közösség

Átadásra került a Media Markt közösségi tér a Jakabhegyi kollégiumban!

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Fiatalos, modern és hangulatos közösségépítő tér épült ki a Jakabhegyi kollégiumban. Az EHÖK és a Media Markt közös célja az volt, hogy a hallgatók számára egy olyan helyet alakítsanak ki az egyetemi kollégiumon, később majd kollégiumokon belül, ahol nagyobb csoportok, baráti társaságok is összejöhetnek, akár tanulás, akár szórakozás céljából.

Nóri a videóban Iván Lászlót, a Media Markt áruház igazgatóját kérdezte, aki külön kiemelte, hogy a Neki és így a Media Marktnak is fontos, hogy a mai digitális világban legyen egy olyan hely a fiataloknak, ahol inspirálódhatnak és kiteljesedhetnek. Nóri emellett még beszélgetett Koltai Arnolddal, az EHÖK elnökével is a témával kapcsolatban. 

Elhangzik, hogy miért tartották fontosnak az ilyen kooperáció létrejöttét, illetve kiderül milyen további együttműködésekre lehet számítani, mivel ez most ugyan elsősorban a helyben lévő kollégistáknak készült ez a tér, de ha minden jól megy idővel más kollégiumokban is helyet kaphat egy-egy ilyen projekt, ezzel is segítve a kollégisták, illetve az egyetemi hallgatók beilleszkedését, összeszokását és együttműködését.

közösség

A kezdeményezés legfőbb célja tehát az, hogy az egyetemisták a Pécsett töltött időt ne csak feltétlenül a tanulással töltsék el, hanem kapjon helyet a mindennapjaikban a szórakozás és a barátokkal töltött minőségi idő is, és ehhez nyújt segítséget ez az új közösségi tér. 

Természetesen nem kell csüggedni senkinek, aki nem Jakabhegyis, hiszen egyértelműen van igény az ilyen helyekre máshol is, és a szervezők céljai között hangsúlyos helyet kap az a terv, hogy más helyszíneken is biztosítsák ezeket a lehetőségeket.

Tehát akit érdekel, látogasson el a Jakabhegyi kollégium új Media Markt közösségi teréhez, illetve további információkért megtekintheti Nóri legújabb videóját a témával kapcsolatban!