„Ez nem a mi hatáskörünkbe tartozott.”. „ Nem mi vagyunk az illetékes szerv”. „ Nem a mi hibánk volt, neki kellett volna előtte gondolnia.” „ Mégis mi mit tehettünk volna”? Gondolom ti is hallottatok ilyen, és ezekhez hasonló mondatokat. Globális problémának tartom azt, hogy sokszor a felelősséget másokra hárítjuk sőt, ezt még normalizáljuk is. Viszont ezzel kapcsolatban felvetődött bennem néhány kérdés. Mi pontosan a felelősségtudat? Miért hárítjuk másra? Valamint a legfontosabb: Mi lehet a legsúlyosabb következménye a felelősségáthárításnak?
A felelősség és annak kialakulása
Úgy gondolom, hogy a felelősségtudat és a döntéshozatal képessége mindenképpen összefügg. A döntéshozatal pedig mindenképpen nevelés kérdése. Minden pedagógus hallgató tisztában van azzal, hogy különböző nevelési modellek vannak. Az egyik ilyen az autokrata nevelési stílus.
Sokan azt hiszik, hogy csak valaki követel a gyermektől, nem jutalmazza, az jó dologhoz vezethet, viszont nem igaz. Az ilyen gyerekekből jobban előjön az agresszió, ha az az autokrata, konkrétan kompromisszumra képtelen szülei nincsenek ott, a sok elfojtott érzelem a felelősségtudat teljes hiányában jön elő, hisz a korlátok teljes átlépésével, ami sokszor a drogba, alkoholba, jövőképtelen, önpusztító társaságba kerülő felnőttek lesznek a „minta” gyerekekből. Mivel a szüleik nem hagyták kibontakozni őket és az egyetlen feladatuk az volt, hogy a szabályaikat kövessék, így nem tudják, nem is fogják tudni, hogy mi az a felelősség.
Hisz ha például kutyát tarthattak is, az ilyen nevelési stílust folytató szülő nem magyarázza el a gyermeknek, hogy „ez a te kutyád, felelős vagy érte.” Az ilyen szülő szabályokat állít fel:” Meg kell etetned a kutyát”. De nem magyarázza el, hogy miért. Nem látja el a gyermek, hogy tetteinek pozitív következménye is van, csak a büntetést ismeri. Az ilyen nevelés eredményezi véleményem szerint a legfelelőtlenebb embereket.
A kritikai gondolkodás és a felelősség
Mai világunkban egyre kevesebb szerepet kap. A média is inkább arra biztat minket, hogy hagyjunk mindent is el, vegyük meg a drágábbnál drágább termékeket, és higgyük azt, hogy az élet egy vágatlan Való Világ. Nem érdekük a legújabb brandeknek, hogy az ár – érték arányt átgondoljuk. Sem a modellügynökségeknek az, hogy a fiatal lányok átgondolják azt, hogy az a szépségideál, amit a modellektől elvárnak, sokszor életre szóló traumával, anorexiával, bulimiával és halállal járhat.
Gondoljunk csak Jax Victoria Secret című dalára, ami pontosan erről szól! A lényeg az az, hogy egyre jobban háttérbe kerül. Tegyük fel, hogy egy osztályban el kezdik érzelmileg kicsinálni a többségi gyermekek a fogyatékos osztálytársukat, mert, hogy az jó móka. Nem fogják felfogni, hogy a fogyatékkal átélt tanuló szenvedéséért ők felelősek. Nem gondolnak sem a következményre, sem hogy miért csinálják. Csak valahogy le akarják vezetni a gátlást, gondolkodni meg minek? Úgy sem lesz belőle semmi! Az intézmény lépni biztos nem fog. Miért tenné, ha egy fogyatékkal élővel történt, ha egy „normális” lány életveszélyénél sem tettek egy intézményben semmit?
A gyürei kislány esete
A 11 éves Hanna megkísérelte eldobni magától az életét. Az oka? Rendkívül egyszerű és már egyértelmű: A felelősség teljes hiánya. A lányt olyan felszínes okok miatt zaklatták, mint a külső megjelenése, valamint hogy jó tanuló volt. A valódi ok úgy gondolom, hogy sokkal mélyebb ennél.
Az osztálytársaiból abban a minutumban hiányzott a felelősségtudat, nem gondoltak bele, hogy egy ilyen cselekedetet okoznak vele, és hogy akár lehetséges, hogy emberélet száradhat a lelkükön. Szerencsére Hanna életben maradt, habár válságos volt az állapota, a gyűjtések, a falu támogatása miatt az állapota javul.
Ebben az esetben viszont nem csak azok a gyerekek voltak felelőtlenek, hanem az intézmény vezetője is. A nagypapa, akivel együtt élt többször is jelezte az intézménynek, hogy unokáját zaklatják, ám érdemi változás nem történt. Már az első figyelmeztetésnél lépnie kellett volna a vezetésnek, hogy ne fajuljon tovább a helyzet, viszont nem tette meg.
Az is sokat mondó, hogy nem akartak nyilatkozni az eseményről azzal az indokkal, hogy nem az iskolaidőben történt az esemény, tehát teljesen el akarták hárítani a felelősséget, teljesen megtervezetten. Viszont amiatt a belső felháborodás miatt, amit keltett az ügy, olyan nyilatkozatot tettek, amit mindenki elvárt: belső vizsgálatot indítanak. Nem azért, hogy tényleg feltárják a zaklatást, hanem megvédjék az imidszüket. Tehát ebben az esetben az intézmény vezetői semmiképp sem fogják vállalni a felelősséget.
Összességében úgy gondolom, hogy nagyon sokszor halljuk azt, hogy nem tehettünk semmit. Még többször azt, hogy nem a mi hibánk volt. Többször elgondolkodom azon, hogy aki ezeket a mondatokat kimondja, az belegondol-e abba, hogy a felelősséghárításával, emberéletekbe gázol bele? Hisz mindig van mit tenni, csak néha fájdalmas észrevenni.
Képek: pexels.com
PEM