Azt gondolom senki számára nem ismeretlen a tequila, ha más nem, már a nevét a legtöbben hallották, sőt, sokan előszeretettel fogyasztják is egy-egy hétvégi buli alkalmával. Ugyanakkor az eredetéről, a készítéséről, s magáról az ital hátteréről talán kevesebbet tudunk. Ezért ma, a tequila világnapja alkalmából úgy gondoltam, összegyűjtök nektek néhány érdekességet erről a különleges alkoholos italról.
Eredete
A tequila története nagyjából ezer évvel ezelőttig nyúlik vissza. A mexikói őslakosok nagy mennyiségben termesztették az ital alapanyagaként szolgáló kék agavét, sőt a belőle készülő italt, az azték legendák szerint az istenek ajándékának is tartották, hiszen, amikor a villámcsapás kettéhasított egy növényt, a belőle kifolyó tejszerű nedv erjedésnek indult.
Ugyanakkor az ital elterjedése és népszerűvé válása – talán nem meglepő módon – a gyarmatosítókhoz köthető. A spanyol hódítók kifogyva a szeszes italokból a kék agavét tartották legmegfelelőbbnek italgyártásra. Atyjának a spanyol arisztokrata Don Pedro Sánchez de Tagle-t tartják, hiszen az ő nevéhez fűződik a tequila tömeggyártása.
A név
1530-ban Jalisco tartományban alapították a Tequila kolóniát, itt terem a kék agavé, melyből a tequila készül. Az italt a 18. század óta nevezik tequilának a völgy neve alapján, hiszen ekkor kezdték a spanyolok által alkalmazott lepárlási technikát alkalmazni a mexikóiak is.
Alapja, a kék agavé
A tequila fő alapanyaga a kék agavé, mely kinézete – tüskés, húsos levelei – alapján leginkább a kaktuszokra hasonlít. Jaliscóban őshonos, a homokos talajt, illetve az 1500 méternél magasabb termőhelyeket kedveli. Szára az ötméteres magasságot is elérheti, azonban ezt általában lemetszik, hiszen így a növény töve – „szíve” – jobban tud fejlődni.
Érdekesség: Az agavé sárga virágjait egy őshonos denevérfaj a Leptonycteris nivalis, vagyis a mexikói hosszúorrú denevér porozza be. Sajnos az éghajlatváltozás veszélyezteti ezeknek az állatoknak a fennmaradását, ennek hatására pedig az agavé termése is jelentősen (akár 75%-kal) visszaeshet.
A dolgozók a mai napig kézzel szüretelik a növényt, egy liter ital előállításához nagyjából 7 kg növényre van szükségük.
A tequila jalisco-i őshazája az UNESCO világörökség részét képezi.
Szabályozás
Hivatalosan tequilának csak az az ital nevezhető, amely készítése során Jalisco-ból származó kék agavéból nyert cukrot használnak fel. Minimum 51%-ban kék agavét kell tartalmazzon és a készítés során legalább kétszer le kell párolni az italt. Ez azt is jelenti, hogy a tequila eredetvédett italnak számít.
Készítés
Mint korábban már említettem, maga az ital a kék agavé növény tövéből készül, mely kinézetre talán az ananászra hasonlít legjobban – persze annál jóval nagyobb, akár 36-91 kg is lehet. Tisztítása után megsütik, majd a cukros, tejszerű nedvét kinyerik és megerjesztik, ezután pedig lepárolják.
Érdekesség: Tequila városában található a Nemzeti Tequila Múzeum, ahol a világ összes tequilát árusító márkája megtalálható kiállítva.
Tequila fajták
A 100% agavé tartalmú párlat a puro vagy noble, melyet csak Jalisco, Michoacan, Guanajuato, Nayarit és Tamaulipas államokban lehet előállítani, sőt palackozni is. Az ún. Mixto italokat, melyek 51-99%-ban tartalmaznak mexikói kék agavét, a világ más országaiban is gyárthatják.
A sokak számára ismert silver és gold elnevezések az érlelésre utalnak. A silver tequilát (Blanco/plata) 60 napnál rövidebb ideig acéltartályokban érlelik, így lepárlás után csípős ízű italt kapnak belőle. A gold tequila (joven/oro) nagyban hasonlít erre, azonban ízét karamellel, vaníliával, mandulával vagy tölgykivonattal gazdagítják.
Mindemellett léteznek más fajták is, mint például a reposado, vagyis pihentetett, melyet minimum két hónapig tölgyfahordóban kell érlelni, azonban ez az idő akár egy évig is eltarthat. Az añejo-t minimum egy évig érlelik tölgyfahordóban, az extra añejo pedig 4 évet tölt tölgyfahordóban, ezután acéltartályokba kerül, ahol további 4-6 évet érlelik őket.
Világszerte ismert só-citrom, illetve narancs-fahéj kombinációval együtt inni az italt. Szokás szerint a citrommal be kell nedvesíteni a kézfejet, megsózni, lenyalni a sót, lehúzni a tequilát, majd megenni a citromot. Hasonló a metódus a másik kombinációval is.
Érdekesség: A hagyományok szerint Mexikóban a tequilát tisztán isszák, hiszen úgy tartják, nem szabad sem sóval, sem citrommal elrontani.
Végül pedig következzen egy tequila alapú koktél receptje: Cantarito
Hozzávalók
2 shot tequila
1,5 shot narancslé
¾ shot grapefruitlé
½ shot lime-lé
2 csipet só
2 shot grapefruit-szóda
Elkészítés
Az ital nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető, hiszen nincs más dolgod, mint egyszerűen összekeverni a hozzávalókat, majd elfogyasztani. A nyári melegben különösen hűsítő lehet.
Ha pedig nem szeretnél másnapos lenni, ne shotként húzd le, hanem mélyeket lélegezve kortyolgasd. Legalábbis Mexikóban így tartják…
Hogy pedig teljes legyen a nyári tequila-buli, hallgassátok meg valamelyik zenét is mellé:
Te ismersz más tequila alapú recepteket? Írd meg nekünk!
Képek forrása: kiemelt, 1, 2, 3, 4, 5

Sziasztok!
Kacz Nelli vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi karának hallgatója. Már általános iskolás korom óta érdekelnek a természettudományok, szabadidőmben szívesen kirándulok, olvasok, festek, sportolok. Érdekel a fotózás, kiskorom óta lovagolok.