ezekre-kell-odafigyelni-az-idei-felvetelin

Ezekre kell odafigyelni az idei felvételin

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Az egyetemre való jelentkezés nagy lépés egy középiskolás életében. Nem könnyű döntés az adott felsőoktatási intézmény és szak kiválasztása, ez számos tényezőtől függ. Érdeklődés, munkahelyi kilátások és a felvételi ponthatárok mind-mind meghatározzák ezt. 2022. február 15-ig lehet leadni a felvételi jelentkezést, amelynek sorrendjét egyszer lehet módosítani júliusig. Idén a korábbi évekhez képest számítani lehet kisebb változásokra. Ebben a cikkben röviden összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. 

A legtöbb egyetem alapítványi fenntartású

A 2021-es év során 11 egyetemet – köztük a Pécsi Tudományegyetemet is – érintett a modellváltás.  5 egyetem kivételével most már az összes felsőoktatási intézmény alapítványi fenntartású. Ez a tény azonban nem jelenti azt, hogy az alapítványi egyetemeknél ne lenne államilag finanszírozott képzés, illetve a tanulmányi és szociális ösztöndíjakat is van lehetőség elnyerni.

Többletpontok

A 2022-es évben a korábbi évekhez képest jóval több tanulmányi versenyért szerezhetnek a felvételizők plusz pontokat. Emellett az önkéntes katonai szolgálatot teljesítő fiatalok is jogosultak többletpontra. Ezek részletes szabályairól itt olvashattok.

Előzetes ponthatárok

Itt nem történt különösebb változás, egyedül a gyógyszerésztudományok esetében határoztak meg alacsonyabb ponthatárt. A korábbi 380 helyett 360 pontban állapították meg a minimumot.

Nyelvvizsgák

Nagyon fontos változás, hogy 2022-ben a nyelvvizsga-bizonyítványokat nem a jelentkezőknek kell feltölteni, hanem az Oktatási Hivatal hivatalból ellenőrzi azokat. A honosítással kapcsolatban is változások történtek, ugyanis a Cambridge Assessment English külföldi nyelvvizsgarendszerben 2020. december 24. után szerzett angol nyelvből letett nyelvvizsgákat és a Goethe Institut nyelvvizsgarendszerben 2021. október 2. után, német nyelvből letett nyelvvizsgákat sem kell honosítani.

Új szakok

2022 szeptemberétől az egyetemi szakok tekintetében is változások lesznek. Az osztatlan tanárképzés egységesen ötéves lesz, elindul az üzleti adattudomány BSc-képzés, az űrmérnöki mesterképzés, és emellett új, természettudomány-környezettan tanári szakra is lehet jelentkezni.

Felvételivel kapcsolatos információkért kövessetek minket!

Sok sikert kívánunk mindenkinek a jelentkezéshez!

Forrás: eduline.hu

Kép1

Képek: pexels.com

1 thought on “Ezekre kell odafigyelni az idei felvételin

Comments are closed.