1961. április 12-én a Szovjetunióban Föld körüli pályára bocsátották a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Gagarin repülő őrnaggyal. Erre emlékezik az űrhajózás világnapja.
Így kezdődött
Az emberiséget már ősidők óta foglalkoztatja az a kérdés, milyen a minket körülvevő világ, milyenek a bolygók és a csillagok, hogyan lehetne eljutni hozzájuk? Elődeink elképzeléseit a ránk maradt írásos és rajzolt emlékekből ismerhetjük. A szamojédok a világot több égre osztották fel és azt tartották, hogy a csillagok a felettünk elhelyezkedő égbolton növekedő fák gyökerei, melyek átütötték a mi egünket. Időszámításunk előtt 4 ezer évvel már konkrét asztronómiai ismeretekkel rendelkeztek őseink, és rendszeres megfigyeléseket folytattak. A megmaradt asszír táblák, agyaghengerek, a babilóniai szentélyek mind az időszámítás előtti évezredek asztronómiai ismereteinek dokumentumai, képviselői.
Az antik kultúrában a filozófusok, bölcselők (Püthagorasz, Herakleitosz, Platón) a világot a rendezettség, a harmónia megvalósulásaként tisztelték. A geoucentrikus világkép egészen a heliocentrikus világmodelljének kidolgozásáig az egyetlen elfogadott magyarázata volt a világegyetem felépítésének.
A rakéták megjelenése
A legkezdetlegesebb rakéták már több mint egy évezrede megjelentek a kínai kultúrában. Kezdetben tűzijátékként alkalmazták, mint egyszerű látványosság, de később az 1200-as években már a hadi célú alkalmazásukra is sor került.
Európában az 1370-es évek táján jelent meg a rakéta Velencében, majd a 18-19. században érkeznek hírek a rakéták harci alkalmazásáról. A magyar hadimérnökök, tüzértisztek az 1848-49-es szabadságharc idején tevékenykedtek legtöbbet a korabeli rakéták tökéletesítésére. A szabadságharc leverése után tapasztalatait felhasználva Martin Lajos foglalkozott a röppentyűk tökéletesítésével. Az űrkutatás és az űrhajózás fejlődése elválaszthatatlan a rakéták fejlődésétől. De az akkori rakéták még nem voltak alkalmasak az űrbe jutásra, mivel hajtóanyaguknak levegőre volt szüksége, és a légüres térben így ezek alkalmazhatatlanok voltak.
Az űrrepülés és a képzelet
Az űrrepülés már régóta izgatta az emberiség fantáziáját, csak a technikai színvonal és felszereltség nem volt alkalmas végrehajtására. A legmerészebb változatok szerint madarak segítségével próbáltak repülni.
Cyrano de Bergerac ötlete szerint a mágnesség az, ami segít a felemelkedésben. A rugós katapulttal való indítás ötlete is felmerült. A 18. század végén a hőlégballonok, majd a hidrogéntöltésű ballonok sikeres légköri repülései ismét új megoldást kínáltak. Galilei távcsövével felfedezte a Jupiter holdjait, Kepler pedig kidolgozta a bolygók mozgásának törvényeit. Az évszázad vége felé fogalmazza meg Newton a klasszikus fizika ma is érvényes alaptételeit, közöttük a rakétaelvet, vagyis a hatás-ellenhatás törvényét. Newton állapítja meg a Föld körüli pályán való állandósult mozgáshoz szükséges kezdősebességet. Egy évszázad múlva már ismerik a Föld elhagyásához szükséges sebesség nagyságát is, ami 11.2 km/s.
Megkezdődnek a tudományos kutatások
A 19. század végén az űrutazásra alkalmas eszközök létrehozásával kapcsolatos első jelentős eredmények is megszülettek. Megépítették az első folyékony hajtóanyagú rakétákat, kidolgozták stabilizálásuk módszereit.
K.E. Ciolkovszkij a képletével bebizonyította, hogy az űrhajózásra, az emberek világűrbe juttatására egyedül a rakétaelven működő eszköz alkalmas. 1903-ban vetette fel a folyékony hajtóanyagú rakéták alkalmazásának gondolatát, majd felismerte a többlépcsős rakéták felhasználásának előnyeit.
Az amerikai Robert Hutching Goddard 1909-től kísérletezett a folyékony üzemanyagú hajtóanyag kombinációjú rakétamotor kidolgozásával, majd a veszélyek miatt áttért a folyékony oxigén és gázolaj hajtóanyagra. Az első ilyen üzemanyagot használó, szivattyús hajtóművel ellátott motor próbája 1923-ban zajlott le, a sikeres rakétaindítás 1926. március 16-án volt.
Már 1942-52 között folytattak állatkísérleteket. A Szovjetunióban Pobeda rakétákkal kutyákat juttattak fel 100 km magasságig, az USA-ban pedig Aerobee rakéták segítségével majmokat kb 60 km-ig.
A következő lépés pedig már az volt, mikor az ember is eljuthatott az űrbe. Ez pedig már az űrhajózás témakörébe tartozik.
Űrhajózás közbeni balesetek
Az első asztronauta, aki egy űrutazás során vesztette életét Vlagyimir Komarov, a Szojuz-1 pilótája volt. Komarov űrkapszulája 1967-ben, visszatérés közben zuhant le az orosz sztyeppén.
Az első és utolsó űrben történt halál is a szovjetekhez köthető. 1971-ben Georgij Dobrovolszkij, Viktor Pacajev és Vlagyiszlav Volkov, a Szojuz-11 legénysége vesztette életét a Szaljut-1 űrállomásról visszatérőben. Innentől kezdve kötelező a visszafelé vezető úton is a szkafander használata.
Az amerikai űrprogram történetének első halálos balesete 1986. január 28-án történt, amikor a Challenger űrrepülőgép nem sokkal a kilövés után darabokra robbant a levegőben. 17 évvel később újabb emberáldozatokat követelő baleset történt. A Columbia 2003. február 1-én a földre való visszatérés közben darabokra szakadt, és a legénység mind a hét tagja életét vesztette.
Gus Grissom, Edward White II és Roger Chaffee 1967. január 27-én vesztette életét, amikor egy biztonságosnak tartott gyakorlás során kigyulladt az Apollo-1 parancsnoki modulja. A tűz pillanatok alatt elborította az aprócska fülkét, a kezelőszemélyzet pedig kénytelen volt végignézni, ahogy az űrhajósok megfulladnak a sűrű füstben. Michael Adams, az Apollo-program egyik űrhajósa 1967-ben, egy X-15-ös rakétahajtású repülőgép tesztelése közben halt meg.
A jelenlegi tervek szerint 2029-ben kerek 60 évvel a Holdra szállás után a Mars a következő állomás. Szerinted sikeres lesz az expedíció?
Sziasztok! Ratkó Rita Katinka vagyok a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója. Az irodalom mindig közel állt a szívemhez, ezáltal a vers- és szövegírás is hamar belopta magát a szívembe, így nagyon örülök, hogy a PEM szerkesztője lehetek. Nagyon fontos számomra az önfejlesztésem, a kisállataim és nagyon szeretek utazni, így ezekben a témákban gyakran olvashattok majd tőlem.