Milyen hatással vannak a COVID-oltáshoz fűződő korlátozások a gyermekek mindennapjaira?
COVID-oltás nélkül iskolai diszkrimináció? – címmel rendezett online eseményt a Gyermekjogi Civil Koalíció nevet viselő szervezet. A beszélgetésben résztvevő vendégek között olyan személyek szerepeltek, mint: dr. Zeller Judit, alkotmányjogász, a TASZ képviseletében, dr. Kovács Zsuzsanna, gyermekorvos és dr. Karsai Dániel, ügyvéd.
Valamint jómagam és Cserteg Alexandra, részben a Fenntartható Demokráciáért egyesület színeiben, részben pedig a kérdésben aktívan érintett diákként. Az esemény moderátorai dr. Lápossy Attila, szintén alkotmányjogász, és Tománé Mészáros Andrea, védőnő szakértő voltak.
A két moderátor bevezető szólamai és szívélyes köszöntője után dr. Zeller Judit kapta meg elsőként a szót, hogy gondolatait kifejtse a témáról. Elöljáróban azzal kezdte, hogy a kötelező oltások mindig is súlyos erkölcsi dilemmát okoztak a társadalmakban – most sincs ez másképp.
Majd rátért annak a fejtegetésére, hogy a nyugati civilizációk átoltottsága nem feltétlenül magasabb a vakcina kötelezővé tételének köszönhetően, ráadásul egyes országokban a rákényszerítés helyett a meggyőzés módszerét preferálják. Igaz, gyakorlatilag jogfosztással, hiszen nem kötelező a védőoltás, de ha nincs, a gyermek nem mehet iskolába.
Véleménye szerint a hazai járványkezelést bizonytalan, ingadozó intézkedések és határozatlan állásfoglalások jellemezték, valamint kissé elsikkadt a gyermekjogi aspektus, pedig ennek majdhogynem top prioritásnak kellett volna lennie. Zeller Judit nyomatékosan hangsúlyozta: a gyermekek mindenek fellett álló érdeke kellene, hogy domináljon ebben az ügyben.
Problémának nevezte meg, hogy rendkívül nehéz lenne rámutatni az egyértelműen diszkriminatív eljárásokra, de mondott egy példát, miszerint: az oltatlan gyermekek mindenféleképpen karanténba kerülnek, ha kontaktszemélyek, míg az oltott társaik nem – annak ellenére, hogy oltással is lehet fertőzni. Továbbá rengeteg oltatlan gyermek felügyelete nem volt megoldott, holott az oktatáshoz való alapjog sérül, ha több hetes karanténban kell időzniük.
A következő felszólaló dr. Kovács Zsuzsanna, gyermekorvos volt. Negyedórás intervallumának legelején leszögezte, hogy ő nem jogász és nem is ért a jogászkodáshoz, leginkább orvosi szempontból szeretne reflektálni az elhangzottakra.
Rövid orvostörténeti ismertetővel kezdte, az emberiség történetében sorra felbukkanó járványok, valamint az arra megoldásként kiötölt karantén jelenségének bemutatása mellett. A doktornő kitért arra is, hogy az emberiséget sújtó járványok történetében mindig is fellelhető volt az a retorika, az az eszköztár, amelyet ma is látunk: a bűnbakkeresés és a konspirációs teóriák virágzása.
Azzal folytatta, hogy hiába az elemi erejű ellenállás, a védőoltások kifejlesztése az orvostudomány legnagyobb sikerei közé tartozik. Megemlítette azt a sajnálatos tendenciát is, hogy a világ oltáselleneseinek köszönhetően egykor már sikeresen legyűrt betegségek éledtek újjá és követelnek ártatlan gyermekéleteket.
Kitért olyan országokra, mint például Pakisztán, ahol az imámok kezdtek azon fake news terjesztésébe, hogy bizonyos vakcina csak a fehér ember gonosz találmánya, annak érdekében, hogy meddővé tegyék Pakisztán nőit. Szóba hozta azonban Angliát is, ahol az oltás ugyan nem kötelező, de szükséges például az oktatásban való teljes értékű részvételhez.
A doktornő zárszóként ismertette a The Lancet nevezetű orvosi folyóirat egy bizonyos cikkét, amelyben orvos kollegák különböző országok jogászaival karöltve megfogalmaztak egy bizonyos állásfoglalást a covid elleni vakcina és az emberi jogok kapcsolatának ügyében.
Hiszen társadalomban élni jobb, mint azon kívül, emiatt az egyén jogai bizonyos mértékig igenis korlátozhatóak, ha a társadalom egésze megkívánja. – érvelt a doktornő.
Harmadikként dr. Karsai Dániel ügyvéd vette át a szót, aki azzal kezdte monológját, hogy már két éve nyögjük egy úgynevezett különleges jogrend hatásait; leszögezte, hogy a koronavírus jelentette veszély ténylegesen valós volt, azonban beláthatjuk, hogy bővel eltúlzott reakciókat eredményezett.
Véleménye szerint a legijesztőbb ebben a tapasztalásban az, hogy mennyire könnyedén hajlandóak az emberek lemondani saját szabadságukról és autonómiájukról, és bármely jogalkotó mennyire könnyedén visszaélhet ezzel. „Minden jogállam működésének legjobb tesztje egy válság.” – majd megemlítette azt, hogy a jogtiprást elszenvedő gyermekekkel sokkal elnézőbbek, sokkal szolidárisabbak vagyunk, mint a felnőttekkel.
Fontos aspektusnak tartja azt is, hogy az esetlegesen félrediagnosztizált gyermekeket szintén hosszú időre kizárták az oktatás intézményéből, valamint hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatilag kritika nélkül rábólintott a kormány minden intézkedésére.
Végezetül megjegyezte, hogy a lezárás okozta trauma nyilvánvalóan kisebb mértékben hatott a felnőttek életére, mint a gyermekeikére, akik – akárhogy is nézzük – mégiscsak elvesztettek két évet az életükből.
A reflexió lehetőségét elsőként dr. Zeller Judit ragadta magához, főként arra reagálva, amit Kovács Zsuzsanna mondott. Leginkább az alapjog korlátozás-kiszervezését említette, amelyet az állam nem vállalt magára, mert a diákok esetében az iskolákra meg a szülőkre, a felnőttek esetében pedig a munkavállalókra hárította. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy hiába az egészségügyi veszélyhelyzet, a jogállamiság garanciái akkor is súlyosan megkérdőjeleződtek.
Karsai Dániel ehhez még annyit fűzött hozzá, hogy a határozatlan állásfoglalás igen magas labda volt az oltást ellenzők részére, és bár valóban létezik szolidaritási kötelezettség, ugyanannyira létezik önrendelkezési jog is, amelyet nem lehet teljesen negligálni.
Fotók: 1
2 Pexels.com
PEM