Mi is az a KPVK?

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Azért írom ezt a cikket, mert korábban találkoztam hallgatókkal, barátokkal, vagy bármelyik ismerősömnek említettem neki, hogy Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző, és Vidékfejlesztési Karára járok akkor nem sokan ismerték. Volt olyan is, hogy említettem, hogy tanító szakos vagyok, és azt kérdezték, hogy az a BTK-n van-e. Szóval ezért készül el ez a cikk.

A Kultúratudományi, Pedagógusképző, és Vidékfejlesztési Karon sok érdekes, és különféle szak van. Lehetsz szőlész-borász, ha például jó vagy kémiából, és érdekel a borok különleges világa. Lehetsz tanító, ha szeretsz gyerekekkel foglalkozni, és emellett volt egy olyan tantárgyad a suliban, amit nagyon a szíveden viselsz, akkor érdemes lenne elgondolkoznod ezen a pályán. Ha maradnál a pedagógiánál, de nem rajongtál az iskoláért, és mindig a felhőtlen játékra, és óvodás korra vágytál vissza, és természetesen ha szeretnéd, ezt mind újra átélni, csak most már felnőtt, felelős pedagógusként akkor gyere, látogass el a KPVK honlapjára.

Ennél sokkal több a KPVK. Az egyetem része ugyanúgy, mint a többi Kar, de sokkal több, mint gondolnád. Rengeteg helyről hallottam azt, hogy a PTE egy nagycsalád. Korábban ezt nem igazán értettem, mindaddig, amíg fel nem vettek a tanító szakra. Elég nehéz így elmagyarázni, de Én igazán akkor értettem meg, amikor segítségre volt szükségem. Ügyintézésben, tanulásban, akár még egy kis pénzszerzésben is segített. Szerintem a PTE egy nagy lehetőség. Egészen más, mint a középiskola. Sokkal kötetlenebb, és szórakoztatóbb. Itt már nem igazán alakulnak ki klikkek. A közös szakon lévő hallgatók összefognak, és segítik egymást. Ha nem is tudunk találkozni a Covid-19 miatt, akkor is segítjük egymást infókkal. 

Személy szerint örülök, hogy idekerültem. Főleg tanító szakosként sok új dolgot tanulok, amelyek néha nehezek, néha meg könnyűek.

Most hogy megtettük ezt a kis kitérőt biztos felmerült a fejedben kedves olvasó, hogy de mit lehet még itt tanulni? Mit tud adni nekem a PTE, és a KPVK? Amit még nem említettem, azok a felsőoktatási szakképzések. A mi karunk kettővel is rendelkezik. Az egyik a gyártásszervező, a másik pedig a szőlész-borász. Az utóbbit korábban említettem. 

Mi jut eszedbe előszőr Gyártásszervező felsőoktatási szakképzésről? 

Szerintem abban egyetértünk, hogy a film. A filmek világa, és azok elkészítése. Jó, de a filmgyártási munkálatok mellett mit ad nekem még ez a szak? Jogosan merülhet fel benned a kérdés. Itt nálunk a KPVK-n belemárthatod magad egy kicsit gazdasági, pénzügyi, jogi ismeretekbe is, a következő 4 félévben. 

Amikor szőlész-borász felsőoktatási szakképzésről esik szó, akkor általában van az embereknek sejtésük arról, hogy milyen új ismereteket sajátíthatnak el itt a KPVK-n. Leginkább arról szoktak kérdéseket feltenni, hogy hol lehet azzal elhelyezkedni? Itt vannak a válaszok: Élelmiszer-ipari technikus, Mezőgazdasági technikus, Minőségbiztosítási technikus, Munka- és termelésszervező      Oktatási asszisztens, Szőlő-, gyümölcstermesztő, Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő. Elég széleskörű a paletta. Remélem felkeltette az érdeklődésedet.

Ha inkább felsőoktatási alap, osztatlan, vagy mesterképzésben gondolkozol a továbbtanulásod során, akkor jó helyen jársz, mert itt a KPVK-n erre is van természetesen lehetőséged. Például a korábban említett tanító alapképzés. Én is ezen a szakon vagyok, és elmondhatom, hogy jól választottam. Elsősorban szeretem a gyerekeket, és egy küldetésként tekintek arra, hogy segítsek nekik a tanulásban. A tanulnivalóról annyit, hogy nagyon összetett ez a szak. Sok féle dolgot kell elsajátítani, és talán ez lehet a nehézsége ennek a szaknak. 

Ha érdekel egy veled egykorú óvodapedagógus véleménye, indíttatása a saját szakával kapcsolatban akkor mindenképpen olvasd el a hallgatói vélemények című korábbi cikkemet. Ott más karok hallgatóinak  véleményébe, életébe is beleláthatsz. Ha felkeltette a figyelmedet ez a pár szak amit kiemeltem, akkor mindéképpen látogass el a PTE KPVK oldalára részletesebb információkért.

kiemelt kép forrása: napi.hu

belső kép forrása: DEKRA Akademie Kft.