Egyébként sem állt tőlem messze a mikrovilág, hiszen gyerekként is sokat mikroszkópoztam, nagyon érdekeltek ezek a dolgok. Egyébként azt gondolom, hogy ez az irányultság valahol bennem volt, csak, mivel nagyon sok orvos vett körül a családban, ezért nagyon egy irányba gondolkodtam: csak az orvos, ott is csak a manuális, praktizáló tevékenység. Aztán végül is nem így alakult. 

Hogyan indultak a virológiai kutatásai? Sima út vezetett a mai BSL-4 biobiztonsági szintű laboratóriumig? Voltak megtorpanások, amikor úgy érezte, abbahagyja? 

Jakab Ferenc: Nagyon rögös út vezetett idáig. Olyannyira, hogy 86 évesnek érzem magam, pedig csak 43 vagyok. Nem volt egyszerű. Annak idején bekerültem az ÁNTSZ víruslaborjába – Pécsen akkor csak ott volt víruskutatás. Összesen 2-3-an voltunk, akik virológiával foglalkoztunk. Ezt követően nagyon sok időt töltöttem külföldön, már az egyetemi éveim alatt is. Amikor visszajöttem, befejeztem az egyetemet, egyértelmű út vezetett a PhD-hoz, vagyis a doktori fokozat megszerzéséhez, természetesen virológia témából. Körülbelül 1-1,5 évet dolgoztam az ÁNTSZ-nél, de jöttek a 2006-os leépítések, s akkor, mint a legfiatalabb virológust, nyilván és logikusan engem küldtek el. Annyira nem bántam, mert akkor én már nagyon „kacsingattam” vissza az egyetemre. Visszakerültem a Természettudományi Karra, ahol akkor Gábriel professzor úr volt a dékán. Ő mondta nekem, hogy csatlakozzak a Genetikai és Molekuláris Biológiai Tanszék kutatói csapatához, mert ott volt egy üres státusz, oda tudtak felvenni. Mondtam, hogy én inkább továbbra is virológiai kutatásokat szeretnék végezni. Akkor kaptam egy tök üres labort, amiben – mindig el szoktam mondani – még egy szék sem volt. Onnan építkeztem egyedül, apránként: lassan összeállt a csoport, fejlesztettük a labort. Ez 2007 márciusában volt, most pedig 2021-et írunk – tehát mondhatjuk, hogy elég rég volt. Eljutottunk odáig, hogy mára már a Virológiai Nemzeti Laboratórium a mi nevünkhöz fűződik, és Közép- Európa egyik lemodernebb BSL-4-es laboratóriumában dolgozunk. 

Korábban belga, holland és amerikai laboratóriumokban is dolgozott. Miért döntött úgy, hogy visszatér Magyarországra? Hogyan tudja a külföldön szerzett tapasztalatait hasznosítani az itthoni kutatásai során?

Jakab Ferenc: Azt gondolom, hogy minden ismeretet lehet hasznosítani, mindenből lehet tanulni. Mindenhol lát az ember jó és rossz példákat is. Nagyon sok olyat hoztam haza, hogy „így kell ezt csinálni”, és ugyanakkor nagyon sok olyat is, hogy „így nem”. Azt láttam, hogy külföldön már akkor is teljesen más finanszírozásban, környezetben, infrastruktúrában dolgoztak az emberek. Azt is sokszor el szoktam mondani, hogy amíg mi Magyarországon, az ÁNTSZ-ben még a fehér zománcozott lavórban, nem tudom hány százalékos hipós vízben fertőtlenítettük a kezünket, addig Hollandiában már a legmodernebb és ma is alkalmazott fertőtlenítőszereket használtak. Nyilvánvaló, hogy ég és föld volt a különbség, de azt gondolom, hogy mára hazánk is sok tekintetben felzárkózott arra a színvonalra. Összességében elmondható, hogy nagyon sok értékes tapasztalatot hoztam haza, azokból a tapasztalatokból merítve próbáltam és tudtam felépíteni az itteni karrieremet, illetve a körülöttem lévő infrastruktúrát. Mindenképpen hasznosak voltak ezek az utazások. 

Milyen gondolatok merültek fel Önben, mikor először megjelent hazánkban a koronavírus? Foglalkozott már korábban is az ilyen típusú vírusok kutatásával?

Jakab Ferenc: Nekem nagyon csúnya gondolataim voltak már akkor is, mikor először láttam a hírekben, hogy Kínában felütötte a fejét a koronavírus. Mi már akkor azt gondoltuk, hogy ebből nagyon nagy baj lesz. Próbáltuk is jelezni, hogy fel kell készülnünk, mert biztos, hogy előbb- utóbb Európába, sőt nagy valószínűséggel Magyarországra is be fog törni a járvány. Ez sajnos nem volt kérdés. Nyilván mindenkit, még minket, virológusokat is rémülettel töltött el, hogy mi lesz ebből – hiszen a virológus is ember, a virológusnak is van családja, vannak szülei, testvérei, gyerekei. Éreztük, hogy baj lesz. Gondoltuk, nyilvánvaló volt, hogy Európába is el fog jutni a járvány, és a terjedésből azt is láttuk, illetve a hírekből már hallottuk, hogy ez egy ismeretlen, új vírus. Korábban mi már nagyon sokat foglalkoztunk denevérek által terjesztett kórokozókkal, így nagyon sokat tudtunk a koronavírusról is, sokat dolgoztunk az ilyen SARS-szerű – mint a mostani – koronavírusokkal. Ezért aztán számunkra nem volt ez akkora meglepetés, hogy itt van most egy új, potenciális pandémiás vírus. Mint minden ember, természetesen mi is tartottunk tőle, és megpróbáltunk a lehetőségeknek megfelelően felkészülni, hogy amikor már Európába, illetve hazánkba érkezik, akkor felkészülten tudjuk fogadni

Mesélne arról, hogy milyen kutatásokat végeztek/végeznek a koronavírussal kapcsolatban és ezek eredményéről? 

Jakab Ferenc: A kutatásunk alapvetően 3 alappillérből áll. Az egyik a gyógyszer- és terápiás kutatások, mondjuk úgy, hogy igazából gyógyszerkutatások. Próbáltunk olyan hatékony szert találni, ami csökkentheti a vírusfertőzést az emberi szervezetben, vagyis, terápiás céllal akár azonnal, akár a későbbiekben bevonható. Részben a kutatótársak és a kollaborátor partnerek által szintetizált és előállított vegyületeket teszteltük, részben pedig már alkalmazott és patikában is kapható szereket vizsgáltunk. Ez egy nagyon fontos vizsgálat volt.
A kutatások másik nagyon fontos pillére a genetikai vizsgálatok, amit a mai napig is végzünk. Ezek a genetikai vizsgálatok a vírus genetikai állományának tanulmányozására, illetve a változásának a felderítésére irányulnak. Ez nagyon fontos része volt a vizsgálatainknak, s most is az.
A harmadik alappillér pedig az alapkutatási kísérletek, tehát minden, ami a vírussal kapcsolatos, és nem kapcsolódik szorosan az alkalmazott kutatáshoz vagy a terápiás célú vizsgálatokhoz, de az alapkutatás szintjén fontos lehet. Ez a három fő vonal most sem változott, de nyilván kicsit kiszélesítettük a kutatási palettát és repertoárt. Szép eredményeket értünk el hatóanyagvizsgálatok tekintetében is. Találtunk olyat, ami hatékonyan tudta csökkenteni a vírusfertőzést. A genetikai vizsgálatok – amint mondtam – folyamatosan zajlanak, most például az új angliai mutáns törzs teljes genomját sikerült megszekvenálnunk. Emellett az alapkutatásban is kiváló eredményeket tudunk felmutatni. 

Milyen érzés az Ön számára, hogy a koronavírussal kapcsolatban gyakran felmerül a neve? Hogyan éli meg ezt az ismertséget?

Jakab Ferenc: Én ezt nem nevezném ismertségnek. Nem tartom magam sem ismert, sem fontos embernek. Szimplán és egyszerűen végeztem a munkámat és próbáltam a legjobb tudásom szerint tájékoztatni az embereket, hétköznapi nyelvre lefordítva mindazt, amivel foglalkozunk, a kutatási eredményeket úgy, hogy tényleg mindenki megértse. Mivel így gondolom, ennek mentén sehogy nem éltem meg az úgymond ismertséget. Persze furcsa érzés volt, hogy sokat szerepelek, nyilatkozok a tv-ben, de igazából számomra nem a szereplés volt a fontos. Sokkal inkább az motivált, hogy alaposan, legjobb tudásunk szerint végezzük a munkánkat, és tisztességgel tudjuk a lakosságot tájékoztatni. 

A Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetőjeként számos más tisztséget is betölt: Ön a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának tudományos dékánhelyettese, a Szentágothai János Kutatóközpont tudományos igazgatója és az intézményben működő legmagasabb (BSL-4) biobiztonsági szintű virológiai laboratórium, valamint a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője is.  Hogyan tudja összehangolni ezeket az elfoglaltságokat, s úgy beosztani az idejét, hogy mindegyik területen ilyen sikeres legyen?

Jakab Ferenc: Elég nehezen, de azt kell mondjam, hogy ez nem az én érdemem. Azt ne felejtsük el, hogy egy jól összeszokott, profi csapat áll mögöttem, egy jelen pillanatban 11-12 főből álló csoport, akik nagyon sokat dolgoznak a laborban, akik nagyon sok mindent előkészítenek, elvégeznek. Tehát, sajnos vagy nem sajnos – számomra sajnos –, nekem igazából a szervezési és menedzselési tevékenységekre kell most a legtöbb időmet fordítani, ami nem biztos, hogy szerencsés egy mindig aktív kutatónak és laboros embernek. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy ez velejárója annak, ha az ember egy csoportot vezet. Összességében tehát az előbb elmondottak miatt sikerült összehangolnom a feladatokat. A tavaszi időszak sokkal nehezebb volt, mert akkor nagyon sokat kellett Budapestre járnom. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennem, hogy minden szinten nagyon sok támogatást kaptunk, és ezért óriási köszönet illeti a kollegáimat, az egyetem vezetését és mindenkit, aki támogatott, vagy valamilyen formában segített. Minden rendelésünket, a kutatáshoz szükséges anyagokat, felszereléseket nagyon gyorsan beszerezték – tényleg azt kell mondjam, hogy le a kalappal, mert mindenben segítettek minket. Nekem külön nagy segítség volt, hogy nem kellett éjszakába nyúlóan autót vezetnem, mert biztosítottak számomra sofőrt. Előfordult, hogy naponta kétszer kellett Budapestre utaznom (hajnalban és éjszaka), de így, hogy nem én vezettem, odafelé és visszafelé tudtam kicsit pihenni az autóban. Emiatt azt is tudom mondani, hogy ezzel rengeteg időt nyertem, és rengeteg energiát tudtam spórolni.  Valójában ezek kicsi idők, de olyan idők, amik megkönnyítették, hogy sikerüljön így átvészelnem ezt az időszakot. Az őszi periódus talán egy kicsit egyszerűbb volt, hiszen kevesebbet kellett Budapestre járnom, így sokkal inkább tudtam az itteni labormunkára, az egyetemi tevékenységemre fókuszálni. Ezért most egy kicsit kiegyensúlyozottabb vagyok, mert többet tudok foglalkozni a csoporttal és a kutatással.  

Számos díjjal, kitüntetéssel, többek között Bolyai János Kutatási Ösztöndíjjal, Szentágothai díjjal, valamint kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapott miniszteri elismeréssel is büszkélkedhet. Milyen érzés, amikor egy-egy ilyen díjat átadnak Önnek? Mit jelentenek az Ön számára ezek az elismerések?

Jakab Ferenc: Ezek nagyon értékes, nagyon fontos elismerések, és persze jólesnek az embernek. Mindemellett pont ugyanúgy vagyok velük, mint a tv-s szerepléssel: örülök neki, nagyon megtisztelő, de az igazi elismerés az, amikor átütő sikereket tudunk elérni a laboratóriumi tevékenységünkben. Amikor a munkánk gyümölcse nem ott csúcsosodik ki, hogy kapunk egy elismerést, hanem ott, hogy találunk valamit, sikerül valamit kimutatnunk, amivel a későbbiekben akár emberek millióinak életét menthetjük meg. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb. Tehát egy kutatónak nem kell annál nagyobb elismerés, mint az, hogy ha az élete, a mindennapjai, a hétköznapi munkája úgy jelenik meg, hogy embereken tud segíteni, és emberek életét tudja menteni, boldogabbá tenni vagy visszahozni. Azt gondolom, hogy nem a kitüntetéseket és nem az átadott okleveleket kell spájzolgatni, hanem azokat az elismeréseket, amit olyan emberektől kapunk, akikkel jót tettünk, és akiken segítettünk – én ezt tartom a legnagyobb elismerésnek. A többi az fontos, értékes, szép, örülök neki, de nem az az igazi elismerés, nem az tesz igazán boldoggá. 

Miben látja a sikerességének titkát?

Jakab Ferenc: Amíg felépítettem mindazt, ahol most tartok, ahhoz kitartás, sok munka, rengeteg áldozat, és nagyon jó kollegák kellettek. És persze egy támogató család, ami elengedhetetlen… Olyan szakemberekkel, munkatársakkal kell az embernek körülvennie magát, akik előreviszik, segítik, építik. Elárulom, sokszor volt olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy feladom és befejezem. Megfordult a fejemben, hogy elmegyek inkább egy gyógyszercéghez ügynöknek, ahol kapok egy szolgálati autót, céges telefont, aztán járom az országot, emberekkel találkozok, beszélgetek, kapcsolatokat építek – mert azt gondolom, hogy az egyébként jól megy nekem – és mennyivel jobb életem lesz, semmi gondom nem lesz. Aztán mindig rájöttem, hogy az nem az én világom. Kitartással és nagyon nagy elszántsággal olyat is el lehet érni, amiről először azt gondoltuk, hogy lehetetlen. Ezeken túl van még valami, amit fontos kihangsúlyozni: a szenvedély, amit az ember az életének nagyon sok területén megélhet, de ugyanez fontos a munkája során is. Tehát én, amikor nagyon sok évvel ezelőtt a négyes labort megálmodtam, akkor olyan vehemenciával, olyan szenvedéllyel, olyan hihetetlen energiával éltem meg már azt is, hogy lehetőségem van egy ilyet létrehozni, egy ilyenben dolgozni, ami ide vezetett, hogy meg tudtuk csinálni. Fél gőzzel ez nem ment volna. Az ember vagy teljes egészében kíván és szívvel-lélekkel csinálja, vagy ne csinálja sehogy. Ha röviden szeretnék válaszolni, akkor gyermekem egyik kedvenc rajzfilmjéből kell idézzek: „Sem az álom nem lehet túl nagy, sem az álmodó túl kicsi!”   

Az említett feladatkörök ilyen magas szintű ellátása mellett bizonyára nem sok szabadideje marad. Amennyiben mégis megengedhet magának egy kis pihenőt, mivel tud feltöltődni, a hivatásán kívül milyen kedvelt időtöltései vannak? 

Jakab Ferenc: Én nagyon sok mindent csinálok, el sem tudja képzelni, hogy mennyire sok mindent. Mostanában visszatértem az aktív sporthoz, amit nagyon szeretek. Gyakran futok, imádok motorozni – hatalmas szenvedélyem a motorozás, fiatal koromtól kezdve majd megőrülök érte. Vitorlázni is nagyon szeretek, de erre most sajnos kevesebb idő jut. Amikor időm engedi olvasok, de – őszinte leszek Önhöz – az egész napi monitor előtt ülés és papírmunka után sokkal jobban szeretem az aktív kikapcsolódási lehetőségeket. 

Naponta hallunk a védőoltás fontosságáról. Mit gondol, tényleg a tömeges oltás jelenti a legnagyobb lépést afelé, hogy az életünk visszatérhessen a régi kerékvágásba? Mit üzenne ezzel kapcsolatban az embereknek? 

Jakab Ferenc: Erre egy határozott és egyértelmű igen a válaszom. Habozás nélkül azt kell mondjam, hogy igen. Sajnos az az igazság, hogy csak akkor fogunk tudni a járvány ellen lépni, hogyha megfelelő számú oltott ember lesz. Szerintem ezt a nyájimmunitást nagyon nehéz lesz elérni, de elérjük. Nincs más lehetőségünk. Látjuk, hogy hatékony gyógyszer, gyógyszeres kezelés egyelőre még nincs. Persze ez nem teljesen igaz, mert vannak hatékony gyógyszeres kezelések, de sajnos nem mindegyik és nem mindenkinek egyformán használ. Ha már gyógyszerekkel kezelünk valakit, az azt jelenti, hogy fertőzött, így terheli az egészségügyet, tehát rengeteg aspektusa van a dolognak. Amit lehet meg kell előzni, meg kell állítani a járványt, ez pedig csak és kizárólag az oltással lehetséges. A járványügyi intézkedések is nagyon jók, de a tapasztalat szerint csak ideig-óráig. Ha most ledobnánk a maszkot, kesztyűt, elhagynánk a fertőtlenítőszereket, akkor megint ugrásszerűen emelkedne a betegek száma. Ezek rövid távon jó intézkedések, de tartós eredményt nem lehet velük elérni. Mindenféleképpen az oltás az egyetlen olyan lehetőség, ami visszaszoríthatja ezt a járványt. Ez nem kérdés!

Sokan félnek a vakcinától a vele kapcsolatos kevés tapasztalat és az esetleges mellékhatások miatt. Ön szerint mivel lehetne eloszlatni az emberek bizalmatlanságát?

Jakab Ferenc: Mindenki azt mondja, hogy a most használt RNS alapú oltóanyag egy nagyon gyorsan és hirtelen kifejlesztett vakcina volt. Ez nem igaz! A legmodernebb, harmadik generációs RNS vakcinák esetében a technológia már nagyon-nagyon régen kutatott, ismert és alkalmazott technológia, melyet most vakcinába is átültettek, ami nagyon jó. Ebben a fejlesztésben többek között magyar szakemberek is részt vesznek, mi is kapcsolatban vagyunk olyan munkatárssal, kollegával, aki az RNS vakcinák terápiájában, fejlesztésében részt vett. Tehát azt gondolom, nem kell attól félni, hogy ez egy új dolog. Persze érthető, hogy az emberek általában félnek egy kicsit az újtól, az ismeretlentől. Viszont azt tudnunk kell, hogy ezek a harmadik generációs RNS vakcinák a legeslegbiztonságosabbak, hiszen ezek természetes anyagot tartalmaznak, nem tartalmaznak hordozó anyagot, nem tartalmaznak adjuvánst, amit a régebbi típusú vakcinák igen. Ennek hatására sokkal kevesebb a mellékhatásuk. Én hiszek abban, hogy a modern molekuláris biológia, a tudás, a tapasztalat és a technológia, az infrastruktúra fejlődésével egyre inkább olyan dolgokat tudunk előállítani, ami a jövőnket, az egészségünket és a biztonságunkat szolgálja. Nem hiszem, hogy bárki egy ilyen labortechnológiai robbanás után olyan valamit állítana elő, ami nem biztonságos. Ebben biztos vagyok. Müller Péter egyik könyvében azt olvastam, hogy „Nem az a tartós, ami az időnek ellenáll, hanem ami bölcsen változik vele.” Ez most is nagyon igaz. Egyszerűen merni kell változni, haladni kell a korral. Majdnem biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő tíz-húsz évben a hagyományos oltásokat fel fogják váltani a nukleinsav alapú oltások – legalábbis egy részüket biztosan. 

Véleménye szerint mikor kaphatjuk vissza a régi életünket, mikor „bonthatjuk a pezsgőt”? 

Jakab Ferenc: Ez két dolgon múlik. Az egyik az emberek magatartása, fegyelmezett viselkedése. Tehát még egyszer mondom, a járványügyi intézkedéseket jelen pillanatban nem lehet negligálni, azok fontosak, szükségesek, kellenek. A másik pedig az emberek bölcs belátása a tekintetben, hogy a vakcinálást nem egy veszélyes, rossz dolognak élik meg, hanem egy jó lehetőségnek, ami szükséges. Azt gondolom, hogy amennyiben ez a kettő párhuzamosan tud haladni, akkor van esélyünk arra, hogy már az idén – talán az év közepe, második fele, de ember nem tudja ezt pontosan megmondani – visszatérhessünk a normális kerékvágásba. Az biztos, nagyon-nagyon sok múlik most rajtunk, embereken.

Milyen rövid és hosszútávú tervei, céljai vannak virológusként, illetve a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjeként? 

Jakab Ferenc: Azt gondolom, hogy most van egy óriási lehetőségünk, hiszen 2020-ban kaptuk meg a Virológiai Nemzeti Laboratórium címet itt Pécsen, a pécsi egyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában. Véleményem szerint nagyon rég kapott a magyar mikrobiológia és elsősorban a víruskutatás ekkora tőkeinjekciót és ilyen lehetőséget arra, hogy egy országos hálózatot építve létre tudjon hozni egy nagyon színvonalas, nemzetközi szinten is kiemelkedő kutatást hazánkban. Ez egy fantasztikus lehetőség, amivel élni szeretnénk, a jövőben tehát nyilván erre fogunk koncentrálni, és a virológiai kutatásokat nem ilyen, hanem ennél még sokkal magasabb szinten és ütemben végezni.

Érkezett néhány kérdés a magazint olvasó hallgatóktól is:

Hogyan képes a vakcina a mutálódott vírustörzs ellen is védelmet biztosítani?

Jakab Ferenc: Azt kell elképzelni, hogy az S spike protein, ez a tüskefehérje egy relatíve nagy fehérje, tehát ezen számtalan epitop, domain van, amit az immunrendszer felismer és ennek hatására védekezni tudunk a vírus ellen. Ha mutáció következtében egy vagy két ilyen epitop kiesik az S proteinen, attól még nagyon sok rajta marad, ami ellen az antitestválasz és az immunrendszer védekezni képes. Lehet, hogy nem lesz a hatékonyságuk 100%, hanem visszaesik 80%-ra, vagy 75%-ra, de az még mindig sokkal több, mint a nulla. Tehát azt gondolom, hogy a koronavírus alapvetően koronavírus marad. Lehet, hogy lesznek mutáns törzsei, de az kizárt, hogy az olyan mértékben és olyan gyorsan mutálódjon, hogy megváltoztassa a teljes védekezési mechanizmust. 

Ha valaki megkapja a vakcinát, attól még válhat vírushordozóvá. Miért érdemes mégis beoltatni magunkat?

Jakab Ferenc: Ez nem egyértelmű. Tehát nem tudjuk egyértelműen a választ arra, hogy ha valaki vakcinát kap, akkor az elkaphatja-e, továbbadhatja-e a vírust, vagy csak a betegségtől óvja meg magát. Azt gondolom, hogy a következő hónapok tapasztalataiból fog kiderülni, milyen szinten véd bennünket az oltás. Azt talán biztosra vehetjük, hogy súlyos betegek nem leszünk, de én azt gyanítom, hogy már a vírusfertőzés lehetőségét, és ennek megfelelően a továbbadás lehetőségét is jelentősen csökkenti. 

Milyen oldalakat ajánl, honnan lehet megbízhatóan tájékozódni?

Jakab Ferenc: Ajánlom a „Virológia Pécs” facebook oldalt, ott nagyon megbízható információkat lehet szerezni (nevet).  Mi csak nemzetközi tudományos oldalakat olvasunk, többnyire azokat az eredményeket fogadjuk el egyértelműen informatívnak, ami publikált és nemzetközi szaklapban is megjelent. 

Nagyon szépen köszönöm professzor úrnak a beszélgetést és a rengeteg hasznos információt. További munkájukhoz kitartást és nagyon sok sikert kívánok jómagam, a Pécsi Egyetemisták Magazinjának szerkesztői és olvasói nevében is.

Úgy gondolom, hogy az interjúból mindannyian rengeteg hasznos információt és óriási ösztönzést kaptunk. Professzor úr személye és életútja mindenki elé egy követendő példát állít, hiszen megmutatja számunkra, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, merjünk lépni, belevágni az újba – még akkor is, ha a semmiből kell kezdenünk és mindent felépítenünk. Amint hallottuk, egy üres „helyiségből” mára már BSL-4 biobiztonsági szintű, Virológiai Nemzeti Laboratórium címet viselő laboratórium lett, ahol világszínvonalú kutatásokat folytatnak. Éljünk tehát mi is az utunkba kerülő lehetőségekkel, hiszen sok munkával, kitartással, alázattal, szenvedéllyel, elhivatottsággal bármi megvalósítható, s a kemény munka meghozza gyümölcsét.

Azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy munkatársaimmal mindenkinek naprakész tájékoztatást tudjunk adni az aktuálisan is zajló koronavírus járványról.” – olvashatjuk a pécsi virológia facebook oldalán. Tájékozódj te is megbízható forrásokból, és kövesd nyomon a frontvonalban dolgozó kutatók munkáját itt.

Ha pedig szeretnél még többet megtudni a vakcinák 3 fő generációjáról, akkor nézd meg a Koronavírus Híradó adását, melyben professzor úr részletesebben is mesél róluk:

Képek forrása:

Csortos Szabolcs fotói

Korábbi cikkeink a Covid 19-el kapcsolatban:

COVID-19 VAKCINA EGY IMMUNOLÓGUS SZEMÉVEL – INTERJÚ DR. KUMÁNOVICS GÁBORRAL

NÉHÁNY SZÓ A HÁROM LEGESÉLYESEBB KORONAVÍRUS ELLENI VAKCINÁRÓ

ÍGY LÁTJÁK MUNKÁJUKAT A COVID-TESZTELŐK – MI KÉRDEZTÜNK, ŐK VÁLASZOLTAK

RÖVID BESZÁMOLÓ EGY ÖNKÉNTESTŐL

A VÖRÖS ZÓNA – INTERJÚ A PÉCSI KORONAVÍRUS ELLÁTÓ KÖZPONT ÁPOLÓNŐJÉVEL

2 thoughts on “„Sem az álom nem lehet túl nagy, sem az álmodó túl kicsi!” – Interjú dr. Jakab Ferenc professzor úrral, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetőjével

Comments are closed.