Sok egyetemista számára okoz fejtörést, hogy kollégiumba menjen, vagy inkább keressen egy albérletet. A kollégiumi jelentkezés jelenleg nem aktuális, ugyanis oda már be kellett adni a jelentkezést a felsőbb éveseknek, de az albérlet opció még mindig fennáll, viszont aki ebben gondolkodik, ne halogassa olyan sokáig!
Én a negyedik évemet kezdem meg az egyetemen, ez idő alatt pedig 2 albérletet tudhatok magam mögött. Idén jóval előbb elkezdek keresni, mint korábban, ugyanis most még van lehetőség válogatni a jobbnál jobb albérletekből. Mint mindenki másnál, nálam is vannak főbb szempontok, hogy mi alapján szeretném megtalálni az “igazit”. Ebben a cikkemben összegyűjtöttem nektek néhányat, ami alapján érdemes lehet belevágni az albérlet keresésbe Pécsen, illetve ha további cikket olvasnátok ezzel kapcsolatban, akkor kattintsatok ide.
Hol és hogyan érdemes keresni?
Ez egy elég megosztó tényező lehet, ugyanis vannak olyanok, akik interneten keresztül bukkannak rá a megfelelő albérletre, és vannak olyan, akik ingatlanközvetítőn keresztül intézik ezt el. Az első opció esetében eléggé résen kell lenni, ugyanis a kínálat folyamatosan változik, meg persze azonnal lecsapnak a legjobb helyekre. Ha magunk kezdünk el keresgélni, mindenképp írjuk össze először, hogy mik azok a szempontok, amik fontosak lehetnek. Ebben egyébként segítségünkre lehetnek a szűrők és a képek, melyeket minden kínálkozó lakáshoz csatolnak. Ha pedig megtaláltuk az igazit, akkor érdemes minél hamarabb felhívni a hirdető személyt, ugyanis az sem biztos, hogy még szabad az ingatlan. Közvetítő esetében rengeteg időt spórolhatunk meg, ebben az esetben csak az igényeinket kell közölnünk, viszont előfordul, hogy 5 szempontból csak 4-et lehet kipipálni. Ilyenkor ne engedjük el a dolgot, hiszen nem teljesülhet minden vágyunk, az elég ritka. A fentebb csatolt cikkben egyébként egy kedves ingatlanközvetítőt mutat be nektek Nóri, akivel felvehetitek a kapcsolatot, ha ebben gondolkodtok. Aki pedig saját maga keres lakásokat neten, az lépjen be minél több albérletes csoportba, melyekben naponta több lakást is meghirdetnek.
Elhelyezkedés
Véleményem szerint, ez lehet mindenki számára a kiindulópont, amikor is belevág az albérlet keresésbe. A legtöbb diáknak igenis fontos, hogy az egyetemükhöz közel legyen a választott lakás, de ugyanilyen erővel a munkahely elhelyezkedése is fontos tényező lehet. Ha esetleg az orvosira, a természettudományira vagy a bölcsészkarra jártok, akkor Egyetemváros vagy Uránváros a nektek való hely, ugyanis gyalog könnyen megközelíthetők az előbb említett karok. Továbbá a közelben található a Lidl, Aldi, kórház, piac stb. Ha viszont a jogra, a művészetire, az egészségtudományira vagy a közgázra jártok, akkor inkább a belvárosban kéne körülnéznetek, de mint tudjuk, az árak ott sokkal magasabbak. Valamit valamiért, akárhogy is nézzük, minél beljebb megyünk, annál inkább drágulnak az albérletek, viszont cserébe nem kell buszoznunk, hiszen minden egy helyen van. Sokan inkább a Kertvárost választják, ez a rész Pécs déli részén található. Ott már egészen baráti áron találhatunk megfelelő lakást, viszont a mindennapos buszozással számolnunk kell. Ami még kedvező környék lehet, az a Mecsek, az is leginkább a mérnökhallgatók számára. Ott sincsenek annyira elszállva az árak, de a buszozás már jóval nehézkesebb. Minden környéknek megvan a maga előnye és hátránya, a mi dolgunk csak annyi, hogy eldöntsük, mit tartunk fontosnak, az árakat vagy azt, hogy minden egy helyen legyen.
Szempontok
Mint ahogy azt már fentebb is írtam, mindenkinek más-más igénye és elvárása van. Van, aki kifejezetten állatos albérletet keres, s van olyan is, akinek a felszereltség, a bútorok állapota a fontos. Mind az ingatlanügynök, mind az online keresés esetében összegeznünk kell, hogy mik azok a szempontok, amik alapján keressük a megfelelő lakást. Például, ha online keresgélünk, akkor a szűrőn keresztül beállíthatjuk, hogy milyen árban keresünk ingatlant, mely városrészen belül, hány szobával, illetve azt is bejelölhetjük, hogy szeretnénk parkolóhelyet, esetleg kisállatot hozni. Tapasztalatból írom, hogy gyakran csalódnunk kell, ugyanis a valóságban nem létezik a tökéletes albérlet. Az első lakásunk ugyan nagy volt, felszerelt, parkolóhely is volt hozzá és az ára is igen kedvező volt, de falak színei, a parketta eléggé elvette tőle a kedvünk. Mindemellett az sem segített, hogy a fürdő szörnyen kicsi volt, a rezsi pedig télen magas. A második lakásunk már egészen közelített az elképzelésünkhöz, vagyis az elején ezt gondoltuk. Kisebb volt, de nagyon modern és világos, külön udvarral és nagy terasszal, de télen nagyon hideg volt a lakásban a rossz nyílászárók miatt, büdös szag jött föl a lefolyókból, és egyszer kukacok jöttek ki a plafonból…IGEN, KUKACOK! Szóval itt is megmutatkozik, hogy semmi sem tökéletes.
Végezetül pedig néhány kedves ismerősömet megkértem arra, hogy mutassa be annak a környéknek az előnyeit és hátrányait, ahol él vagy a múltban élt:
Burka Eszter – Kertváros: Tapasztalt kertvárosiként azt tudom mondani, hogy az ottani albérleteknek/lakásoknak megvannak a maguk előnyei és hátrányai is. Először is, ár szempontjából jóval kedvezőbb, mint a belváros. A buszok is gyakran járnak, így a közlekedés is elég egyszerű, negyedóra alatt be lehet érni a központba. Emellett a Pécs Pláza és az Expo Center is ott helyezkedik el, így a kikapcsolódásra is van lehetőség. Legnagyobb hátrányként azt tudnám mondani, hogy kevés fiatal él ott és eléggé régies a környezet, ilyen például a panelházak kinézete.
Török Vivien – Egyetemváros: Több kar is egy helyen van, illetve több ember fordul meg arra. Előny még, hogy közel vannak a szórakozóhelyek, kocsmák (Szenes, Sörház, Kiskorsó stb.), továbbá az is, hogy mozgalmasabb. Én valahogy mindig úgy éltem meg, hogy ott nagyobb az élet, közel van a Lidl, Aldi, több Spar, ott a Burger King. Az sem elhanyagolható, hogy az egyetemvárosi buszmegállótól elég sok helyre el lehet jutni, de a Király utca is egy kellemes sétán belül megejthető. Hátrány viszont, hogy ha esetleg távolabbi karon tanul az ember (jog, közgáz), akkor sokat kell buszozni, vagy hosszabb sétákat kell megtenni. A buszpályaudvar, az Árkád és a Tudásközpont is messzebb van sajnos.
Patai Kíra – Uránváros: Előnyei, hogy az ÁOK-hoz (meg pár másik karhoz is) közel van, és az is, hogy vannak boltok (Aldi, Lidl, Spar) egyhelyen. Itt megy át szinte minden helyi járat, és a távolsági buszok közül is sok megáll Uránvárosban. Az is jó szerintem, hogy van kondi, 1-2 kávézó, de nem zajos a környék. Hátránya talán az, hogyha bulizni akarok menni, akkor az messzebb van és gyakran taxizni kell haza, meg a paneldzsungel annyira nem barátságos környezet. Egy zöldebb helyen szívesebben laknék.
Kajtár Eszter – Belváros: Szó szerint minden egy köpésre van, az egyetemhez 13 perc sétával beérek. Mi az 5. emeleten lakunk, ott az utcai zaj már jóval halkabb, így ha felmegyek, akkor otthon vagyok, ha lemegyek az utcára, már közvetlen a belvárosban vagyok a forgatagban. Hátránya, hogy több por és kosz van, és az utóbbi időben megsűrűsödtek az Árkád környékén a félelmetes, elmeháborodott emberek.
kiemelt kép forrása: media1
1 thought on “Lakásbérlés Pécsen”
Comments are closed.