Sztrájkolnak az óvodákban is
Október 21-én csatlakoznak a polgári engedetlenségi mozgalomhoz a XV. kerület óvodái, melynek célja a közoktatásban dolgozók bértáblájának rendezése. A kerület összes tagóvodája, körülbelül 400 óvodai dolgozó vesz részt az akcióban.
(A XV. kerületi Hétszínvirág Összevont Óvoda Bújócska Tagóvodája)
A noÁr Mozgalon Facebook-oldalán megosztott közlemény szerint a résztvevők
“minden politikai állásfoglalástól elhatárolódva – [szeretnék] felhívni a törvényhozók figyelmét a gyermekekkel dolgozók problémáira, a magyar köznevelés, közoktatás méltatlan helyzetére.”
A kezdeményezéshez azóta a már a főváros több más óvodája is csatlakozott.
A közoktatás világában tovább növekszik a káosz. Vidéken és a fővárosban is az utcára vonulnak tanárok, diákok és szülők is. A sztrájk, majd az ezt felváltó polgári engedetlenségi mozgalom már a tavalyi tanév során kezdetét vette, a legutóbb a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium több tanárának elbocsátása indította be az eseményeket. Októberben országszerte soha nem látott tüntetési hullám indult el.
(A veszprémi tüntetők képe, forrás: noÁr, Facebook)
Október 5-én szolidaritási tüntetést tartottak, nem sokkal később már egy budapesti tankerületi központ elé is szerveztek megmozdulást, több híres személy, színészek, közszereplők álltak ki a tanárok mellett. A közösségi oldalakon is dominál a téma, sorra osztják meg a nyílt leveleket, nyilatkozatokat, az eseményekről készült képeket. A tanársztrájk szimbóluma a piros körbe írt felkiáltójel lett. Október 14-én a diákok a Hősök terére vonultak, az ELTE oktatói közül is sokan a munkabeszüntetés mellett döntöttek. Sok vállalkozás ezen felül különböző kedvezményekkel biztosítja a tanárokat a támogatásáról. Az eseménysornak tehát még közel sincs vége. A következő nagyobb tüntetés október 23-ára várható.
Nektek mi a véleményetek a tanárok jelenlegi helyzetéről?
Forrás: borítókép, kép2, kép3, kép4