Az egész világot megrázta, amikor egy évvel ezelőtt kiderült, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát.
Azt azonban senki nem állíthatja, hogy ez a támadás a semmiből jött. Az ezt megelőző napokban már mentek a találgatások, különböző vélt és valós, kiszivárgott információk keringtek, azt azonban mégis kevesen hitték volna, hogy végül a tettlegességre is sor kerül.
Ez a történet nem tavaly kezdődött, csak Ukrajna és Oroszország történelmi múltja külön cikksorozatokat tölthetne ki. Az elmúlt időszak történései közül azonban az egyik legjelentősebb a Krím-félsziget megszállása volt 2014-ben. Ukrajnában már abban az időben is meghatározó volt a politikai instabilitás. Februárban Viktor Janukovics elnök megbukott és átmeneti kormány került hatalomra. Az oroszok szinte azonnal cselekedtek: a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli gyűlésén döntöttek Krím megszállásáról, mégpedig katonai biztonsági szempontokra hivatkozva.
A Krím-félszigeten ekkor már a válság miatt felerősödtek az oroszpárti tüntetések, és az eseményekre az orosz média is nagy hatással volt. Nem sokkal később népszavazást tartottak, majd Oroszország annektálta a területet. A konfliktusok azonban nem szűntek meg. Később Donyeck és Luhanszk nevétől volt hangos a sajtó. A szakadár államokat a mai napig három állam ismerte el: Oroszország, Szíria és Észak-Korea. Ukrajna sorsa tehát az utóbbi évtizedben egyre bizonytalanabbá vált – a drasztikusabb lépés csak idő kérdése volt. Már 2022 elején lehetett látni a baljós jeleket, február 24-én pedig Oroszország teljeskörű támadást indított Ukrajna ellen.
Azt, ami az elmúlt egy évben történt és miért történt, nehéz megérteni és számba venni. Hihetetlen híráradat zúdul ránk minden egyes nap, sokféle, időnként egymásnak ellentmondó információval. Azt azonban még senki sem tudta megválaszolni, hogy ennek az egésznek mi lesz a vége.
Ukrajnát azóta rengeteg ember hagyta el a háború miatt. A világ országai közül többen kiemelkedő humanitárius segítséget nyújtottak a menekülteknek, de ez nem változtat a tényen, hogy családok szakadnak szét, városokat bombáznak és emberek halnak meg a háborúban, amit talán közülük senki nem akart igazán. Hiába folynak a tárgyalások korunk legismertebb politikusaival, mintha az egész világ megbénult volna – a 2020-as éveknek mintha ez a rémisztő bizonytalanság válna a főmotívumává.
Az ehhez hasonló esetek rengeteg kérdést vetnek fel a nemzetközi politika és a nemzetközi jogtudomány terén is. Vajon van-e olyan eszköz, amivel kollektíven felléphetünk egy agresszor ellen? A nemzetközi jog eszközeiről nehéz megmondani, hogy hatásosak-e, mivel ezek az intézkedések sokkal „lazábbnak” és megfoghatatlanabbnak tűnnek ahhoz képest, mint amivel mondjuk egy egyszerű büntetőjogi esetben találkozunk. Ezeknek az írott vagy íratlan szabályainak megsértése, amibe a fegyveres támadás egyértelműen beletartozik, mégsem marad megtorlatlanul.
Az olyan egyértelmű intézkedések, mint a katonai segítségnyújtás mellett az oroszokkal szemben számtalan más téren is felléptek. A legjelentősebbek azok a szankciók, amelyek ugyan nem katonaiak, jelentőségüket mégsem szabad alábecsülnünk. Szinte minden nap hallani arról, hogy az Európai Unió is tárgyalásokat folytat ezek kapcsán valamilyen formában. Annak idején szintén nagy port kavart, amikor számtalan multinacionális cég bejelentette a kivonulását Oroszország területéről, bár ehhez képest rengeteg esetben nem vagy nem egészen valósultak meg ezek a törekvések. Ami azonban a legnyilvánvalóbb, az az, hogy Oroszország elvesztette a jóhírét és a megbízhatóságát, és annak ellenére, hogy erről nem feltétlen szól a szakirodalom, ezt a tényezőt semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Ezalatt az egy év alatt világossá vált, hogy a civilizált huszonegyedik századi Európa mégsem olyan civilizált, mint gondoltunk, az elmúlt időszakban az egész világ megismerte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nevét, és rájöttünk, hogy a mai világban semmi sem biztos. Senki sem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. Számtalan spekuláció kering ebben a pillanatban is akár virtuálisan, akár élő szóban, de az biztos, hogy modern, XXI. századi Európa nem látott még olyat, mint ami egy évvel ezelőtt elkezdődött, és ezek azok az események, amelyek egy nap a történelemkönyvekben fognak szerepelni. Ezt a háborút a világ nem fogja egyhamar elfelejteni, és bármi is lesz a vége, azután már semmi nem lesz a régi.
Forrás: 1, 2, borítókép, kép2, kép3, kép4, kép5
