Idén megérte várni az októberi hónapot a Pécsiközgáz hallgatók számára, ugyanis idén is megrendezésre került az Oktoberfest a kar udvarában és két gólyabál az első és második évfolyam számára a Palatinus Hotelben. Mindegyik rendezvény remek hangulatban, hallgatók tömegével volt megtartva, amely nagyon sok élménnyel gazdagította a diákokat. Alábbi cikkünkben olvashattok arról, hogyan teltek ezek az események, illetve hogy milyen programokkal várták a gólyákat.
A 2020-as évfolyam gólyabálja
A 2020-as évfolyam hallgatói számára nem igazán kedvezett az első év, hiszen nekik minden egyetemi program a gólyatáborral és a gólyabállal együtt elmaradásra kényszerült. Ezáltal ők nem élvezhették ki, milyen is gólyaként az egyetem. Azonban a Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata nem feledkezett meg róluk sem, amikor a 2021-es tanév rendezvényeit tervezték, ugyanis idén október 26-án megtartották a másodévesek pót gólyabálját. Az eseményre csak azokat a hallgatókat várták, akik a 2020-as évben kezdték tanulmányaikat a karon, ezzel is biztosítva ismerkedési lehetőségeiket.
Emellett a programok között szerepelt az üdvözlőital, egy vacsora, a bálkirály- és királynő választása, egy borkóstoló, egy kvíz, egy ismerkedős játék és az elmaradhatatlan bulizás. Egy biztos, a KTK Hallgatói Önkormányzata mindent megtett annak érdekében, hogy kárpótolva legyenek a tavalyi évben kihagyott közös élmények, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen a másodéves hallgatók nagy mosoly kíséretében távozták a bálról. Stábunk is részt vett az eseményen, ha kíváncsiak vagytok az általunk készített képekre, akkor az alábbi linken keresztül érhetitek el őket.
A 2021-es évfolyam Gólyabálja
A 2021-es évfolyamnak sikeresen megtartották az idei gólyatáborukat, ahol megismerhették egymást és már közös élményekkel is gazdagodhattak. Október 13-án megrendezték gólyabáljukat, ahová elkísérték őket seniorjaik is. Az esemény progamjai alapján nem szenvedtek hiányt semmiben, ugyanis ők is üdvözlőitalban és vacsorában részesültek, emellett szintén részt vehettek egy borkóstolón és kvízben, tombolán játszhattak értékes nyereményekért, szavazhattak, ki legyen évfolyamuk gólyabáljánának királya és királynője, illetve nekik is lehetőségük volt újra közösen egy hatalmasat bulizni, ahol már több talpat és kevesebb cipőt lehetett észrevenni. Emellett első kézből láthatták gólyatáboruk aftermovie-ját, amelyet már csak megélni volt nagyobb kaland.
Az Oktoberfest
Az Oktoberfest már szinte tradíciónak számít a Közgazdaságtudományi Karon. Minden év őszén zenével, beerponggal és barátságos hangulattal várja a hallgatókat az év egyik legjobban várt időszakában. 2015-ben amerikai palacsintával és hot-doggal, 2016-ban sült kolbásszal, csocsóasztallal és katonai bemutatóval tartották meg. 2020-ban sajnos a járványügyi helyzet nem engedte az esemény megszervezését és megtartását. Idén október 27-én került megrendezésre a közkedvelt esemény, amely során különböző programokkal várták a hallgatókat.
Elsőként egy főzőverseny vette kezdetét, ahol marhapörkölt elkészítése volt a feladat. Idén azért egyedi ez a program, mert eddig nem volt rá alkalom egyik Oktoberfesten sem, hogy főzőversenyt rendeztek volna a kar udvarában. Így a hallgatók elsőként tapasztalhatták meg azt az élményt, amikor finom illatokra léphettek ki az egyetem épületéből. Ehhez minden csapat megkapta a szükséges hozzávalókat és eszközöket, majd a főzés végeztével a zsűri ellenőrizte és értékelte a fogásokat. Idén a Vodkalózok, Szeszegerek, Ínyencek, Befogtuk a gólyafiúkat és a Bónusz csapat mérte fel pörkölt főzési tudását.
Közülük a Szeszegerek főztje nyerte el a zsűri tetszését. A főzőverseny ideje alatt a hallgatók ki tudtak váltani kajajegyeket, amelyeknek a felmutatásával vehettek maguknak ételt. Emellett a tökéletes délutáni hangulat megteremtéséhez zenétől volt hangos a Közgáz udvara. A főzőverseny végeztével az ahhoz felhasznált asztalokat sörös poharakkal tették körül, ugyanis kezdetét vette a beerpong bajnokság. Nagy sikernek örvendett, hiszen nem mindig van alkalom az egyetem kapujain belül ehhez hasonló programot folytatni.
Ezek az események mindig a hallgatói élet felpezsdítéséért folynak, illetve azért, hogy minél sokszínűbbé tegyék az egyetemen töltött időnket. A másodéves és elsőéves hallgatóknak idén igyekeznek minden olyan programot, rendezvényt megteremteni, amely ismerkedési lehetőségként, támaszként és remek kikapcsolódási pontként szolgálhatnak az elkövetkezendő időkben. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy milyen volt a PTE ETK-MIK vagy a TTK-BTK gólyabálja, akkor olvassátok el Szabó Zsolt és Lehmann Krisztina korábbi cikkeit!
források: kiemelt kép, kép 1, kép 2, kép 3

Tulézi Eszter vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar elsőéves turizmus és vendéglátás szak hallgatója. Gimnazistaként, már beleláthattam az újság szerkesztés rejtelmeibe, de szerettem volna kipróbálni magam egy új környezetben is. Kedvenc témáim a nemek közötti egyenlőség, az otthoni receptek, a könyvek és filmek világa.