Már hozzánk is érezhetően beszökött az ősz, és a jeges limonádékat, hűsítő italokat és a frissítő gyümölcsöket kezdik leváltani a forró csokik, levesek, meleg ételek. Az új évszak beköszöntével az esős, hideg, borús mindennapokkal együtt jár a kuckózás, az esti filmezések, a meleget adó puha takarók. Ennek örömére most elhoztam nektek néhány receptet, egészen a levestől kezdve a desszertig. Természetesen találkozhattok majd olyannal, aminek fő hozzávalója az egyik legalapvetőbb őszi alapanyag, a sütőtök.
Pumpkin Spice Latte /2 főre/:
A Starbucks egyik leghíresebb és legkedveltebb itala is ilyenkor kapható. Ha nem szeretnénk minden nap kávézóban inni, könnyedén elkészíthetjük magunknak otthon is. Elsősorban érdemes egy nagyobb adag fűszerkeveréket készíteni, ehhez mindössze 4 fűszerre van szükségünk. Keverjük őket össze egy kis üvegcsébe, és kész is van.
- 4 teáskanál őrölt fahéj
- 2 teáskanál őrölt gyömbér
- 1 teáskanál őrölt szegfűszeg
- ½ teáskanál őrölt szerecsendió
Ha a fűszerkeverékünk kész van, akkor kezdhetjük is összeállítani a saját Pumpkin Spice Latténkat. Ehhez kelleni fog:
- 2 csésze tej (egyéni választás szerint, növényivel is működik)
- 2 evőkanál sütőtök püré
- ízlés szerint vaníliaaroma, kb. 2 teáskanál
- ízlés szerint cukor, kb. 1-3 evőkanál
- ½ teáskanál fűszerkeverék
- ½ csésze erős presszókávé
- tejszínhab a tálaláshoz
A tejet, a sütőtök pürét és a cukrot közepes lángon melegítsük fel egy lábasban. Figyeljünk rá, hogy ne forrjon fel! Ha felmelegedett, adjuk hozzá a vaníliát, a fűszerkeveréket és a kávét, öntsük 2 csészébe, majd tálaljuk tejszínhabbal és esetleg egy kis fűszerrel a tetején.
forrás: www.inspiredtaste.net
Sütőtök krémleves
A másik kedvelt őszi alaprecept. Ennek van több verziója is, egyszerűbb, bonyolultabb is. Én most a www.streetkitchen.hu egyik receptjét hoztam el, elmondásuk szerint biztosak abban, hogy az övék a legfinomabb!
Hozzávalók:
- 1 db nagy sütőtök
- 1 szál sárgarépa
- 1 dl olívaolaj
- 1 csipet garam masala (indiai fűszerkeverék)
- 30 g vaj
- 1 ujjnyi friss gyömbér
- 2 dl kókusztej
- 1 db narancs leve
A kimagozott és nagy szeletekre vágott sütőtököt a néhány pár félbevágott répával egy tepsire tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, szórunk rá egy kis sót, borsot, valamint egy csipet garam masalát és 40 percig 180 fokon sütjük. Amíg a tök és a répák sülnek, egy lábasban felmelegítjük a vajat, amibe belereszeljük a friss gyömbért. Ha a tök megsült, kikanalazzuk, majd a répákkal, a kókusztejjel és a narancslével együtt egy lábasban botmixerrel leturmixoljuk. Hozzáadunk 400 ml vizet vagy alaplevet, sót, borsot és ízlés szerint chilit. Tálaláskor sűtötök chips-szel tálalhatjuk, de szerintem a tökmagolaj ad neki egy igazán jó löketet. Egészségetekre!
Töltött édesburgonya
Nekem ez az étel személyes kedvencem, mióta hidegebb van heti 1x mindenképp ez készül vacsorára, így ehhez most egy saját receptet hoztam nektek.
Hozzávalók:
- 3 db nagyobb édesburgonya
- 25 dkg darálthús
- egy nagyobb rész póréhagyma
- 2 db répa
- só, bors, majoranna, őrölt kömény, kakukkfű
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál olívaolaj
- ízlés szerint sajt
Az édesburgonyákat félbevágjuk, megszúrjuk villával, és lefelé fordítva 40 perc alatt 180 fokon megsütjük. Amíg az édesburgonya sül, addig felszelem a pórét, a fokhagymát és a sárgarépákat, majd olívaolajon megsütöm a darálthússal együtt, hozzáadom a fűszereket is. Ha ezzel is megvagyunk és az édesburgonya is megsült, akkor hagyjuk kicsit kihűlni. Ha kihűlt, az édesburgonyákat kikanalazom, majd összekeverem a darálthússal, visszatöltöm a „hajókba”, megszórom reszelt sajttal és visszarakom a sütőbe, amíg a sajt rá nem pirul. Amint megpirult, ehetjük is!
Banánpalacsinta
Végül, de nem utolsó sorban pedig egy egyszerű, de nagyszerű banánpalacsinta alapreceptet hoztam, ez szintén tőlem származik. Reggelire, tízóraira vagy desszertként is fogyaszthatjuk.
Hozzávalók:
- 1 db érett banán
- 1 tojás
- vaníliaaroma
- 3 evőkanál liszt
- 1,5 evőkanál cukor
- fahéj
- 1 csipet só
- 1 kávéskanál sütőpor
A banánt villával széttörjük, hozzáadjuk a tojást és a vaníliát. A száraz hozzávalókat egy külön tálban összekeverjük, majd kanalanként hozzáadjuk a banánhoz és a tojáshoz, amíg egy sűrű masszát nem kapunk. Kis kókuszolajon 1-2 evőkanálnyi adagokat sütünk. Ha megsültek, lekvárral, fahéjjal, mogyoróvajjal tálaljuk.
Remélem, kedvet kaptatok egy kis sütés-főzéshez, jó étvágyat nektek!
Photos by: Element5 Digital, Valeriia Miller, Cookin’ Canuck
1 thought on “Receptek a hideg őszi napokra”
Comments are closed.