https://pemonline.hu/pte-legzoldebb-egyetem-2022-/

PTE, hazánk legzöldebb egyeteme 2022-ben

+1
3
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Ismét a PTE hazánk legzöldebb egyeteme

Figyelem, figyelem! Tegnapelőtt érkezett minden egyetemi polgárnak a hír az elektronikus postaládánkba, hogy Magyarországon, az első helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem. Hogy miben is?

A „zöld egyetemek” versenyét az „UI GreenMetric World University Rankings” nemzetközi program szervezte, és az 1050 egyetem közül a PTE a 21. helyen végzett nemzetközi-, és az első helyen végzett 11 magyar egyetemmel összevetve. A versenybírák többek közt az intézmény fenntarthatóságát tartották szem előtt, és az ezáltal elérhető legkevesebb hulladék termelődését.

zöld

„Büszkék vagyunk az elért eredményekre, hiszen a Pécsi Tudományegyetem stratégiájában kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság. Nem csak elméleti síkon, hiszen a gyakorlati intézkedéseknek és programoknak köszönhetően a világ élmezőnyébe sikerült kerülnünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezzel az eredménnyel megelégszünk, hiszen a fenntarthatóság egy folyamat: mindig vannak új kihívások, egyben új lehetőségek is” – méltatta a sikert dr. Miseta Attila, a PTE rektora.

A fentebb említett mellett dr. Szili Katalin, a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány fenntarthatóságért felelős kuratóriumi tagja szavait idézve, „a PTE számára fontos, hogy csökkentse saját tevékenységéből származó környezeti terhelést, valamint az infrastruktúrájának és tevékenységének kitettségét és sérülékenységét a helyi környezeti hatásokkal szemben, valamint támogassa együttműködő partnereit ugyanennek megvalósításában.

zöld

A rendszerszinten gondolkodás, a komplex fenntarthatósági irányvonal és partneri kooperáció lehetőséget biztosítanak a kihívásokra adandó válaszok holisztikus kezelésére. Összességében ez az eredmény jól mutatja, hogy a modellváltáskor a fenntarthatóság területén megfogalmazott 4-5 éves célokat sikerült másfél év távlatában megközelíteni” … „nyilvánvaló, hogy folyamatosan nyitottnak, fogékonynak kell lenni az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt. Egyrészt töretlenül inspirálja intézményünket a verseny szelleme, gondolatisága, másrészt permanensen arra késztet, hogy valamennyi, a PTE oktatási-kutatási portfóliójába tartozó diszciplína foglalkozzon a témával”

zöld

Természetesen, egyetemünknek az a további célja, hogy még zöldebb egyetemmé válhasson. Mivel ez a 7. év, amikor részt vesz a programban, és 3. alkalommal zsebelheti be az első helyezést, minden okunk megvan rá, hogy támogassuk a PTE szellemiségét!

A 2022-es program összesítő táblázatát az alábbi linken olvashatjátok!

Képek forrása: pexels.com