Interjú Czeglédi Dorottyával és Will Sumnerrel a kávézás szerelmeseivel

+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

„A mondás szerint a kávé olyan, akár a szerelem: minél nagyobb odaadással készíted, annál finomabb” – Elif Safak

Azt hiszem ennél szebb és találóbb idézettel nem is kezdhettem volna. Meghatározó első igazi munkahelyemre tértem be most újra egy interjú erejéig. Nagykanizsán, a szülővárosomban létezik egy kávézó, ami maga a szerelem. Lehet, hogy ez nem véletlen? Ugyanis a hely tulajdonosai Czeglédi Dorottya (Dóri) és Will Sumner (Will) egy párt alkotnak. Ketten működtetik a Norma Coffee Club névre keresztelt kávézót. Kíváncsi voltam arra, honnan a kávézás iránti szerelmük, mióta foglalkoznak ezzel, és egyáltalán a jelenlegi korlátozások hogyan érintik őket. 

Első kérdésem, hogy mióta foglalkoztok a kávéval?

Dóri: Már nagyon régen elkezdett foglalkoztatni a kávé. Még annak idején a főiskola mellett végeztem el egy barista tanfolyamot. Megtanultam az őrlőt beállítani, a tejet úgy gőzölni, hogy selymes legyen, de akkoriban azt hittem, hogy a kávé csak kávéízű lehet. Ezután inkább a borok felé kezdtem el érdeklődést mutatni, abban mélyültem el, de amikor berobbant az ’új hullám’, akkor megint újra kávé szerelmese lettem. Nagyobb hangsúly került a minőségorientált, termőterületre és fajtára jellemző ízű kávékra. Ez nagyon izgalmas volt számomra. Will és én Skóciában tagjai voltunk a specality kávé egyesületének, az úgynevezett Specialty Coffee Association-nek, ahol rengeteget önkénteskedtünk. Különböző eseményeken, versenyeken, tanfolyamokon segédkeztünk, iszonyatosan sokat tanultunk. Valahogy innen indult az egész.

Will: Amikor 17 éves voltam kalandozni akartam a világban. Ausztráliában nagyon sokszor jártam, hiszen ott él a fél családom és arra gondoltam, hogy milyen munkát tudok végezni, amiben bárhol bármikor dolgozhatok. Egyebek mellett engem mindig is érdekeltek az ízek, az olyan szakmák, amikben az érzékszervekre van szükség. Chef, borász, és hasonlók. Nemcsak az van bennem, hogy elvégezzem a munkámat, hanem minél mélyebbre szeretnék ásni abba, amit csinálok. Oké, hogy megtanultam, mi az a kávé, de miért van ez, miért van az? Egyszóval szeretek belemélyedni abba, amit csinálok. 

Mikor döntöttétek el, hogy szeretnétek egy saját vállalkozást?

Dóri: Mindketten egy skóciai pörkölőben dolgoztunk, ami egyben kávézó is volt és annak a kávépörkölő részét vezettük. Mi választottuk ki a bejövő zöld kávét, azoknak a pörkölési profilját, folyamatos minőségellenőrzést folytattunk, csomagoltunk stb. Mondhatni ez lefedte a tréning, sales és operációs tevékenységeket is. Pár évig dolgoztunk itt és amikor úgy gondoltuk, hogy már nem tudunk tovább fejlődni, akkor két út lebegett előttünk. 

Will: Az egyik álomszakma a zöld kávé kereskedelem volt számunkra. Ez tömören a zöld kávé beszerzését jelenti közvetlenül a termelőtől. Ebbe még beletartozik a kávék érzékszervi osztályozása, az ár meghatározása a minőség függvényében, illetve a megvásárolt kávé útjának megszervezése az ültetvényről egészen a pörkölőkig. A másik út a saját vállalkozás volt. A cél, egy olyan hely létrehozása volt, ahol a minőségé és a jó hangulaté a főszerep, ahova vendégként is, de dolgozóként is élmény bejönni. Azért választottuk pont a kávézót, mint műfajt, mert itt sokfelé lehet fejlődni. Ha csak pörkölni kezdtünk volna például, az egy idő után nagyon egysíkú lett volna számunkra. Először kávéval és sütivel kezdtünk, majd a melegkonyhás választékot bővítettük, de tavaly nyáron már fagylatot is készítettünk. 

Fotó: Norma Coffee Club Facebook oldala

Tudom, hogy van egy sztorija a név választásotoknak, miért pont ezt a nevet kapta a hely, hogy Norma?

Dóri: Sokat agyaltunk, rengeteg ötletünk volt, de mi, mint nemzetközi pár, olyan nevet szerettünk volna, ami mindkét nyelven kimondható és van értelme. A NORMA, mint név úgy jött, hogy amint hazaköltöztünk, sokaknak meséltünk az ötletekről, hogy milyen kávét, milyen kiszolgálást szeretnénk, milyen profilja legyen a helynek és ezekről általánosságban beszéltünk ismerősöknek, akkor azt kaptuk, hogy rendben, de itt Nagykanizsán nem ez az elvárt, nem ez a norma. És ezért gondoltuk, hogy akkor legyen ez: Norma.

Miért pont Magyarországon indítottatok kávézót?

Dóri: Mindketten vágytunk a környezetváltozásra, valamint édesanyámnak volt már egy vállalkozása, egy kis kézműves sütiző, ami a mögöttünk lévő üzlethelyiségben található, így evidens volt, hogy szülővárosomban kezdjük építeni közös jövőnket, és üzletünket.

 

Czeglédi Dorottya arról mesél, hogyan érinti őket a jelenlegi korlátozás

 

Tavasszal egyszer már hasonló intézkedéseket hozott a kormány, mint a jelenlegiek. Hogyan érint Titeket a jelenlegi korlátozás, hogyan fogadtátok a hírt, hogy ismét ilyen helyzetbe kerültetek? (vendégek viszonyulása ehhez, milyen számban vannak jelen a korlátozások óta, személyes tapasztalataitok)?

Dóri: Tavaly tavasszal mi önként bezártunk három hétre elővigyázatosságból. Azt hittük vége lesz a világnak, de aztán szépen lassan ez lett az új normális és mivel valamiből meg kell élni, újraterveztünk, elkezdtük a kiszállítást. Novemberben, amikor újra bejelentették a korlátozásokat, akkor biztos volt, hogy maradunk elviteles kiszolgálásra és fontos volt az is, hogy megtartsuk a dolgozóinkat. Persze, azt nem mondhatjuk, hogy ugyanolyan pörgősek a napok, mint Covid-19 előtt, de azért mindenki ugyanúgy bejár dolgozni, mintha rendesen nyitva lennénk, mindig találunk valami tennivalót. 

Will: Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert vannak helyek, akik nem tudják ennyire sem végezni a munkájukat, de szerintem a vendégek érzik, hogy mi szeretjük, amit csinálunk és ez átjön a vendégeknek. Talán azért is jó a helyzetünk, mert már a vírus előtt is sokan éltek az elviteles opcióval, így, hogy ez lett most a fő vonal talán nem olyannyira szokatlan számukra.

Dóri: Szerintem a vendégek leginkább azt hiányolják, hogy beüljenek csak úgy beszélgetni, kávézni. Úgy látom viszont, hogy így is megoldják, egy sétát tesznek a téren vagy leülnek egy padra és elfogyasztják beszélgetve a kávéjukat.

Ezek mellett, azért várják már a vendégek az újranyitást? Mik a tapasztalatotok?

Will: Természetesen mindenki várja az újranyitást. Ugyanakkor, én azt szoktam mondani, jobb ez, hogy elviteles kiszolgálást tudunk nyújtani, mint az, amikor volt az az egy hét, amíg a vendégeknek maszkban kellett lenniük, amíg nem fogyasztottak, rendeltek, mosdóba mentek. Nehezebb volt betartatni ezeket a szabályokat, figyelni kellett folyamatosan és kellemetlen volt szólni, ha elfeledkeztek ezekről a vendégek.

 

Fotó:Norma Coffee Club Facebook oldala

 

Will, aki a kávézó egyik tulajdonosa, aki egyébként angol származású, te duplán érintett vagy a járvány miatt, hiszen a rokonságod mind külföldön tartózkodik, hogy tudod ebben a helyzetben tartani velük a kapcsolatot? Személyes kontaktra mennyire van lehetőség?

Will: Nincs lehetőség sajnos erre, mert félő, ha kimentem volna, akkor nem tudok visszajutni Magyarországra. Egyébként a kapcsolattartás a mindennapokban nem változott, mióta itt élek, interneten szoktunk beszélgetni. Viszont, sajnos a karácsonyt nem tudtuk most velük tölteni, és a kisebb családi összejövetelek is elmaradtak itthon és külföldön is.

Végezetül van-e javaslatotok arra, hogyan lehetne a vendéglátó szektort picikét másképp működtetni, ami mind a vírus, mind pedig a vendégek, a tulajdonosok igényeit kielégítené? 

Dóri, Will: A vendéglátó szektor maga nagyon sokrétű, így nem lehet egy sablont ráhúzni a mindenkire. Szerintünk a kulcsszavak most az alkalmazkodás és optimalizálás. A bezárások alatti felszabadult időnket be tudtuk fektetni újdonságok kikísérletezésére, valamint magasabb fokozatra kapcsoltunk a közösségi médiában való jelenlétünkben is.

Köszönöm nektek az interjút! 

Végezetül csak megerősíteni tudom az elmondottakat, a kiszolgálás kedves és a szemekből kiolvasható, ahogy a hölgyek a pult mögött mosolyognak és örömmel szolgálják ki a vendégeket még ezekben a nehéz helyzetekben is. Azt ajánlom tehát, ha Nagykanizsán jártok mindenképp térjetek be erre a helyre.