https://pemonline.hu/?p=34867&preview=true

Macskatársaság a karantén idején -Egy négylábú gyógyír

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

2020. március -Macska és az online oktatás

Az online oktatás első napja. Reggel felébredek, egy csomó kérdéssel a fejemben: mégis, hogyan lehet majd online megtartani egy órát? Ötletem sincs róla, hiszen amióta csak iskolába jártam, táblákról és könyvekből tanultam. Közeleg az érettségi, izgulok. Írok is a barátaimnak, hogy adjunk egymásnak egy kis lelki támogatást, főzök egy kávét, megyek, és bekapcsolom a laptopom, hogy nehogy véletlenül lemaradjak majd valamiről.

Meglepetten látom, hogy a macskám leült mellém, a mellettem lévő székre, és onnan néz rám. Valószínűleg eddig is rengetegszer leült mellém, csak akkor olyan természetes volt, úgy beleolvadt a mindennapok megszokásába.

De most csak mi ketten voltunk otthon, egy fura helyzetben, ami mindenki számára szokatlan és új volt. De ő ott volt velem. Egy darabig csak nézett, aztán komótosan kényelembe helyezte magát a párnán, és elaludt. Nekem pedig elkezdődött életem első online órája.

macska

2020. május

Úristen, holnap érettségi! Nézem a laptopot, nézem a könyveimet, még egyszer utoljára átrágom az összes jegyzetemet. A macska pedig ülne bele az ölembe, ahogy korábban már jó sokszor meg is tette a rengeteg otthon töltött idő alatt.

Most viszont más lesz a rutin, mint az ezt megelőző napokban, hetekben: „Kis drágám, most kérlek, hagyj, mert tanulnom kell… Ez most nagyon fontos nekem!” – mondom neki olyan komolysággal, mintha csak tudnám, hogy megérti majd, min is megyek keresztül.

Nos, bár valószínűleg fogalma sincs arról, mi is az az érettségi, és miért van miatta a gazdája ilyen stresszben, de mintha csak érezné, hogy itt most valóban nagy a tét, bámulatos fegyelmezettséggel lehuppan a mellettem lévő fotel párnájára, és összegömbölyödve elalszik. Jaj, de aranyos, gyorsan le is fotózom, és elküldöm a barátaimnak.

macska

2021. február

Már fél éve egyetemista vagyok. Sikerült a felvételi, sikerült az első félév, és éppen nemrég ugrottam fejest a másodikba. Sajnos nem sok időt hagyott nekünk ez a vírus, megint csak a képernyő mögül hallgathatom az óráimat. Reggel már egyből a kis négylábúm társaságában találom magam, hiszen mint kiderült, velem aludt az ágyban.

„De ugyan, hogy is zavarna, hiszen olyan kis aranyos!” – gondoltam magamban. Lassan kikecmergek az ágyból (hova is siessek, úgyis egész nap itthon leszek!), megnézném magam a tükörben, de ő egy pillanatra sem hagy egyedül: beáll mellém, úgy, hogy az ő tükörképe is látszódik szépen. „Hmm, lehet, hogy éhes” – gondoltam magamban, így gyorsan adtam is neki enni, amit nagy örömmel el is fogadott – de amint befejezte a reggelit, már jött is vissza hozzám, hogy együtt okosodjon velem.

2021. június

Vizsgaidőszak. És ma vizsgám lesz. Már nagyon ideges vagyok, izgulok, járkálok fel-alá a lakásban. Talán ő is érzi rajtam, hogy ez egy újabb különleges és egyben nehéz nap is. „Kérlek, most maradj itt a másik szobában, amíg én vizsgázok” – mondom neki nem kevés aggodalommal a hangomban, de szerencsére nagyon okosan szót fogad nekem, ugyanúgy, mint amikor gőzerővel készültem az érettségire.

Már megszokta ezt a hangulatomat és ezt a helyzetet, és mi tagadás, már én is megszoktam, hogy a sok magány közepette ő legalább itt van mellettem. Mielőtt még leülnék a laptop elé, a szemem sarkából látom, ahogy elfekszik az ágyamon. Egy pár óra múlva benyitok a szobába: „sikerült a vizsgám” – mintha csak egy embernek mondanám. Bár nyilván nem értette a mondandómat, de azért boldogan bújt oda az ölembe, hogy együtt örüljön velem.

2021. szeptember

macska

Elkezdődött egy újabb évem az egyetemen. Most jövök haza az első hétről, elég fáradt vagyok, de olyan kellemesen fáradt, hiszen új kihívásoknak nézek elébe. Az ajtón belépve elfog az otthonérzet, amire már egész héten vártam. Jól érzem magam itthon.

És az én kis macskám – akire most már, ennyi együtt megélt kaland után tényleg teljességgel mondhatom, hogy az enyém – persze már az ilyenkor szokásos boldogsággal szalad felém.

„Le fogsz jönni velem, és megint együtt fogunk lakni!” – mondom neki nagy lelkesen, és már fogom is a kezemben a macskahordozó dobozát, hogy előkészítsem neki. Belenézek a kis borostyánsárga szemeibe, és annyi hálát, szeretetet és kötődést látok benne, amennyit még emberében is ritkán szoktam. Így lettünk hát életre szóló társak, ő és én.

Képek forrása:

1 

2