Nyithatnak az egyetemek?

+1
4
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
2

A május 6-án a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben, a védelmi intézkedések feloldásának második üteméről rendelkeztek, mely a felsőoktatási intézményeket is érinti.

A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 14. § (2) és (3) bekezdéseinek módosítása értelmében: „a  felsőoktatási intézmény rektora dönthet az  oktatás – így különösen a  hallgatók gyakorlati képzésének, valamint a tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint hallgatói jelenlétet igénylő tudásmérésnek – személyes érintkezés mellett történő megszervezéséről, a szükséges védelmi intézkedések betartásával a rektor köteles gondoskodni.”  Ehhez kapcsolódóan megkerestük a PTE EHÖK elnökét, Koltai Arnoldot, aki az alábbiakat fogalmazta meg a Pécsi Egyetemistáknak:

 

A kormányrendelet módosításával a fenntartó lehetőséget biztosít arra, hogy a felsőoktatási intézmények az oktatási, ismeretellenőrzési és felvételi vizsgáztatással összefüggő feladataikat a rektor jóváhagyásával jelenléti formában szervezze. A Pécsi Tudományegyetemen ezért 2021. május 10-én hatályba lépett a 3/2021. sz. rektori utasítás, amely a részletes feladatszervezést és annak feltételeit tartalmazza. A PTE-n 10-ből 8 kar esetében jelezték a jelenléti feladatvégzés valamilyen formájú visszaállítására vonatkozó igényüket a karok vezetői.” – mondta el lapunknak az Elnök Úr.

 

 

Az utasítás értelmében bizonyos karokon, ahol különösen fontos a gyakorlati képzés, ott engedélyezték a jelenléti és az ismeretellenőrzési cselekményeket. A felvételi eljárás során meghatározott karokon elengedhetetlen a személyes megjelenés, így ezek megvalósítására ugyancsak lehetőség nyílik.

Bízunk abban, hogy szeptembertől, minden karon és szakon folytatódik a jelenléti képzés, s így visszakapjuk egyetemista életünket.

Minden egyetemistának sikeres vizsgaidőszakot kívánunk!

 

3_2021_rektoriutasitas_jelenléti_oktatás_vizsgák_20210510