nyílt

November 24-én tartja nyílt napját a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

2020. január 25-e után ismét személyes, jelenléti formában történő nyílt nappal várja látogatóit a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar. Ezen az eseményen bemutatkozik a kar valamennyi képzése.

A szerdán tartott eseményre mind azon elsősorban végzős középiskolás hallgatókat várják, akik érdeklődnek a tanári pálya, a társadalomtudomány, vagy bármely bölcsészettudomány iránt. A programok 9:30-kor kezdődnek, 10 órától pedig egy megnyitóval beszédet tart a kar vezetősége. Ezt követően szakos börze és információs standok várják a kilátogató jövőbeli hallgatókat. Valamint campus túra, karrierteszt is szerepel a programok között. Délben pedig szakos előadásokkal és ismertetőkkel zárul az esemény.

nyíltnap

A rendezvény az aktuális járványügyi előírások betartásával kerül megrendezésre, a maszkhasználat a campus területén belül kötelező!

Gyere, és látogass ki nyílt napunkra, ahol több mint 100 szak közül tudod megtalálni azt a területet, ami a legjobban közel áll hozzád a bölcsészettudomány területén. Vagy ahogy a weboldalon olvasható szlogenünk is tartja: „A jövő embere a bölcsész”

Ide kattintva találod a rendezvény Facebook eseményét.