Miután a Világbajnokság közben Cristiano Ronaldo felbontotta a szerződését a Manchester Uniteddel, számtalan pletyka szólt arról, hova vezethet az ötszörös Aranylabdás útja. December 30-án este a szaúdi első osztályban játszó Al Nassr Football Club bejelentette, hogy Ronaldo 2025 nyaráig érvényes szerződést kötött az egyesülettel, így jó eséllyel befejeződött a portugál klasszis karrierje a legmagasabb szinten.
Nem volt túl jó éve Cristiano Ronaldonak, akit személyes tragédia is ért újszülött gyermeke elvesztésekor.
A magánéleti válság mellett labdarúgó karrierjében nehézségek sorával kellett megküzdenie. Az új szezonban kikerült a kezdőcsapatból a Manchester Unitedben, illetve igen rossz kapcsolatot alakított ki a klub edzőjével, Erik ten Haggal. Ronaldo és klubja között akkor romlott meg végérvényesen a viszony, amikor a portugál másfél órás interjút adott a brit műsorvezetőnek, Piers Morgan-nek, melyben cseppet sem visszafogott módon kritizálta a manchesteri klubvezetést és a csapatnál dolgozó szakembereket. Egyes vélemények szerint Ronaldo célja az volt, hogy elérje, felbontsák a júniusig érvényes szerződését, hogy egy olyan európai csapatba igazolhasson, ahol számolnak is vele.
Jelenleg azonban úgy tűnik, félresikerültek Cristiano Ronaldo számításai. A végül befutó Al Nassr érdeklődéséről már több hete beszámoltak hiteles források. Többek között Fabrizio Romano is arról írt december elején, hogy a szaúdiak komolyan gondolják Ronaldo szerződtetését, de a játékos inkább kivár európai ajánlatokra. Nehéz elhinni, hogy ne kapott volna legalább egy topligás megkeresést a portugál játékos, de ami biztos, hogy végül az Al Nassr csapatához írt alá.
Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiába való igazolása futballtörténelmi esemény.
A 2025 júniusáig érvényes szerződése évi 200 millió eurós fizetést garantál, mely messze a legmagasabb bér eddig a labdarúgásban. A Forbes adatai alapján a most második helyre csúszó Kylian Mbappé évente nagyjából 120 millió eurót tesz zsebre. Fontos kiemelni, hogy ezek a számok a pályán kívüli szponzorpénzeket is tartalmazzák. Ronaldo számára tehát ha sportszakmai kihívást már nem is nagyon jelent a szaúdi kaland, vélhetően elintézi, hogy az ükunokáinak se kelljen nélkülözni.
Érdemes azt is megvizsgálni, a szaúdiak számára miért volt fontos Cristiano Ronaldo szerződtetése.
A 2030-ban megrendezésre kerülő Világbajnokságnak még nincsen helyszíne. Szaúd-Arábiában azonban komolyan gondolják a rendezést, például nemrég megegyeztek Lionel Messivel, hogy ő legyen az ország turisztikai nagykövete. Azzal, hogy most a világ másik legnevesebb játékosa is egyfajta képviselője lesz az ország focijának, abszolút nem számítanak majd esélytelennek a pályázat benyújtása után.
De a klub számára is van jelentősége a transzfernek. Az Al Nassr az évszázadban csak három bajnoki címet nyert, az ázsiai Bajnokok Ligájában pedig csupán egy ezüstéremmel büszkélkednek, még 1995-ből. Ronaldo érkezésével mindkét sorozatban jelentősen nőttek a klub esélyei, illetve az se felejtsük el, hogy most várhatóan sok európai és amerikai országban fogják megvásárolni valamelyik bajnokság közvetítési jogait.
Fura érzés egy ilyen hírről beszámolni. Cristiano Ronaldo közel két évtizedig volt az európai csúcsfutball képviselője, most pedig vélhetően eltűnik majd sok futballkedvelő radarjáról. Azt viszont szinte biztosra veszem, hogy januárban nem kevesen fognak streamoldalakon linket keresni azért, hogy megnézzék miként debütál Cristiano Ronaldo Ázsiában.
képek forrása: Cristiano Ronaldo és az Al Nassr Twitter oldala

Sziasztok, Fritz Ábel vagyok. 2021 októbere óta publikálok a PEMonline felületén. Cikkeimben elsősorban a labdarúgás, a videojátékok, és a filmek világát igyekszem szórakoztató módon bemutatni.