Szeptemberrel együtt megjött az ősz is, ami nálam egyet jelent a bekuckózással. Egy forró teával, meleg takaróba burkolózva, egy izgalmas sorozattal a lehető legjobban telhetnek el a borús, esős napok! Ebben az évszakban több sorozatot szoktam nézni, melyek között vannak visszatérőek is, például a Gilmore Girls.
Ám ezúttal az őszi időszakot a Hazug csajok társasága: Az eredendő bűn című sorozattal kezdtem, amelyről részletesen, de spoilermentesen beszámolok Nektek ebben a cikkben!
A sorozatról:
A történet az eredeti Hazug csajok társasága (Pretty Little Liars) című sorozatból bontakozott ki, amely 2010-2017 között futott, de azóta is hatalmas népszerűségnek örvend a fiatalok körében. Azt a sorozatot gondolták tovább, és helyezték el egy másik idősíkra más szereplőkkel, de hasonló alaptörténettel. Érezni lehet, hogy a tinédzsereket akarja célba venni, hiszen maguk a főszereplők is középiskolások. Azonban itt már több horrorisztikus elem is megjelenik, illetve komolyabb problémák, amelyekre az eredeti sorozat nem fektetett nagy hangsúlyt. Porondra kerül a nemi erőszak, az iskolai bántalmazás, az öngyilkosság és a gyász.
Rengeteg valós problémával találkozhatunk, de szerintem 10 epizódba túl sok minden lett belezsúfolva és nem feltétlen tanító jellegű jelenetek voltak, hanem néhol inkább társadalomkritikához tudnám hasonlítani. Sok érzelem kavaroghat bennünk, nézőkben, mert egy rész alkalmával több erőszakos, hátborzongató, felkavaró pillanatot láthatunk, amit nehezebb megemészteni.
A történetről:
A cselekmény alapja mindkét sorozat esetében hasonló: van 5 barátnő, akiket üzeneteken és egyéb módokon keresztül terrorizál egy, magát „A”-nak nevező ismeretlen.
Az Eredendő bűnben már a legelején kiderül, hogy „A” azért vette célba a lányokat, mert mindegyikük édesanyja a múltban hibákat követett el. A főszereplő, Imogen Adams anyukájának öngyilkosságával indul a sorozat, majd az anyja gimis legjobb barátnője, Sidney fogadja be a lányt. Imogen hamar összebarátkozik Tabbyvel, majd egy közös délutáni büntetésnek köszönhetően a többi lánnyal is: Noaval, Farannel és Mouse-zal. A történet hamar horrorisztikussá válik, amikor „A” rosszabbnál rosszabb cselekedetekhez folyamodik, és minden összefügg a csajok szüleivel, és azok mocskos titkaival. Végül minden szál Angela Waters öngyilkosságához vezet, akit mindannyiuk édesanyja ismert, és bántalmazott a múltban.
A szereplőkről:
Mind az 5 főszereplőnknek van egy egyedi, jól kidolgozott háttértörténete, aminek köszönhetően bárki tud azonosulni legalább az egyikükkel.
Imogen karakterével kezdődik a sorozatunk, hiszen az ő anyukája távozik el az élők sorából, rejtélyes okok miatt. Imogen 6 hónapos terhes a történet kezdetekor, és később megtudhatjuk a teherbeesésének okát is. Nagyon erős női szereplőnek tartom, mert nem sok 17 éves lenne képes egyedül megbirkózni egy nem várt terhességgel és az anyja halálával is.
Tabby igazi filmrajongó, aki ezt a szenvedélyét a helyi mozi dolgozójaként is kiélheti. Imogennel hamar összebarátkoznak, hiszen Tabby édesanyja fogadja be a lányt a tragikus események után. Hamar egy hullámhosszra kerülnek, egyúttal bajba is keverik magukat, ami több izgalmas és hátborzongató eseményhez vezet.
Faran mindig a tökéletességre törekszik, főleg a balettben. Ám nárcisztikusnak mondható édesanyja hibái őt is utolérik. A gyerekkori gerincferdülése nagymértékben megnehezíti az életét, és a feltörekvő táncos karrierjét. Azonban tipikusan egy olyan karakter, aki nem játssza meg magát, és őszintén megmondja, amit gondol.
Noa élete sem alakul fényesen, hiszen nemrég szabadult a javítóból egy lábbilinccsel, ami mindennapos kínlódást jelent neki. Az ő esetében is az anyukája számlájára róható fel a nem túl szerencsés helyzete. Viszont a barátja, Sean mindenben mellette áll, és igazán aranyos párost alkotnak.
Mouse is egyedi karakter, aki imád számítógépen játszani, és az interneten szörfölni. Az ő életében jelen van a homoszexualitás, és ez az ő személyiségét is meghatározza. Szerencsére már a történet elején rátalál a szerelem, és végigkövethetjük a kapcsolata alakulását. Azonban van egy titka, amire sokáig nem derül fény, csak akkor, amikor már a helyzet komoly fordulatot vesz.
Véleményem a sorozatról:
Ez tipikusan egy olyan sorozat, hogy leülök a tévé elé és addig nem állok fel, amíg meg nem néztem mindegyik epizódot. Engem már az elején beszippantott a történet, és hamar eltelt az a pár óra, amit a nézésével töltöttem. Ez idő alatt féltem, sőt, egyenesen rettegtem a hátborzongató részeknél, nyomoztam Imogennel az anyja halála után és a végén csak fogtam a fejem a sok elvetemült dolog láttán. Nagyon jó sorozat, tényleg! De néha azt éreztem, hogy már túl van tolva egy-két jelenet, és a végére jobbat is ki lehetett volna hozni a történetből. Viszont vannak benne valós problémák, amelyekre jól rávilágít.
Én mélységesen sajnáltam azokat, akiket iskolai bántalmazás ért, vagy nemi erőszak áldozatául estek. Összességében ez a sorozat 7/10 értékelést kap tőlem.
Végszóként azt mondanám, hogy ha szereted a tinidrámákat ötvözni egy kis krimi vonallal, akkor ne habozz belekezdeni ebbe a sorozatba, egyszer megéri megnézni!
Ne hagyd ki további sorozatajánlóinkat sem!
források: kiemelt, kép1 (1,2), kép2, kép3, kép4