pátka

Pátka és környéke látnivalói, éttermei, kávézói II. rész

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A cikkem első részét itt olvashatjátok el, ahhoz kapcsolódóan folytatom az úti beszámolómat és ajánlómat arról, hogy mit érdemes Pátka környékén meglátogatni.

Fürdőzési lehetőségek

A párommal két nap is strandon töltöttük az időnket. Először a Csitáry G. Emil strandot látogattuk meg Székesfehérváron. Csitáry Gramanetz Emil a két világháború közötti időszakban Székesfehérvár legjelentősebb polgármesterének mondhatta magát és a városi strandfürdő kialakítása is az ő nevéhez kapcsolódik. A fürdő felszereltsége számunkra megfelelő volt és egyszer megérte ellátogatni oda.

 

A Velencei tó sem maradhatott ki, így az Északi Strandot vettük célba, ahol ingyenes volt a parkolás és a belépő is nagyon baráti áron volt. Külön örültünk neki, hogy kevesen voltak, de árnyékos helyet csak nagy szerencsével találtunk. A tó alja számunkra szokatlanul iszapos volt és balatoni gyerekként nekem túlságosan hirtelen mélyült, így a gyerekeknek kialakított részen sokkal jobban éreztük magunkat. A büfének az árai is teljesen rendben voltak, Siófokhoz képest szinte már olcsónak számított. 

Vármászás

Egy nap a környező településeket igyekeztük végigjárni, először Csókakő várát másztuk meg. Az autót lent hagytuk a vár tövében és egy rövid erdős részen áthaladva másztunk fel a várhoz, ahova egészen magas lépcsők vezettek. A gótikus vár a Vértes déli részén húzódik, az építmény a török hódoltság idején fontos szerepet töltött be, Székesfehérvár előretolt megfigyelőhelyeként szolgált. 

pátka

Tatai látnivalók és egy étterem, amit azóta is sokszor emlegetünk

Tata is közelünkben volt, így oda is elkocsikáztunk. A város nagy meglepetés volt számomra, nem gondoltam volna, hogy ennyire szép és ilyen sok látnivalót rejt magában. Az Öreg-tónál tettünk egy hatalmas kört gyalogosan, de nem tudtuk az egészet körbejárni olyan nagy területen helyezkedik el, azonban lenyűgözött mind a kettőnket a látványa. A tó az egyik legidősebb mesterséges tó Magyarországon, a tó és a mocsárrendszer a tatai várat védte és vize a Dunában élő halaknak biztosított lakhelyet. A tó mellett található a Tatai vár, amit csak kívülről csodáltunk meg, de a belső terében a Kuny Domokos Múzeum található, melyben több állandó és időszaki kiállítás is megtekinthető. A vár királyi nyaralókastélyként is szolgált Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idejében. Az Eszterházy család is nyomait hagyta a váron, mely az építmény romantikus stílusjegyeit tükrözi. A településen található Angolkert 20 perc sétára volt a tótól, így odavitt minket a lábunk. A park is sokkal nagyobb területű volt, mint amire számítottam, a parkon belül találhatóak műromok, kőhíd, római sírkövek, pálmaház, barlang, kiskastély és a Cseke-tó. Az Eszterházy család itt is felbukkant, az ő megbízatásukból építette a parkot Bőhm Ferenc uradalmi mérnök. Hazánk területén először Tatán ültettek szomorú fűzeket, valamint a fákat és bokrokat nem a francia kert szigorú szabályaihoz igazították, hanem csoportosan ültették el a növényeket, hogy mutatósabbak legyenek, így lett a neve Angolkert. A Cseke-tónak köszönhetően főleg vízkedvelő növényeket ültettek ide, melyeknek szépsége még ma is feltűnik. 

pátka

A városban az ebédidő ért utol minket, a Bacon Burger elnevezésű helyre ültünk be, amit mind a ketten imádtunk. A nevétől eltérően többféle vegán opcióból is tudtam választani, így egy tex-mexet ettem, ami egy mexikói rizzsel, guacamoléval, limeal töltött tortilla sült babbal, aprított zöldségekkel és vegán darált hússal, amiről meg kellett kérdeznem, hogy valóban a húsmentes verzióját hozták-e ki nekem, mert annyira hasonlított az eredeti húsos verziójára.  A barátom egy húsos hamburgert választott, ami az ő ízlésvilágát is eltalálta. A pincérek rendkívül kedvesek voltak és az ételre sem kellett sokat várnunk.

pátka

Az egész nyaralás alatt viszonylag kevés turistával találkoztunk, egyik helyen sem hömpölygött a tömeg az utcákon és nem kellett órákat várakoznunk semmire. Ez kifejezetten Budapesten volt előny, ahol a Budavári Siklónál összesen 5 percet kellett sorba állnunk, az étteremben is hamar kiszolgáltak minket és a tömegközlekedés is sokkal jobb élmény volt. 

pátka

Aki teheti, ajánlom, hogy ne a nagyvárosokban vagy kifejezetten turista központú helyeken foglaljon szállást, hanem érdemes a kisebb falvakat megnézni, mert kedvezőbb ajánlatokat találhatunk. Ami a pihenést és a kikapcsolódást illeti, a nyugalom pedig még inkább garantált egy kedves kis házban egy telek közepén, mint egy népszerű hotelban. 

 

 

Források: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.

Kiemelt kép forrása: 1.