Mit tehetünk, ha nehezen hozunk létre kapcsolatokat?

+1
0
+1
0
+1
2
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A 21. században az egyik leggyakrabban felhozott probléma az emberek elmagányosodása. Ez különösen a pandémia utáni időszakra igaz, hiszen sokan távolodtak el az ismerőseiktől, és érezték azt, hogy szinte már teljesen magukra maradtak. Noha sokan örültek annak, hogy kisebb lett a rájuk nehezedő szociális nyomás, de az egyénileg létrehozott fontos kapcsolatok ápolására negatív hatást gyakorolt az az időszak. Ilyenkor adódik a kérdés: Mit tehetünk ahhoz, hogy újra merjünk létrehozni kapcsolatokat? 

A vonzás törvénye 

Ahogy felnővünk, egyre inkább az individualitás kap nagyobb teret, így a kapcsolatainkat is valamennyire eköré építjük. Ez azt jelenti, hogy egyre gyakrabban keressük a közös vonásokat és érdeklődési köröket a másikban – mint például a közös hobbikat – ezáltal erősítve a saját identitásunkat is. 

Ha már az identitásról esik szó, akkor lehetne azt is mondhatni, hogy nem fogjuk tudni kellőképpen megismerni és kiismerni az előttünk álló embert, ha önmagunkat sem ismerjük meg eléggé. A kapcsolatok kialakításának az egyik alapfeltétele a saját magunkkal kialakított kapcsolat. Ha tudjuk, mi az, ami minket érdekel, vagy ami minket motivál, már lesz valami, ami alapján közeledni tudunk mások felé. 

Sokszor leginkább arra fókuszálunk a kapcsolatteremtésnél, hogy „mivé kéne válnunk”, ahhoz, hogy megalapozzunk egy szimpátiát, ahelyett, hogy aszerint keresnénk barátokat, vagy jó ismerősöket, akik a valódi személyünkhöz illenek. Olyanokat, akik segítenek felépíteni saját magunkat, nem pedig elvárják, hogy újra – és újra az ő ízlésükre szabjuk saját személyünket. Ezekből nem belsőséges kapcsolatok, hanem csak szüntelen alkalmazkodások sorozata lesz. Hogy ezt megelőzzük, néha befelé kell tekintenünk, egészen a belső megérzéseink szintjére. Van, hogy habár nem ismerjük az előttünk álló személyt, de valahogy legbelül nem érezzük őt idegennek – ilyenkor is ez az intuíció jelez nekünk. 

Hiszen mihelyst jobban elindulunk az önmagunk megismerésének útján, már gyakrabban fognak megkörnyékezni olyan emberek, akikben önmagunkra találhatunk, vagy akik valamit visszatükröznek nekünk saját magunkról. Sok fajta technika van, ami „vonzóbbá” tehet minket mások szemében, de valójában minden apró rezdülésünkkel jelzünk a külvilág felé, noha ezt mi magunk sem érzékeljük teljesen. Ezek az apró jelzések lehetnek egészen pillanatnyi arcmimikák is – mosolygás, szemkontaktus, a szemkontaktus elkerülése – de szinte lehetnek egy olyan megfoghatatlan dolog részei is, amit kisugárzásnak nevezünk.

Ha bátran szembenézünk saját magunkkal, rájöhetünk, hogy talán nem a többi emberrel van a gond, vagy az egész világgal, hanem lehet, hogy csak mi nem „jeleztünk” a megfelelő embereknek, hogy közeledhetnek felénk. 

A felek közötti „súrlódások” elsimítása

Sokszor az emberek azért is félnek a kapcsolatok kialakításától, mert nem szeretnének konfliktusokkal teli helyzeteket az életükbe. 

A viszályhelyzet mérsékeltebb kialakulásának érdekében dolgozta ki Marshall Rosenberg a „Zsiráf – nyelvet”. Ebben a módszerben van az az ideológia, hogy „a szavak ablakok vagy falak”.

Ez azt jelenti, hogy ahogyan vokalizáljuk a gondolatainkat, az jelzés értékű a körülöttünk élők számára. Rosenberg kétféle embert különböztet meg: a „sakál” típusú és a „zsiráf” típusú kommunikációt használót. 

A „sakál” típusú kommunikáció a nyers ösztönszíntű énközlésekből áll, amelyek kinyilvánítása során az egyén nem feltétlenül van tekintettel mások érzéseire vagy igényeire. Ilyenkor a saját érzéseink és indulatunk vezényel minket, ami során akár a legenyhébbnek induló vita is egy vadabb, durva veszekedésbe fordul át. 

Ha nem szeretnénk, hogy a helyzet tovább romoljon, akkor érdemes a kulturáltabb, empatikusabb önközlési módszert, a „zsiráf” kommunikációt használni. Ennek a lényege nem feltétlenül a saját érdekeink feladása vagy az igazságtalanság felé tanúsított túlzott megértő magatartás. Ilyenkor is az elsődleges szempont a saját belsőnkben való béke megteremtése.

Hiszen egy felhevült, indulatos lelkiállapotú ember a környezetében is hasonló állapotot teremt, mert mindent, amit magunk körül szeretnénk kialakítani, először önmagunkban kell megalapoznunk. 

A „Zsiráf – nyelv” alaplépései: 

  • Az objektív megfigyelés – ilyenkor szétválasszuk a szubjektív kritériumainkat a külvilágban történtektől, azaz a helyzetet kívülről értelmezzük „hideg fejjel”
  • Az érzelmek megnevezése – ilyenkor magunkban rendezzük azt, ami valóban bennünk képződött, ezáltal felismerhetjük, hogy a saját érzelmi élményeink hol torzíthatják az ítéletünket
  • A szükségletek megállapítása – érdemes megfigyelni, mik a személyes igények és korlátok, amelyeknek szabotálása vagy átlépése kellemetlen érzést okoz, hiszen, ha saját igényeinknek nem teszünk eleget, akkor ugyanezt nem várhatjuk el másoktól sem
  • A „kérés” megfogalmazása – ilyenkor ezt a kérést nem csak konkrét embereknek, de saját magunknak is fontos megfogalmazni – mi az, amit önmagunknak megígérünk, vagy amit másoktól kérünk a pozitív kapcsolat fenntartásának és az egyéni érzelmi – és egyéb igények tiszteletben vételének érdekében 

Az emberekkel gyakran megeshet, hogy bizonyos kapcsolati sémákban ragadnak, vagy olyan szerepeket vállalnak fel, amikben nem érzik jól magukat. Ilyenkor már nem használ a kérés, vagy csak ígéretekben teljesül, ami által akár az alapigényeinkből is „engedhetünk”, csak hogy ezeket a toxikus kapcsolatokat fenntartsuk. 

kapcsolat

A válasz valójában sosem az igényeink tényleges csökkentése, sokkal inkább az eredményesebb közlése. Ha azt látjuk, hogy nem érünk el vele semmit sem, az már nem a mi felelősségünk. 

Képek: Kiemeltkép, Kép1, Kép2 , Kép3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük