Élet a diploma után-Interjú Sudár Péter festőművésszel

+1
0
+1
0
+1
3
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A művészeti pálya mellett döntők, főleg a festőművész hallgatók, majdnem mindennap találkozhatnak a „Mégis miből fogsz megélni?”, „Akkor normális munkát nem is akarsz?”, „Mire mész ezzel?” és még sorolhatnám kérdésekkel. Amennyiben ezeken már te magad is elgondolkodtál, ez a cikk neked szól. Sudár Péter 2006-ban végzett a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, jelenleg a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI tanára. Festőművészként külföldi sikereket tudhatott magának, a hazai képzőművészeti életbe azonban kevésbé ágyazódott be. Neve a szűk szakmai rétegeken és a Bélás diákokon kívül nem sokak számára ismert itthon. Beszélgettem vele sikereiről, egyetemi éveiről, szakmai elhelyezkedéséről. 

Először is, köszönöm szépen, hogy elfogadta a felkérésemet! Első körben arra lennék kíváncsi, hogy hogyan emlékszik vissza a PTE-s éveire?

Sudár Péter: Én köszönöm a lehetőséget, nagyon örülök, hogy gondoltál rám. A Pécsi évek nagyon meghatározóak voltak számomra, olyannyira, hogy akkor 13 félévet támogatott az állam, nem tudom, hogy most hogyan működik, de én azt teljesen kimaxoltam. Magáról arról, hogy fiatal felnőttként mennyire meghatározóak ezek az évek, nem szükséges külön szólnom , de a szakmai részére bővebben kitérek majd. A legjobb helyen voltam Pécsen, úgy gondolok rá vissza, hogy eszembe se jut, mi lett volna, ha mondjuk Pestre megyek. Volt akkora csönd, hogy nyugodtan tudtál dolgozni, Pest pörgősebb, sokkal több a kulturális inger, Pécsen pedig kicsit a kortárs művészetet is ki tudta kerülni az ember. Én és még pár barátom a 19. században találtunk számunkra érdekességet, ami miatt tanárainkkal folyamatosan vitáztunk. Emlékszem volt, aki meg is kérdezte: „Peti, te tudod, hogy hányat írunk?”

Mesélte nekünk anno, hogy egyetem után egyből sikerült elhelyezkednie. Ez, hogy ment ilyen gyorsan?

Sudár Péter: Végül is egy festőművész nem olyan, mint mondjuk egy tervező grafikus, hogy cégnél dolgozik. A festészet egy autonóm ág, így nagyon sok múlik majd az emberen, hogy te hogyan fogsz majd tudni helyt állni. Nekem nagyon szerencsésen alakult, mert pont diploma után, kaptam egy telefont. A III. Bélából, ajánlottak nekem az iskolában egy félállást, ami igazából a lehető legideálisabb ajánlat volt. Azért jó számunkra egy félállás, mert mellette lehetőséget ad a képzőművészeti létre, két nap munka mellett a többi festés, így volt lehetőségem a Derkovits ösztöndíjra készülni, galériákkal kapcsolatot építeni, mindezek mellett akkor volt még a Strabag pályázat is. A végzett festők számára ez a két országos pályázat volt, főleg a Derkovits, a legnagyobb lehetőség az itthoni megjelenésre. Ezek mellé pedig mindenképp kell valami forrás, amire fixen tudsz támaszkodni. Tehát az indulás az nagyon jól történt.

Mi az, ami a végzős évet követően leginkább meghatározta munkásságát, hogy indult el a külföldi pályáján?

Sudár Péter: Szeptemberben az Új Művészet magazinnak olyan száma jelenik meg, amiben az ország friss diplomásait mutatják be. Tudtam, hogy ennek nagy dobbantónak kell lennie számomra, ezért ez nagyon foglalkoztatott. Nekem később ezen a vékony résen tényleg elindult valami a festészet terén. Meg voltak ennek a fő lépései: tehát megjelent az újságban a kis kép a vizsgamunkámról, meg két sor; a lap szerkesztője pedig egy kurátor volt, aki a Nemzeti Galériában készült egy nagy kiállítást csinálni, ahol kortárs figuratív festőket és klasszikus festőket állítana ki együtt. Felkeresett és megkért mutassak  még neki képeket. Végül bekerült erre a kiállításra 8-9 képem, ez volt az első budapesti kiállítás amin részt vettem. A kiállításból készült egy katalógus, ami egy művészeti menedzser kezébe került, aki bemutatta egy angol kurátornak, hogy Magyarországon ilyen is van. Ennek a kurátornak kutatási területe volt a Közép- és Kelet-európai kortárs művészet, például, hogy Kelet-Európában a művészek világa hogyan őrizte meg a régmúltat, milyen nyomokat hagyott a kommunizmus, vagy akár a Monarchia a kultúránkban. Párunkat kiválasztott a maga koncepciójához és rendezett egy  kiállítást Londonban (Portraits of yesterday, today and tomorrow, FA Projects), aminek a célja, hogy felmérjük ebben a nemzetközi, kereskedelmi közegben mennyire működik mindez és hogyan fogadják például gyűjtők. Mindenkitől két kép volt kiállítva, talán mindenkiét meg is vették. Egy fél év múlva pedig ebből a kapcsolatból jött létre az első önálló kiállításom a Los Angeles-i Nicodim Galériában. Innentől a galéria és a menedzsment foglalkozott a képeimmel, biennálék, kiállítások, stb. Lényegében így jutunk el az Új Művészet-től az USA-ig.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ilyen külföldi sikerek mellett, hogyan lehetséges, hogy itthon kevésbé ismert?

Sudár Péter: Mivel az egyetem után elég gyorsan jött ez a külföldi vonal, a magyar képzőművészet rétegeibe nem igazán tagozódtam be. Majdnem több kiállításon szerepeltem kint, mint itthon, sőt a fontosabbak mind kint voltak. Van ebben az egészben egy furcsa ambivalencia, egy kettősség, mivel a galériás stábnak köszönhetően olyan kiállításokra juthattak el a munkák, amik utána újabb és újabb jó helyeket és lehetőségeket szültek. A magyar színtéren való stabil jelenlét viszont  így kimaradt. És a Derkóra sem adtam már be többször a pályázatom…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Úgy emlékszem, hogy pár évig nem alkotott, mikor mi voltunk Bélás diákok. Mi az, ami visszahozta 4-5 év után az ihletét, motivációját? Dolgozik mostanában valamin?

Sudár Péter: Csináltam egy időegyenest magamnak, hogy lássam milyen alkotói szakaszaim voltak eddig. Akkor jött a felismerés, hogy volt 5 év szünet, ahogy mondod. Nagyon durva ez leírva és kimondva is. 2016-17-ben kezdtem el lassan- lassan, újra festeni. Az, hogy mi hozta vissza az kicsit fura: de egyrészt annak is szerepe volt, hogy osztályfőnök lettem és annyira azt éreztem, hogy nem nekem való, folyamatos kudarcokat éltem meg, hogy visszamenekültem abba, amiben úgy éreztem sikerélményem volt egykor. Elkezdtem évről évre egyre többet festeni, de szó szerint le kellett porolni a festékeket és az ecseteket.  A 2019-20-as évem nagyon aktív volt, újra előjött az a látás, mint az egyetemen, a régebbi technikák párosítása a kortárs tárgyakkal, ilyenek… 

Van valami tanácsa a mostani egyetemistáknak, illetve a nemsokára diplomázó hallgatóknak?

Sudár Péter: Az egyetemistáknak azt tudnám mondani, hogy szurkolok Pécsnek, és nagyon örülök, hogy így épül az iskola. Nagyon jó látni külső szemmel ezt az egészet: hogy átkerültek a Zsolnayba, hogy ott van nekik a Nádor Galéria, amikor én voltam művkaros, akkor még egy régi pártház  épületünk volt fent a Damjanichon. Azoknak a most PTE-s diákoknak, akik még tőlünk ballagtak el, búcsúzóul azonban mindig azt mondtam, hogy igazából a sulit ahova mész a diákok, azaz ti fogjátok majd a megfelelő rangra emelni. Valójában nem az iskolának, az épületnek van rangja, hanem a bent folyó munkának. Azoknak pedig, akik most fognak végezni az egyetemen, szintén hasonlót tudok csak mondani, vagyis hogy kezdőként a legfontosabbnak az egyetem évei alatt végzett munka fog bizonyulni. Esetemben egészen szélsőséges, hogy konkrétan azokkal a képekkel sáfárkodtunk Londonban, Prágában és Amerikában is, amiket a pécsi időszakomban festettem. Amit most csinálnak az egyetemen, az lesz az alapja az indulásnak. A kilépésre magára, hogy hogyan kell nem igen tudok tanácsot adni. Amit kihangsúlyoznék az a Derkovits ösztöndíj. Azt mindenképpen érdemes megpróbálni minden most végző diáknak. És dolgozzanak, kísérletezzenek sokat amíg csak lehet.

Akinek kétségei voltak az elhelyezkedéssel kapcsolatban, remélem látják, hogy a diploma után is van élet és megannyi lehetőség. Jó munkát és sok sikert kívánok mindenkinek!

1 thought on “Élet a diploma után-Interjú Sudár Péter festőművésszel

Comments are closed.