Nemrég olvashattátok ennek a cikksorozatnak az első részét, amelyben öt magyar podcastet ajánlottam nektek.
Ezúttal ismét érdekes és szórakoztató csatornákra szeretném felhívni a figyelmeteket, amelyek többek között tudományos jelenségekkel, híres történelmi személyekkel, valamint kortárs magyar irodalommal foglalkoznak. Ha érdeklődtök valamelyik téma iránt, akkor érdemes meghallgatnotok egy-egy podcastepizódot!
Hihetetlen Történelem Podcast – Érdekes és hihetetlen történelmi események
Ha érdeklődtök a történelem iránt, de többet szeretnétek tudni a tankönyvekben olvasható száraz adatoknál és látszólag összefüggéstelen eseményeknél, akkor pontosan nektek szól a Hihetetlen Történelem Podcast! A két műsorvezető, Tündi és Andi nem rendelkeznek történelmi végzettséggel, azonban 2020 márciusában elindították Magyarország első történelmi témájú podcastcsatornáját.
Az epizódokban jellemzően egy-egy történelmi eseményt járnak körül, illetve az ahhoz kapcsolódó kortárs társadalmi jelenségeket is megvizsgálják. Az átlagosan egy-másfél órás adások elkészítését komoly kutatómunka előzi meg, hiszen egy történelmi podcastnél elengedhetetlen a hitelesség. A Hihetetlen Történelem Podcast epizódjait meghallgathatjátok Spotify-on, a legfrissebb hírekről pedig értesülhettek a podcast Instagram-oldalán!
Micsoda nők voltak! podcast – Híres nők a történelemből
Ha szívesen megismernétek néhány olyan híres női történelmi személyiséget, akiről valószínűleg nem tanultunk az iskolában, akkor nagyon ajánlom nektek a Micsoda nők voltak! podcastet! Az Éva Magazin 2021 májusában indította el podcastműsorát, amelyben az újság főszerkesztője, Zubor Rozi és Budai Lotti történelmi regényíró beszélgetnek egymással. Az epizódokban híres nők életét és munkásságát mutatják be, akik például tudományos pályán, az irodalom vagy a művészet valamely területén tevékenykedtek. Többek között meghallgathatjátok Frida Kahlo, Marie Curie, II. Erzsébet királynő vagy éppen Erdős Renée történetét is. Az adásokat megtaláljátok Spotify-on és az Éva Magazin oldalán, valamint a podcast aktuális híreit követhetitek Instagramon is! Ha szívesen olvasnátok híres nőkről, akkor ajánlom nektek Ratkó Rita Katinka cikksorozatát, illetve a magyar írónőkről szóló cikksorozatomat is.
Agytágító podcast – Elképesztő, abszurd és humoros tudomány
Ha szeretitek a tudományos és történelmi érdekességeket, de nincs kedvetek több órás műsorokat hallgatni, akkor talán pont nektek szól az Agytágító podcast! Az elképesztő, abszurd és humoros jelenségeket feldolgozó csatornát Borsiczky-Fél Júlia író és nyelvtanár indította el 2021 márciusában. Korábban a Sötét anyag című műsort is vezette, ahol megtörtént bűneseteket mutatott be a hallgatóknak.
Az Agytágító podcast adásaiban többek között híres embereket övező rejtélyeket, tudományos kísérleteket, meghökkentő és elborzasztó történelmi érdekességeket, valamint misztikus lényeket és legendákat is megismerhetünk. Az epizódokat meghallgathatjátok Spotify-on, a podcast legfrissebb híreiről pedig értesülhettek az Agytágító Instagram-oldalán!
Könyves Magazin podcast – Beszélgetések irodalomról, könyvekről és olvasásról
Ha szerettek olvasni, és szívesen hallgatnátok irodalomról szóló beszélgetéseket is, akkor szeretném a figyelmetekbe ajánlani a Könyves Magazin podcastjét! Az epizódokban egyrészt kortárs magyar szerzőkkel készült interjúkat hallhatunk, másrészt érdekes információkat kaphatunk híres írók életéről, irodalmi világsikerek születéséről, illetve a könyvpiac és a könyvkiadás működéséről.
Emellett a magyar irodalmi nyilvánosság vitáiba is betekintést nyerhetünk, hiszen a Könyves Magazin foglalkozik például a női szerzők helyzetével, valamint a népszerű kortárs ifjúsági regények és a kötelező olvasmányok szembenállásával is. Az adásokat meghallgathatjátok Spotify-on, ha pedig szívesen olvasnátok irodalmi témájú cikkeket is, akkor érdemes ellátogatni a Könyves Magazin honlapjára is!
Qubit Podcast – Tudomány, technológia, gazdaság és minden, ami majom
Ha figyelemmel követitek a tudományos, technológiai és gazdasági híreket, akkor biztosan ismeritek a Qubit.hu online portált, amely ráadásul egy podcastműsorral is rendelkezik. A Qubit Podcast 2020 októberében indult el, és rendszerint közel egy órás adásokat kínál a hallgatóknak. Az epizódokban változatos témákkal foglalkozik a szerkesztőség, legutóbb például a kamaszok önértékelési problémáit és mentális egészségét járták körül szakértők segítségével. A podcast elsődleges célja a tudományos, technikai és gazdasági történések bemutatása, valamint a modern társadalmak működésének megértése. Az eddigi epizódokat megtaláljátok Spotify-on, rövid és interaktív tartalmakért pedig látogassatok el a Qubit Instagram-oldalára!
Remélem, hogy találtatok kedvetek valót az általam ajánlott magyar podcastek között. Természetesen a magyar podcastek tárháza egyre bővül, így érdemes böngészni a toplistákat, mert rábukkanhattok egy-egy érdekes vagy szórakoztató újdonságra. Ha kíváncsiak vagytok arra is, hogy milyen sorozatokat, filmeket és könyveket ajánl nektek szerkesztőségünk, akkor ide kattintva böngészhettek a legújabb cikkeink között!
Melyik podcast a kedvencetek? Osszátok meg velünk kommentben!
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5

Sziasztok!
Csányi Beatrix vagyok, a PTE-BTK kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgatója. Az írás és a művészet régóta része az életemnek, így nagyon örülök neki, hogy a PEM szerkesztője lehetek. Szabadidőmet szívesen töltöm olvasással, rajzolással és nyelvtanulással. Ha nem vagyok elérhető, vagy a macskám alszik a telefonomon, vagy éppen a legújabb szuperhősfilm vetítésén ülök. Remélem, a cikkeim között találtok érdekes olvasnivalót.