Felkészülés tudatosan
Amikor az ember először belép az egyetemre, akkor nagyon sok gondolat cikázik a fejében. Legalábbis, amikor én beléptem az egyetem épületébe, és még csak gólyatábor volt, már akkor is megannyi megválaszolatlan kérdésem volt. „Akkor az egyetem nem csak arról szól, hogy tanulunk éjjel nappal? „ Akkor ki fogok jönni mindenkivel?”
Aztán amikor ezek az aggodalmak elülnek, és kialakul szépen, lassan és folyamatosan egy baráti köre az embernek, és szinte alig hiszi el, hogy egyetemen van. Viszont szépen lassan jönnek a Zh időpontok is, és amikor megírja az ember első Zh-ját akkor már garantáltan elhiszi, hogy az egyetemen van.
Mi az a zárthelyi dolgozat?
Konkrétan olyan, mint a témazáró, csak nehezebb, és jóval komplexebb. Általában szorgalmi időszakban íratják általában egyet –kettőt egy félévben. Ez viszont nem azt jelenti, hogy 10 perc alatt fel lehet készülni rá, sőt…. Ez már nem a gimnázium, ahol figyelmeztetnek a határidőkre, szájba rágnak az embernek mindent, és nem csak többet kell tanulni, hanem sokkal bonyolultabb nyelvezetű szövegeket kell megérteni és elsajátítani. Összegyűjtöttem nektek, mire érdemes odafigyelni, ha zh-ra készültök, ha pedig az 1.-re, akkor különösen.
Folyamatosság
Igen, úgyis lehet, hogy a zárthelyi előtti éjszakán bemagoljátok az összes fogalmat, viszont ezzel a módszerrel több probléma is van, viszont csak a szerintem legfontosabb 4-et fogom kiemelni.
- A mentális egészségetek garantáltan rá fog menni.
- Nagyon sok olyan tantárgy van, mint pl. anatómia, vagy kórtan, amikor egy szót rosszul leírsz, és az egész fogalom dől, akár egy kártyavár. Ha így, este akartok mindent is megtanulni, garantáltan nem fog menni, főleg elsőre, csak bemagoljátok,, viszont a fáradtság miatt nem biztos, hogy jól
- Hosszútávra egyeltalán nem kifizetődő, mert konkrétan ilyen rövid idő alatt komplex fogalmakat megtanulni nem annyira könnyű, különösen első alkalommal
- Elszalasztotok olyan tanulási módszereket, amik sokkal jobban kifizetődnek hosszútávra.
A zh tulajdonképp a tanulási folyamat egyik lépcsőfoka. Úgyhogy úgy érdemes tanulni, hogy a zh-n belül is pici célokat tűztök ki, például neurobiosz után leültök, és átgondoljátok óra után a koliban, hogy tulajdonképpen hogy is épül fel. Ha mindig egy kicsit foglalkoztok xy tantárggyal, sokkal jobb eredményt fogtok elérni, és sokkal jobb és egyenletesebb teljesítményt tudtok majd nyújtani, minthogy bemagoljátok egy éjszaka alatt az egészet.
Céltudatosság
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a zh lényege az, hogy a 60%-ot elérjétek, ha vizsgás tantárgyról van szó. Ha a tantárgy gyakorlati jegyes és úgy érzitek, hogy akár 5-ösök is lehettek, akkor jobban rá kel hajtanotok. Nagyon fontos, hogy céltudatosan készüljetek ezeknek az információknak a bírtokában, így a vizsgákra energiát tudtok tartalékolni.
Egyéni tényezők, érzelmek
Hiába tanultok okosan, habár törekedhettek az egyenletes teljesítményre, sosem lesz teljesen olyan nem lesz, hogy mindig ugyanolyan jó lesz a teljesítményetek. Lehet, hogy pont a zh-n lesz egy jobb napotok, a fáradtág és egyéb tényezők is szerepet játszhatnak.
A fontos viszont az, hogy a zh készülésnél mindenképp próbáljátok meg kialudni magatok előtte, akkor is, ha nehezen megy. Arra is mindenképp figyeljetek, hogy a legfontosabb a megfelelő módszerek kiválasztása, mert az, hogyha céltalanul, és keményen tanultok, zh-ra csak a mentális egészségeteket teszi tönkre. Valamint érdemes sokat foglalkozni az érzelmeitekkel, szünetet tartani, csak utána folytatni a tanulást. Valamint előre fel kell készülnötök a lemorzsolódásra. A lemorzsolódás bárkit érinthet.
Nem könnyű, például ha a barátotok az az illető. Lehet, hogy úgy gondoljátok, hogy csak egy statisztikai adat a sok közül, viszont mi van akkor, ha pont az a statisztikai adat lesz a legjobb barátotok? Ilyenkor az egyedüllét csodákra képes, viszont figyeljetek, hogy ne gondoljátok túl a dolgot!
Módszerválasztás
Nem vagyunk egyformák, nem válik be mindenkinek ugyanaz a módszer! Ami a szobatársatoknak működik, lehet, hogy nektek nem fog. Az egyetemen tapasztaljátok ki igazán, hogy nektek mi működik, és a zh remek visszaigazolás erre. Összegyűjtöttem néhány módszert, ami nekem bevált, hátha nektek is be fog.
Kikérdező kártyák:
Az egyik legkreatívabb módja a tanulásnak. Ha fogalmat kell zh-ra tanulnotok, vagy mondjuk képleteket egyik oldalára a címet, másikra pedig a fogalmat vagy képletet írjátok. Kivágjátok, és kész is. Nagyon megnyugtató folyamat a vágás miatt, valamint hogy oldjátok a stresszt különböző alakzatokat is vághattok, ha van időtök. Kikérdezhetitek magatokat, társatokat, vagy esetleg kiscsoportban egymástól.
Magyarázd el módszer!
Ha introvertáltabbak vagytok, képzeljetek el egy olyan embert, aki kevesebbet tud az adott témakörről, szinte teljesen laikus. Próbáljátok meg elmagyarázni az anyagot képzelt, vagy valós embernek és ellenőrizzétek le magatokat.
Főpróba módszer
Csináljatok, egy próba zh-t mérjétek magatoknak az időt és osztályozzátok is le magatoknak! Így szokjátok a hangulatot
Összességében a zh egy vizsga előtti próbatétel, amivel szokhatjátok a vizsgai stresszhelyzetet. Ha okosan, tudatosan tanultok és időt fordíttatok arra, hogy megtaláljátok a megfelelő módszereket, akkor nem lehet gond.
Képek forrása: pexels.com

PEM