Menhelyről örökbe fogadni akár kutyát, akár macskát nemes cselekedet, amelyet mindenképp egy megfontolt döntésnek illene megelőznie. Emellett elég érettnek és felelősségteljesnek kell lennünk, hiszen egy élőlény felneveléséről és biztonságáról fogunk gondoskodni több éven keresztül.
Az örökbefogadás költségei
Mint mindennek, az örökbe fogadásnak is vannak költségei. A menhelyen eltöltött idő alatt a kisállat kap féreghajtót, oltásokat, amelyek összegeit a jövendőbeli gazdinak kell állnia, illetve, ha az ott tartózkodása alatt bármilyen beavatkozásra sor került, annak az árát is meg kell téríteni. A hazatérést követően a kedvencünkre várni fog még az ivartalanítás is, de ezek mind az ő egészségét szolgálják, és azt, hogy a lehető legtovább velünk élhessen.
Kutya nevelése
Szokták mondani, hogy a mentett kutya mindig hálás. Ez részben igaz is, de fontos figyelembe vennünk néhány tényezőt, amelyek akár segíthetnek meghozni azt a döntést, hogy neked érdemes-e menhelyről örökbe fogadnod, vagy sem.
Amikor meglátogatunk egy menhelyet és egy idősebb kutyával találjuk szemben magunkat, akkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon milyen volt a korábbi élete, hogyan bántak vele, és ez milyen hatással volt rá. Nem tudhatjuk, honnan induljunk el a nevelése kezdetén, de miután az otthonunkba fogadjuk, és megszokja, hogy biztonságos közegben van, onnantól könnyebb a dolgunk. Első lépésként tudnia kell, hogy ki a főnök a háznál, ezután kezdetét veheti a tanulási folyamat. Fontos, hogy időt kell hagyni a kutyusnak, hogy hozzászokjon az új dolgokhoz, türelmesnek kell lenni vele és nem azonnal feladni, kiabálni vele, stb.
Alkalmazkodás
Az örökbe fogadást követően a kedvencünknek hirtelen rengeteg változással kell megküzdenie, ezért kell némi alkalmazkodási idő, hogy megszokja az új illatokat, és a környezetet, hiszen többé nem sok kutyával van összezárva, hanem velünk, emberekkel. A változás egy hosszadalmas folyamat, amely ismeretlen terep lehet a kedvencünk számára. De nem csak neki, hanem nekünk is, hiszen egy új taggal bővül a család, akivel ezután minden nap foglalkoznunk kell. Naponta háromszor sétálni kell vinni, vagy kiengedni a kertbe, ezen kívül enni és inni adni neki, játszani vele, és figyelni az egészségére.
Viselkedési norma
A hazaérkezést követő napokban a legfontosabb, hogy kialakítsunk egy képet a kutyusban arról, hogy biztonságos helyen van, ám néhány játékkal, jutalomfalattal, és nyugodt hangnemmel a hatás még hamarabb bekövetkezhet. Az emberek általános elképzelése az, hogy a kutya mérhetetlenül hálás a gazdájának. De minden négylábú más, nincs két egyforma, ezért nem szabadna általánosítani. És amit már korábban is említettem, sokszor az állat háttértörténetét homály fedi, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan viszonyul hozzánk, illetve a környezetéhez (és ezek mind neveléstől független tényezők). Az sem utolsó szempont, hogy hogyan bánunk a kutyusunkkal, mert bizony előfordulhat, hogy a kezdeti viselkedésünkkel ellenszenvet vagy negatív magatartást váltunk ki belőle, ami hamar az állat menhelyre való visszakerülését eredményezheti.
Az örökbe fogadott bichon kutyusomról
A szülővárosom ebrendészeti telepén önkénteskedtem 2020 nyarán, amikor első látásra egymásba szerettünk a kutyámmal, Mollyval, a menhely falain belül. Az utcáról került be, ezért nagyon félénk volt. Kiderült róla, hogy rengeteg foglalkozást igényel, mert az előző gazdája nem fordított kellő figyelmet a nevelésére.
Nem volt szobatiszta, nem hallgatott semmire, még a saját nevére sem, nem volt tisztán tartva stb. Miután álltam minden költséget, ami az örökbe fogadását övezte, és túl estünk az ivartalanításon is, hazatértünk, és elkezdtük a közös életünket. Pár nap alatt megszokta környezetet, de a tanulási és nevelési folyamat már hosszadalmasabb volt, viszont teljes szívvel állíthatom, hogy megérte a sok fáradtságot, mert most, 3 évvel később egy nagyon szófogadó, szerethető és hálás kutyát mondhatok a családom tagjának, akinek a jelenléte örömet hoz a mindennapokba!
Mindennapok egy bichon kutyussal
Mint minden kutyus, úgy ő is igényli naponta a 2-3 sétát, aminek nem kell órákig tartania, csak legyen mit szaglászni, és ez idő alatt el tudja elvégezni a dolgát. Jellemző rá, hogy hamar elfárad, tehát ha otthoni játékra, vagy szabadtéri kergetésre kerül sor, akkor garantált, hogy 20 perc után aludni fog valamelyik sarokba. Viszont nagy igénye van a játékra, ezért nincs olyan nap, hogy ne hozná oda hozzám valamelyik kedvenc játékát, amit eldobás után farok csóválva hoz vissza újra és újra.
Nagyon családcentrikus típus, állandóan a közelemben szeretne lenni, még akkor is, ha elfoglalt vagyok, csak szereti, ha társaságban lehet. Nagyon nehezen viseli az egyedüllétet, emiatt igazi harcok árán indultam el az iskolába nap mint nap. Mindezek mellett imádni való kutyafajta, bohókás természetével mindig feldobja a kedvemet, és egy percig sem unatkozom mellette.
A menhelyen bármilyen kutyafajtával találkozhatunk, még olyan drágán kapható, tömegesen tartott kiskedvenc típussal is, mint az enyém, mert sajnálatos módon egyre több felelőtlen ember van, aki meggondolatlan döntést hozva haza viszi az állatot, majd valami ürügyre hivatkozva megszabadul tőle. Ha örökbe fogadáson gondolkozol, az mindenképpen egy megfontolt cselekedet legyen a részedről, mert nem elég pusztán egy életet megmenteni, azt az életet jobbá is kell tenni!
Források: kiemelt, kép1, kép2, kép3, saját képek