Szőcs Reni karriere
Szőcs Reni a TV2 által rendezett Star Academy tehetségkutatót nyerte meg 2016-ban. Az énekesnő őszintén mesélt a műsor utáni nehéz időszakáról, a Távoli Bérc, közel két hete megjelent és már 50.000 feletti megtekintést elért videóklippéről, illetve az ismertséggel járó pozitív és negatív tapasztalatairól egyaránt.
Gyermekkorodat Csíkszeredán töltötted, hogyan emlékszel vissza azokra az évekre? Milyen voltál gyerekként?
Szőcs Reni: Igazából álmodozó típus voltam, mindig bohókás, vidám, mondhatom, hogy álomvilágban éltem. Imádtam a rajzfilmeket, a Barbie-s meséket. A musicaleknek szinte rabja voltam.
Gondoltál már arra, hogy szerepelj musicalekben?
Szőcs Reni: Gondolkodtam már rajta, mindig is tetszettek. A Greasehez hasonló filmben, de akár szinkronhangként is szívesen kipróbálnám magam. Ha felkérnének, állnék elébe.
Gyermekként a szülővárosodban voltak lehetőségek szereplésre?
Szőcs Reni: Romániában kicsiként nem nagyon, mert Csíkszereda kisváros. Lehetőség van arra ugyan, hogy az ember járjon ott is magánórákra, táncórákra, vagy olyan helyre, ahol a színészkedésbe el tud merülni. Viszont olyan emberek, akik segíteni tudnak a felkészülésben, mint például itt Budapesten, vagy Romániában, Bukarestben, a szülővárosomban nem volt.
Ugorjunk egy nagyot. Bekerültél a műsorba. Miskovits Marcinak a backstage-ben azt nyilatkoztad, hogy ,,remélem, most megtudom, hogy mit tudok.” Hogy érzed, sikerült a maximumot kihoznod magadból?
Szőcs Reni: Utólag visszatekintve úgy érzem, hogy igen sikerült. Ahhoz képest amilyen voltam. Igaz voltak hullámvölgyek, de nagy személyiségfejlődésen mentem keresztül a műsor alatt.
Miben változtál a legjobban?
Szőcs Reni: Érzésem szerint,abban, hogy érettebb lettem, és megtanultam például kezelni azokat a stresszhelyzeteket is, amikkel az élő műsorban találkoztam. Nagyon stresszes típus vagyok, de hamar rájöttem, hogyan tudom magam fékezni benne.
Van olyan amit másképp csinálnál?
Szőcs Reni: Talán a műsor legvégén kellett volna jobban bíznom azokban az emberekben, akik próbáltak segíteni. Volt akkor bennem szkeptikusság, hogy amit ők gondolnak, az nem nekem való. Kiálltam azért, amit én gondoltam. Ma már lehet hagynám magam úszni az árral.
A műsor ideje alatt tudtátok tartani a kapcsolatot családdal, barátokkal?
Szőcs Reni: Nem! Semmi nem jutott el hozzánk a külvilág történéseiből. Egyedüli lehetőség az élő showban volt csak arra, hogy esetleg megölelhessük a szüleinket. Abszolút el voltunk izolálva mindentől ott bent. Nagyon kemény volt, de segített ez is a fejlődésben.
Hogyan lendültél át ezen?
Szőcs Reni: Első két hét nagyon holtpont volt, akkor elég depresszív hangulatban is voltam. Ekkor azon gondolkoztam, hogy feladom, és nem bírom tovább csinálni. Nagyon nehezen viseltem. Nem tudtam, hogyan kezeljem ezeket a helyzeteket. Viszont amikor hétről hétre pozitív visszajelzéseket kaptam, az nagy erőt adott. Sokat gondolkoztam azon, hogy tényleg szeret a közönség? Az idő múlásával pedig éreztem, teljes erővel arra kell koncentrálnom, hogy miért is jöttem ide.
Mi hajtott ezekben a nehéz időkben?
Szőcs Reni: A kíváncsiság, de maga a versenyvágy is. Továbbá, hogy tanulhatok hétről hétre olyan emberektől, akiktől egyébként lehet máskor nem tudnék. Ennek tudatában már könnyebb volt küzdeni.
Megnyerted a műsort. Milyen volt a show után?
Szőcs Reni: Nagyon furcsa volt 13 hét után kimenni az utcára. Fura volt, hogy megállítottak, felismertek és fotót akartak kérni tőlem. Persze örültem neki, de csodálkoztam rajta. Amikor hazamentem Erdélybe, ott csináltak egy közönség találkozót. Az első periódust úgy éltem meg, hogy csak visz az ár.
Ott nagyon vegyesen fogadtak. Volt aki a sztárt látta bennem, de volt aki egy onnan származó lányt. Ezt mindig próbáltam úgy kezelni, hogy igaz a tévéműsorból jöttem ki, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel más lettem. Amikor megnyertem a showt, akkor már láttam, hogy a pop zene haldoklik, de én tudtam, hogy ebben a műfajban szeretném folytatni az éneklést. Akkor a trap vonal kezdett már népszerű lenni. Viszont nagyon gyorsan változnak a felkapott trendek.
Milyen negatívumokkal találkoztál az ismertség által?
Szőcs Reni: Amikor az ember belecsöppen ebbe a világba, nagyon élvezi, hogy a kamerák őt veszik, és minden róla szól. Aztán, ha kiesik valaki, vagy akár meg is nyeri, akkor el kell gondolkozni azon, milyen úton kell tovább haladni. Sokan úgy gondolják, hogy ez egy olyan ugródeszka, ami után már nem kell tenni semmit, majd kiderül, hogy rosszul gondolta. Nagyon veszélyes dolog, főleg a fiatalok körébe. Tudatosan figyelni kellene erre!
Most hogyan látod, melyik műfaj áll hozzád közelebb?
Szőcs Reni: Úgy érzem, hogy már tudom, hogy mit szeretnék. A fiatalok által kedvelt stílussal például nem lennék önazonos. Én mindenképp a popban látom magam.
Miből meríted az ihletet és az energiát?
Szőcs Reni: Az életből, és abból, amit magam körül tapasztalok, csakis a saját dolgaimból próbálok merítkezni.
Közel két hete jelentkeztél új dallal. A TV2-ben elmondtad, hogy nehéz időszakban írtad ezt a dalt. Mi volt ez a nehéz periódus?
Szőcs Reni: Szakmailag volt nehéz. Úgy éreztem, hogy nincsenek megfelelő ötleteim, ami előre tudna vinni. Nem tudtam, hogy folytassam, vagy ne ezt a zenei vonalat. Tanácstalan voltam, hogy merre is menjek tovább és hogyan csináljam. Nem vagyok az a típus, aki folyton segítségért kiállt.
Úgy érzed, hogy sokan rosszul ítélnek meg? Nem a valódi arcodat látják?
Szőcs Reni: Sok esetben előfordul, hogy nem azt látják, amilyen valójában vagyok. Első gondolata mindenkinek meg van, amikor meglát, de attól még nem ismernek. Nem tudhatják, hogy mi az, amit képviselni szeretnék.
Távoli Bérc. Lissák Laura és Hegyes Berci segített a táncban. Hogyan jött az ötlet erre az érzelmektől túlfűtött tematikára?
Szőcs Reni: Így tudtam lezárni, azt a mély pontot, amiben voltam. Ezzel a lírai világgal, meg szöveggel sikerült pontot rakni a végére. Akartam olyat hozzá, ami egyfajta plusz és még nem csináltam. Ilyen volt a tánc. Itt a segítségét kértem Bercinek és Laurának is, akik tanítottak. Ezzel ez a rosszabb időszakom le is zárult.
Akkor ez éles váltás volt most.
Szőcs Reni: Igen, de mindig szerettem a táncot és minden műfajt kipróbáltam. A tánc egy jó kifejezőeszköz nagyon szeretem!
Képek forrása: Youtube
Profile forrása