ismet-sztrajkolnak-a-klima-vedelemert

Ismét sztrájkolnak a klímavédelemért: VII. Globális Klímasztrájk a fővárosban

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Március 25-én hosszú idő óta először kerülhetett ismét megrendezésre a Fridays for Future klímasztrájkja, melyhez az ABC7 adatai szerint 85 ország csatlakozott világszerte. Magyarországon ez alkalommal két nagyvárosban tartottak tüntetést, Pécsett és Budapesten.

A Fridays for Future mozgalom 2018-ban indult, Greta Thunberg pénteki tiltakozásai inspirálták, amikor a svéd diáklány iskola helyett inkább a svéd parlament elé ment tüntetni. Magyarországon 2019 óta zajlanak a klímasztrájkok, az eredeti koncepció szerint minden pénteken, de sok alkalmat el kellet halasztaniuk, elsősorban a Covid miatt. Most viszont újult erővel szerveződött meg ismét, ezúttal már a VII. Globális Klímasztrájk.

A budapesti tüntetés keretein belül közel ezer ember, többségében diákok vonultak a parlament előtti Kossuth térre, ahol többen is felszólaltak. Az eseményt Somlói Kinga a Fridays for Future aktivistája, egyben szervezője nyitotta, majd a WWF képviseletében Dr. Fehér Zoltán zoológus mondott beszédet, aki a leginkább a vízhiány okozta veszélyekre hívta fel a figyelmet, mely már a közeli jövőben is nagyon komoly problémákat okozhat.

Felszólalt a PDSZ országos választmányának tagja, Kamrás Orsolya a sztrájkoló tanárok nevében. Puskás Peti is kiállt a tüntetők elé. Az ukrán háború borzalmairól mesélt, melyeknek a szemtanúja volt és mindenkit arra bíztatott, hogy menjen és segítsen a Magyarországra érkező menekülteknek. Mező János Bálint, a Greenpeace Magyarország igazgatója vette át tőle a szót, aki elmondta: 

„Egy hét múlva választások következnek. A tudósok szerint 8 évünk maradt arra, hogy egyáltalán esélyünk legyen még megválasztani a jövőnket. Ha addig nem változtatunk radikálisan, az elszabaduló klíma- és ökológiai válság olyan kényszerpályára küldi a bolygónkat, ahonnan nem lesz többé letérés. A vezetőink, akiket jövő vasárnap megválasztunk,

ennek az időnek a felében fogják kormányozni az országunkat. Így ez a választás klímaválasztás lesz.” 

klíma

Ezután Juhász Barbara következett, aki felolvasta a Fridays for Future 12 pontba foglalt követeléseit:

  1. Önálló Környezetvédelmi Minisztériumot!
  2. Magyarország csökkentse 2030-ig 65 százalékkal az üvegházhatású gáz kibocsátását az 1990-es szinthez képest, ezzel is hozzájárulva a globális felmelegedés 1,5 fokos mérsékléséhez!
  3. Megújuló energiát, közösségi energiát! A kormány állítsa le Paks II tervezett beruházását! Mivel a paksi atomerőmű jelenleg üzemelő blokkjait csak a 2030-as években kell leállítani, még van idő újratervezni a jövő Magyarországának energiaellátását úgy, hogy az biztonságos és olcsó megújuló energián, illetve közösségi energián alapuljon!
  4. Védelmet a nagy tavainknak! Nemzeti parki és Natura 2000-es területen tiltsák meg a gazdasági tevékenységet és az idegenforgalmi, turisztikai célú nagyberuházásokat, amelyek súlyosan rombolják az ország színes növény- és állatvilágának élőhelyeit!
  5. Az Európai Unió 2030-ig tartó biodiverzitási stratégiájával összhangban Magyarország területének legalább 30 százaléka legyen természetvédelmi terület, és ezen belül 10 százalék legyen szigorúan védett!
  6. Semmit rólunk, nélkülünk! Valós önrendelkezést a helyi közösségeknek! Követeljük az önkormányzati hatáskörök helyreállítását, a kiemelt beruházások és a kiemelt gazdasági övezetek megszüntetését, a helyi népszavazások megtartását! Ideje meghallgatni a helyi lakosokat arról, mit építhetnek otthonaik közelében, elég az önkényes döntésekből!
  7. Tiszta levegőt! A kormány aktívan segítse a legrászorulóbb régiók és települések szociális és gazdasági felzárkóztatását, a lignittel és háztartási hulladékkal történő fűtés felszámolását, hogy azok is tehessenek a környezetükért akiknek ez másképp, helyzetükből adódóan nem áll módjában!
  8. Fenntartható közlekedést, városi forgalomcsökkentést! 2026-ig fokozatosan vezessék ki a dízelüzemű gépjárműveket!
  9. Civil természetvédelmi szakemberek bevonásával vizsgálják felül az erdőtörvényt! Hazánk védett és Natura 2000 erdei ne a gazdasági termelés helyszínei legyenek, hanem az élővilág tiszteletben tartott, háborítatlan lakhelyei!
  10. Vegyszermentes mezőgazdaságot, vegyszermentes Magyarországot! A kémiai szúnyogirtást mindenhol váltsa fel a sokkal hatékonyabb biológiai szúnyoggyérítés!
  11. A környezeti nevelés, az ökológiai és klímaválságról történő felvilágosítás kerüljön be az általános iskolai és középiskolai oktatásba! Neveljünk klímatudatos fiatalokat, hogy a jövő generációi ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint amiknek az árát most fizetjük!
  12. Országos klímagyűlést, valódi konzultációt! Magyarország Kormánya szervezzen országos klímagyűlést véletlenszerűen kiválasztott állampolgárok részvételével a klímavédelem, az energiapolitika és a zöld átmenet kérdésének megtárgyalására! Ha a tudományos tények és szakemberek nem elég meggyőzők a vezetők számára, akkor majd mi azok leszünk.

Végül a Дeva mini-koncertje zárta a fellépők sorát. 

Az esemény alatt többen is felhívták a figyelmünket arra, hogy mi, kisemberek is sokat tehetünk a környezetünkért. 

források: fridaysforfuture, greenpeace, index, telex, 1, 2