óra

Egy órával kevesebbet alszunk az éjszaka – Meddig tart még az óraállítás?

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Elérkezett a tavaszi óraátállításnak az ideje! Holnap hajnalban, március 26-án, azaz szombatról vasárnapra virradóan hajnali 2-ről ismét 3 órára kell tekerni a mutatókat – csakúgy, mint immáron 42 éve minden tavasszal.

Ez azt is jelenti, hogy egy órával kevesebbet tudunk aludni – persze csak akkor, ha ugyanabban az időpontban szeretnénk feküdni és kelni, mint szoktunk. Az viszont biztos, hogy az amúgy sem túl hosszú hétvége – sokunk nagy bánatára – egy órával rövidebb ideig fog tartani.

Persze ma már könnyű dolgunk van, hiszen a telefonok, tabletek, laptopok, okosórák maguktól átállnak az új időre. Sokaknak már abszolút nincs is hagyományos „mutatós” órájuk, így nekik egyáltalán nem is kell bajlódni ezek beállításával.

Ugyanakkor az óraállítás nem csak – sőt főleg nem – ebből a szempontból problémás.

Mi is jelenti a legnagyobb nehézséget?

A nyár közeledtével, s a meteorológiai tavasz eljöttével egyre hosszabbodnak a nappalok. Megérkezett az igazi tavasz – mely talán már az időjárásban is tartósan megmutatkozik. Ezáltal egyre tovább élvezhetjük a világosban töltött időt, hiszen egyre később sötétedik, és egyre korábban világosodik. Világossal indulunk el otthonról reggel, s legtöbbször még világos van akkor is, mikor hazaérünk délután. Ez nem csupán az áramszámlánkra van pozitív hatással, de javítja az általános hangulatunkat, valamint produktívabbak is leszünk ennek köszönhetően.

Majd holnaptól egy ideig ismét hozzá kell szoknunk egy kicsit a sötéthez, hiszen valószínűleg a legtöbben megint napfelkelte előtt fogunk munkába, iskolába indulni. Persze ez azt is magával vonzza, hogy este még a mostaninál is később megy majd le a nap, s még tovább élvezhetjük a nappalokat.

Mindez pedig nem másnak köszönhető, mint az óraállításnak.

Amellett, hogy sokunknak okoz szomorúságot a reggeli sötétség, s mélabúsabban indul miatta a nap, a szervezetünkre is rossz hatással lehet az óraállítás. Számos kutatás bizonyította már, hogy testünk nehezen, vagy egyáltalán nem is tud hozzá alkalmazkodni. A megváltozott időszámítás beleszólhat a napi rutinunkba, s felboríthatja a bioritmusunkat is.

Ha nem lenne elég az alapból is sokunknál jelentkező tavaszi fáradtság, emiatt szintén kialvatlanok lehetünk, álmatlanságot, fejfájást, de még ízületi fájdalmakat, gyengeséget is okozhat. (Egyes felmérések szerint a tavaszi óraátállításkor átlagosan 40 perccel kevesebbet alszunk, azonban ez a hiány nem tűnik el teljesen, csupán 19 percre redukálódik le az idő előrehaladtával.)

állít

A fizikai problémák mellett olyan mentális kihívások elé is állíthat bennünket, mint a motiválatlanság, kedvtelenség.

Sőt, egyes kutatások szerint szignifikánsan megnőtt az óraállítás utáni hétfőkön bekövetkező balesetek, valamint a szív- és érrendszeri eredetű halálozások száma!

Meddig tart még ez?

Bár már évek óta mondogatják, s többször ki is tolták az időpontot, az Európai Unió döntése alapján valószínűleg jövőre, 2024-ben lesz az utolsó óraállítás. Ekkorra – sokak legnagyobb örömére – minden országnak ki kell választania, hogy a téli vagy a nyári időszámítás szerint maradnak-e a jövőben.

Egyesek szerint a legjobb, vagy a legelőnyösebb az lenne, ha az EU-s tagállamok egységesen döntenének, s országunk is ehhez tudna igazodni, a lakosság nagyobb része azonban ettől függetlenül a nyári időszámítást támogatja.

G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség szóvivője szerint a tudomány álláspontja az, hogy helyes döntés az óraátállítás eltörlése. Elmondta azt is, hogy a jövőben az lenne számunkra a legjobb, ha a téli időszámítást tartanánk meg, hiszen évmilliók óta ez határozza meg az élővilág működését, mondhatni ez az eredeti időszámítás.

Ugyanakkor a nyári időszámítás mellett szólhat az, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi-nyári világosra, a jó időre.

Ha bővebben is érdekel a téma, a szakértő EWTN Katolikus Televízióban tett nyilatkozatát „Óraátállítás, alvászavarok” témában itt is megtekintheted:

Te mit gondolsz az óraállításról? Hogy befolyásol téged a mindennapokban? Írd meg nekünk!

Két évvel ezelőtt a pécsi egyetemisták véleményét is megkérdeztük az óraállításról. Ha érdekel, mit gondolnak róla, valamint szeretnél bővebben is olvasni az óraállítás történetéről, valamint az Európai Unió szabályozásáról és annak hátteréről, akkor ide kattintva megteheted.

Képek forrása: kiemelt, 1, 2

Források: 1, 2

1 thought on “Egy órával kevesebbet alszunk az éjszaka – Meddig tart még az óraállítás?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük