A mostani helyzet a végzős középiskolásoknak sem egyszerű. Amellett, hogy távoktatás keretein belül tanulnak, készülnek az érettségire és jobban utánanéznek az általuk megjelölni kívánt egyetemeknek. A Pécsi Egyetemisták Magazinja a felvételi időszak alatt számos cikkel készül, hogy bemutassa Pécsi Tudományegyetem különböző karait és segítsen a választásban a tizenkettedikeseknek. Én most egy olyan témával készültem, ami remélhetőleg segítséget nyújt az egyetem elkezdésekor. Valljuk be, rendkívül nagy változás középiskola után egy teljesen más „oktatási rendszerbe” bekerülni és rögtön az első félévben mindenből jól teljesíteni. Éppen ezért összegyűjtöttem néhány, az egyetem és középiskola közötti fontos különbséget, amiket érdemes tudni.
- Mintatanterv
A mintatanterv tartalmazza azt, hogy a különböző tárgyakat a képzési idő alatt hányadik félévben ajánlott teljesíteni. Az egyetemen a különböző tantárgyak egymásra épülnek. Ha esetleg egyik félévben nem sikerül minden tárgyat teljesíteni, akkor is tovább lehet menni a következő szemeszterre, ha az adott tárgy előfeltételét megcsináljuk vizsgaidőszakban, vagy olyan tárgy van a következő szemeszterben, ami nem épül semmire. Habár a mintatantervet nem kötelező „pontosan” követni, mégis azt javaslom, hogy lehetőleg próbáljunk meg minden tantárgyat időben megcsinálni, mert könnyen összegyűlhetnek az elmaradások, ami félévcsúszáshoz is vezethet. Természetesen bármikor közbejöhetnek váratlan események, egészségügyi, magánéleti probléma vagy kimerültség, amelyek lehetetlenné tehetik a koncentrálást. Ilyen helyzetekre is tekintettel pécsi jogi karon van lehetőség február és szeptember elején vizsgakurzus vizsgát tenni, és sikeres teljesítés esetén a tárgy „folytatását” fel lehet venni a tavaszi/őszi szemeszterben.
- Előadások időtartama
A középiskolában egy tanóra 45 percig tart, azonban az egyetemi előadások ennél sokkal hosszabbak. Általában egy „egyetemi óra” másfél-két óráig tart, nyilván ez karonként/szakonként változó, de az biztos, hogy azért nehéz több órán keresztül figyelni az oktatóra, akkor is, ha van szünet közben. Ettől függetlenül érdemes koncentrálni (amennyire tudunk) és jegyzetelni, hiszen ezáltal is tanulunk és könnyebb lesz majd felkészülni a zh-ra vagy vizsgára. Ha esetleg szeptembertől is távoktatás valósulna meg, akkor is fontos az órán való (online) részvétel, mert elsőévben különösen fontos az oktató magyarázata a tananyaghoz. Bár az otthon melegében sokkal könnyebb elcsábulni és az előadás helyett másra figyelni, tényleg sokat segít a figyelem és a jegyzetelés az anyag elsajátításában, illetve ezáltal jó esetben nem november végén jön rá az ember, hogy tanulni kellene.
- Zárthelyik, Beadandó feladatok, házidolgozatok
A gimnáziumban megszokott röpdolgozatok vagy témazárók helyett az egyetemen a szorgalmi időszakban a számonkérések zárthelyi dolgozatok vagy beadandó feladatok formájában valósulnak meg. Egyetemtől, azon belül kartól függ, hogy mennyi a zárthelyi dolgozat. Valahol bizonyos tantárgyból kell zh-t írni és bizonyos százalékot el kell érni, hogy vizsgázni mehessünk belőle. Nálunk a pécsi jogi karon főleg fakultatív jellegű zárthelyik vannak, amelyek sikeres teljesítése felmentést jelent bizonyos vizsgák vagy azok egy része alól. Beadandó feladatok vagy házidolgozatok esetében nagyon oda kell figyelni a megfelelő hivatkozásra. Ez azt jelenti, hogy ami nem a saját gondolatunk vagy véleményünk, az adott mondat vagy bekezdés végére lábjegyzetet kell készíteni és megjelölni a forrást. Ezt a képek és a ábrák tekintetében sem szabad elfelejteni. Források esetében fontos a szakirodalom használata, hiszen főként azáltal lesz komoly a dolgozat. Természetesen, ha az oktató is megengedi, lehet internetes cikkeket is felhasználni, azonban ott különösen figyelni kell arra, hogy hiteles oldalról/hírportálról tájékozódjunk. A Wikipédiát viszont semmiképpen nem lehet forrásként használni, ezt általában ki szokták az oktatók hangsúlyozni. Mindezek mellett fontos, hogy legyen egy kerete a dolgozatnak, ne hagyjuk ki a bevezetést és a befejezést. Figyeljünk arra, hogy elérjük a minimum oldalszámot és ne lépjük túl a felső határt. Ha szó szerint idézünk szöveget, akkor az tegyük idézőjelbe és ügyeljünk a helyesírásra és a nyelvhelyességre. Végül amennyire tudunk -és amennyire a feladat engedi- próbáljunk saját következtetéseket és véleményt megfogalmazni a leírtakkal kapcsolatban.
- Önállóság
A következő szempont nem csak a tanulásra vonatkozik. A legtöbb esetben, ha egyetemisták leszünk, és a lakóhelyünktől távolabbi városba kerülünk, akkor nem járunk minden nap haza. Ilyenkor a kollégiumot vagy az albérletet választjuk. Mivel az utóbbi (főleg a fővárosban) elég drága, így sokan keresnek maguk mellé lakótársakat. Mindkét opcióban az a közös, hogy még jobban meg kell tanulnunk gondoskodni magunkról, és azért rendet tartani a környezetünkben. Emellett nagyon fontos a másik emberhez való alkalmazkodás és a kompromisszumkészség, hiszen ezek hiánya jelentősen megnehezíti az együttélést. Tehát mindenkinek ki kell vennie a részét a házimunkából, tiszteletben kell tartani, ha valaki pihenni vagy tanulni szeretne, illetve lehetőleg próbáljunk meg nyitni a másik ember felé, hiszen nem jó hozzá sem szólni a másikhoz. Emellett azért a tanulmányok terén is szükség van a nagyobb önállóságra. Míg középiskolában egy adott határidőre többször emlékeztettek minket tanáraink, egyetemen már ez nem így van, ezen időpontokról általában (miután az oktató év elején elmondta) az adott tanszék honlapján vagy a kapott e-mail alapján tájékozódhatunk. Ezeket a dátumokat fontos betartani, mert elmulasztásuk esetén elbukhatják a tárgyat.
- Vizsgaidőszak
Legutolsó témának az egyetemi élet „legkeményebb” részét hagytam. Középiskolások rengetegszer hallják a tanáraiktól vagy idősebb ismerőseiktől, hogy majd az egyetemen százszor ennyit kell megtanulni, és hogy egy vizsgára többet kell tanulni, mint az összes érettségi tantárgyra. Természetesen én is megkaptam ezeket, de valahogy úgy gondoltam, hogy csak nem lesz nagy probléma, hiszen gimnáziumban is viszonylag sokat tanultam és jó jegyeim voltak. Azt hittem, hogy ha nem kell minden órára tanulni, akkor sokkal több időm lesz és jobban be is fogom tudni osztani. Nos, az valóban igaz, hogy a karunkon nincsen minden héten több tantárgyból dolgozat, de attól függetlenül nem lehet mellőzni az évközi tanulást, hiszen a sikeres szorgalmi dolgozatokkal jelentősen megkönnyíthetjük a vizsgaidőszakot és kisebb részletekben könnyebb átlátni az összefüggéseket. A vizsgaidőszak rendkívül kemény, hiszen ilyenkor napi 8-10 órákat tanulunk másfél hónapon keresztül szinte minden nap. Ez fizikailag és lelkileg is rendkívül megterhelő időszak, ezért nagyon fontos, hogy szánjunk időt a pihenésre. Ezalatt persze nem az egész napos sorozatnézést vagy minden este a barátokkal iszogatást értem, hanem ha tehetjük, menjünk el egyet sétálni, vagy sportoljunk valamit vagy vegyünk egy forró fürdőt. Az teljesen természetes, ha vannak nehézségeink, ugyanis több száz oldalas tananyagoknál előfordulhat, hogy pont olyan tételt húzunk vagy kérdést kapunk, ami nem jut eszünkbe. Azonban bukás esetén sem kell nagyon elkeserednünk, mert van lehetőség a javításra és legalább azzal is tisztában vagyunk, hogy mik azok a témák, amiket jobban el kell sajátítani. A PTE karainak az oktatói és hallgatói mentorai rendkívül segítőkészek, bárki fordulhat hozzájuk segítségért.
Összegzésként az egyetem elkezdése rengeteg újdonságot tartogat magában, és bizony tele van kihívással. Azonban azt gondolom, hogy pont ez a szép benne, hiszen akár egy szemeszter alatt is rengeteget fejlődhetünk, akár jegyek, akár kapcsolatok, barátságok kialakítása terén. Én nagyon boldog vagyok, hogy pécsi jogi kar hallgatója lehetek, hiszen nagyon családias hangulat, szinte az összes évfolyamtársamat ismerem és mindenki segít a másiknak.
Így arra biztatok mindenkit, hogy válassza a Pécsi Tudományegyetemet, hiszen rengeteg képzés közül választhat, nagyszerű oktatóktól tanulhat és a #ptecsalád nemcsak egy szlogen, hanem valóban egy fantasztikus közösség tagja lehet!
Képek forrása: kiemelt kép, belső kép

Ha jobban meg szeretnétek ismerni, akkor kövessetek Facebookon, illetve Instagramon!

1 thought on “Miben más? -Egyetem vs. középiskola”
Comments are closed.