Fejlesztő tréningen vettek részt a PEM Nagykövetei és Arcai

+1
0
+1
0
+1
3
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Jó pap is holtig tanul, tartja a mondás. Nincs ez másképp nálunk, a Pécsi Egyetemistáknál Magazinjánál sem. Az újság mostanában nagy változásokon ment keresztül. Az eddigi Arcai a PEM-nek a PTE Nagykövetei lettek, így ők inkább az eseményeken, koncerteken, középsikolákban tartott fórumokon képviselik egyetemünket. Az Arcok szerepe sem szűnt meg, de most már nem karokra osztva szerepelnek a közösségi médián, hanem kevesebben mint eddig, de ugyanakkora erőbedobással gyártanak contentet a social platformokon. Június 4-én, pénteken a Nagykövetek és az Arcok közös, a PTE Karrier Iroda által szervezett, továbbképzési trainingen vettek részt.

A foglalkozás menetéről, miértjéről és alapvetően a közös munkáról érdeklődtem Szalai Grétánál és Somogyi Eszternél, a Karrier Iroda munkatársainál, a tréning szervezőinél Kovács Nórinál, A PTE Arcánál és Venicz Ábelnél, a PTE ÁJK Nagyköveténél.

„A 6 órás tréninget végre együtt, szabadtéren tudtuk megtartani, közösen. A nap célja és fókusza a csapatépítés volt, emellett pedig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az előttük álló feladatokra felkészítsük őket, hogy a lehető legnagyobb magabiztossággal és felkészültséggel tudják átadni a középiskolásoknak a pécsi életérzést. Elképesztő nyitottsággal és proaktivitással vetette bele a csapat magát minden feladatba, amely az egész tréningen át kitartott, a kihívást jelentő feladatokat is gondolkodás, tökéletesen nélkül oldották meg. Az egyik résztvevő is fogalmazott: „külön jöttünk, de egyként megyünk”- ezt Eszterrel, a Karrier Iroda trénerével pontosan ugyanígy tapasztaltuk. Szerencsések azok a középiskolások, akik majd találkoznak velük, mi pedig nagyon számítunk rájuk!”  – újságolta Somogyi Eszter és Szalai Gréta, a training szervezői. 

pem_trening

„Nagykövetként természetesen a feladatunk képviselni a saját karunkat, hallgatótársainkat és persze magát a PTE-t. Egy nagyon megtisztelő feladatnak fogom ezt fel és eszerint is fogom végezni a rám bízott feladatokat. Ugye ezek többnyire online tartalmak készítését, illetve középiskolások számára tartott előadásokat jelent. 

A tréningen sok mindent megtanulhattunk. Milyen egy jó “előadó”, vagyis egy nagykövet. Nagyon részletesen most nem mennék bele, de megtanultunk technikákat a lámpaláz legyűrésére, a hallgatóság figyelmének elnyerésére, illetve megismertették velünk a ránk váró feladatokat, megmérettetéseket. 

Nagy felelősségnek érzem ezt a szerepet, hiszen akár rajtam is múlhat, hogy valaki a PTE-t válassza továbbtanulás céljából. Ennek érdekében persze mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy minél több diák megtudja, milyen jó is egy vidéki egyetem, milyen jó a PTE.” – nyilatkozta Venicz Ábel, a PTE jogi karának Nagykövete.

pem_trening

„Habár november óta tagja vagyok a PEM-nek, mint szerkesztő, a Nagykövetekkel ezelőtt még sosem volt alkalmam személyesen találkozni. Szuper lehetőség volt ez a pénteki tréning arra, hogy a Nagykövetek és az új Arcok megismerjék egymást, ugyanis az elkövetkezendő időben sokat fogunk együtt dolgozni. 

Eszter és Gréta játékos feladatok keretein belül próbáltak minket kicsit kiléptetni a komfortzónánkból és csapatmunkára sarkallni. Megtanultuk hogyan legyünk jó előadók és mit tegyünk, ha egy adott helyzetben idegesek vagyunk. Összességében én jól éreztem magam, annak ellenére, hogy hosszú volt a foglalkozás.

pem_trening

 Szeretnék két kis “feladatot” kiemelni. Az egyik, mikor bekötött szemmel formákat kellett tapogatnunk és közösen rájönni, melyik forma hiányos. Ennél a feladatnál azt éreztem, hogy egy igazi kis csapat tagja vagyok. A másik az utolsó, záró feladatunk volt. Mindenki kapott egy kis angyalszárnyat a hátára és az összes résztvevő írt 1-1 kis üzenetet a másiknak, amiért szereti az adott személyt, illetve ami miatt várja a közös munkát. Ez a feladat a lelkemnek is jót tett. Köszönöm, hogy részt vehettem a tréningen!” – mesélte Kovács Nóri, a PTE Arca.

Köszönöm szépen a riportokat mindegyik résztvevőnek. A nyári időszakba is sok sikert és jó munkát kívánok a Nagyköveteknek és az Arcoknak.

 

Kiemelt kép: Pixabay