év

Az évkezdés nehézségei – Miért olyan nyomasztó a január, és mit tehetünk ellene?

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A karácsonyt és a szilvesztert általában izgatottan várjuk, az új év első hónapja azonban sokak számára egy nyomasztó és feszültségekkel teli időszak. Nemcsak a vizsgák vagy a munka terhe nehezedik ránk, hanem az önmagunkkal szembeni elvárások, az új tervek és a változás iránti vágy is. Míg egyesek halmozzák az újévi fogadalmakat, addig mások teljesen céltalannak vagy éppen kimerültnek érzik magukat januárban. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy miért éljük meg az év első hónapját gyakran negatívan, és hogyan kezdhetjük kiegyensúlyozottabban 2023-at, akkor tartsatok velem ebben a cikkben!

Miért olyan nyomasztó a január?

A tél sajnos alapvetően sem a legkedvezőbb évszak a mentális egészségünk számára. Biztosan hallottatok már a téli – valójában inkább szezonális – depresszió jelenségéről, amely nem könnyíti meg ezt az időszakot. Egy korábbi cikkünkben részletesen is megismerkedhettek a SAD néven ismert állapottal. Az óév elbúcsúztatása és az újév kezdete pedig tovább fokozza a téli szomorúságot, hiszen hirtelen elmúlik az ünnepek varázsa, és visszazökkenünk a tanulással vagy munkával töltött hétköznapokba.

Amikor pedig azt látjuk, hogy mások megosztják év végén a sikereiket és a boldogságukat, hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunkat emésszük. Úgy érezhetjük, hogy nem ott tartunk az életben, ahol kellene, vagy nem értünk el semmit, és ismét eltelt egy céltalanul töltött év. Persze ez általában nem igaz, hiszen biztosan voltak boldog pillanataink és kisebb-nagyobb sikereink, csak ezekről sajnos könnyen elfeledkezünk.

„Új év, új én” probléma

Ez a néhány szavas kis mondat elsőre nagyon pozitívan hangzik, de ha jobban belegondolunk a jelentésébe, akadnak vele problémák. Teljesen képtelenek vagyunk átalakítani a személyiségünket, a viselkedésünket és a szokásainkat, így felesleges az „új én” eléréséért való küzdelem. Természetesen nincs azzal baj, ha változtatni szeretnétek valamin, például egy régi rossz szokáson, vagy ki szeretnétek próbálni néhány újdonságot, de a hatalmas változás iránti vágy nagy nyomást gyakorolhat ránk egész évben. Az is gyakran előfordul, hogy nem önmagunk miatt tűzünk ki egy-egy komoly célt, hanem csak másoknak akarunk megfelelni. Fontos, hogy jól átgondoljuk, min és miért szeretnénk változtatni, és kezdjük kisebb célokkal, ne pedig nyomasztó vagy betarthatatlan ígéretekkel.

január

Tippek a kiegyensúlyozott évkezdéshez

Nem szeretnék teljesen elszomorítani ezzel a cikkemmel senkit, ezért összegyűjtöttem nektek néhány tippet ahhoz, hogy miként élhetitek meg az évkezdést könnyebben és boldogabban. Ha szeretnétek méltó búcsút venni 2022-től, akkor azt javaslom nektek, hogy szánjatok egy kis időt az évértékelésre. Ebben segíthet nektek a YearCompass ingyenes és magyar nyelven is elérhető füzete, amelyről ide kattintva olvashattok bővebben. Nemcsak felidézhetitek az elmúlt év legfontosabb eseményeit, hanem rögzíthetitek az új évben teljesíteni kívánt céljaitokat is. Ne feledjétek, hogy érdemes olyan elképzeléseket megfogalmazni, amelyek valóban érdekelnek és motiválnak titeket, így tényleg láttok esélyt a megvalósításukra. Egy nagyobb tervet bontsatok apróbb lépésekre, szakaszokra, mert ezáltal több apróbb sikerélményben lehet részetek.

Ha szeretnétek néhány változást az életetekben, ahhoz célszerű elsajátítani néhány új szokást, amit könnyen be tudtok építeni a mindennapi rutinotokba. Ez esetben is fontos a fokozatosság, hogy valóban tartani tudjátok magatokat a tervhez. Ha pedig időközben rájöttök, hogy nyomasztó teherré vált az, ami korábban jó ötletnek tűnt, akkor nyugodtan szakítsatok az önmagatoknak tett ígérettel! Nem szabad görcsösen ragaszkodni például egy új hobbihoz vagy a tökéletes rendhez, ha ez nem tesz titeket boldoggá. Egy tavaly januári cikkemben találhattok néhány hasznos szokást és tevékenységet, amit szerintem érdemes kipróbálni.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy az is teljesen rendben van, ha januárban a szabadidőtöket inkább feltöltődésre és kikapcsolódásra szeretnétek fordítani. Sokszínű lehetőségek közül választhattok, legyen akár otthoni pihenésről vagy kimozdulást igénylő társas programokról. Ha szép az idő, akkor mindenképpen menjetek ki a természetbe, mert egy kis kirándulás nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy megfelelően feltöltődjetek és kikapcsolódjatok egy-egy stresszes vizsga vagy munkanap után. Olvassátok el egy korábbi ajánlónkat, amelyből megtudhatjátok, milyen helyekre érdemes ellátogatni januárban.

Remélem, hasznos volt számotokra ez a cikk, és könnyebben megbirkóztok az évkezdés nehézségeivel. Saját tapasztalatom alapján az új hobbik kipróbálása, az óév lezárása és a kisebb célok kitűzése sokat segíthet abban, hogy könnyebben és nyugodtabban teljen ez a hónap.

Sok-sok pihenést, új élményeket és sikerekben gazdag új évet kívánok nektek!

Képek forrása: Pexels.com, YearCompass.com