boszorkany-kollegium-pte-pecs-pecsi-egyetemistak

Boszorkány Kollégium bemutatása

+1
10
+1
9
+1
7
+1
6
+1
5
+1
6
+1
0

Az egyetemi kollégium kiválasztása mindig egy fontos mérföldkő az ember életében, hiszen van aki ilyenkor kerül el először otthonról. A rutinosabb, középiskolában is kollégista életet élőknek is nagy váltás tud lenni, hiszen nem biztos, hogy minden hétvégén hazalátogatnak, az étkezést is maguknak kell megoldaniuk, ki kell találni, hogy a trükkös mosógépek hogyan is működnek, nincsen kötelező lefekvési idő és a felmosóval, porszívóval is meg kell tanulni bánni.

A Boszorkány Kollégium a Boszorkány út 2. szám alatt található és 2008-ban került felújításra. 2×2 férőhelyes blokkokat alakítottak ki, ahol a fürdőszoba és a mellékhelyiség található a blokkban, a konyha emeletenként, a folyosókon helyezkedik el, így azon több emberrel szükséges osztozkodni, szintenként 2 db konyhát lehet találni. Az épületben található két akadálymentesített szoba is. A Műszaki és Informatikai Kar a kollégium közvetlen szomszédságában helyezkedik el, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, illetve a Természettudományi Kar kényelmes távolságban érhető el, ugyanúgy ahogyan a tömegközlekedés is megfelelően megközelíthető.

Kajzinger Pétert, a Boszorkány Kollégium elnökét kérdeztem, hogyan is zajlik az élet a Bosziban és miért ajánlja a kollégiumot másoknak.

 

Normál körülmények között milyen rendezvények szoktak megrendezésre kerülni?

kajzinger_peter_boszorkany_kollegium_interjuKajzinger Péter: A Kollégiumi Bizottság számos rendezvényt szokott szervezni, közöttük is a legkedveltebb a hot-dogozás, kisérőnek hozzá egy jó fröccsöt szoktunk kínálni. Karácsonyhoz közeledve szintén közkedvelt forraltborozást szoktunk rendezni. Tapasztalataim szerint a legjobb rendezvények, ahol az összetartás jelen van, az a szintvetélkedő, illetve egy izgalmas paintball mérkőzés a kollégiumok között.

Milyen a közösségi élet a kollégium falain belül?

Kajzinger Péter: Jómagam 5 évig voltam kollégista a Boszorkány kollégiumban és akarva-akaratlanul is rengeteg ismerősre/barátra tesz szert az ember. Össze sem lehet hasonlítani azt az életmódot, amit egy kollégium ad. Előbb utóbb mindenki megtalálja a saját társaságát és idővel úgy fogja érezni, hogy hétvégente nem is akar majd hazamenni, inkább csinál valamit a bandával. Sajnos vagy nem sajnos, nincsenek tapasztalataim más kollégiumok közösségi szférájáról, viszont úgy gondolom a Boszorkány egy olyan hely, ahol mindenki szívesen lakik és tölti idejének nagy részét.

Mi volt a legjobb kolis élményed?

Kajzinger Péter: Nem tudok konkrét legjobb élményt mondani, az egész bentlakás egy élmény. Megismerkedni új barátokkal, hajnalig sörözni, beszélgetni, együtt programokat csinálni, akár bulizni. Én azt mondom, ez az 5 év volt a legjobb élményem.

Kinek ajánlanád a Boszit?

Kajzinger Péter: Központi, mégis viszonylag csendes helyen van a koli, nem beszélve arról, hogy aki a MIK hallgatója, nagyjából 2 perc alatt beér az iskolába. Mindenkinek csak ajánlani tudom, élményekben nem lesz hiány ezt garantálni tudom. Az első évesek tapasztalataim szerint mindig megszeppenve érkeznek a beköltözés napján és pár nappal később mintha már otthon éreznék magukat. Szerintem ez mindent elárul.

Miért ez a legjobb koli?

Kajzinger Péter: Minden kolinak megvan a sajátossága, az elsőévesek úgy szoktak sorrendet választani, hogy melyik van közelebb az iskolához. Ahogy korábban említettem nem ismert számomra más kolik mindennapjai ezért így nem mondanám ki, hogy a legjobb. Akik a Boszorkány kollégiumot választották második otthonuknak a tanulmányaik alatt, a rákövetkező években is ezt a kolit célozták meg túlnyomó többségben.

Remélem a leendő elsősökkel mihamarabb találkozunk szeptemberben, nem fogják megbánni, hogy a Boszorkányt választották!

Bencsik Bonita, pszichológia hallgató így nyilatkozott a kollégiumról:

„A Boszi szerintem nagyon jó kollégium, mert a közösségi élet talán a legjobb ott, hiszen sok programot szervez a KOB (Kollégiumi Bizottság), például hot-dog evés vagy télen forralt bor készítés. Sok diák itt gyülekezik egy-egy egyetemi buli előtt, van egy B-klub nevezetű bár, papír írószer bolt és OTP automata is, egyszóval felszerelt a koli. A B klubban nemcsak kollégistákat, de külsősöket is szeretettel várnak biliárd vagy éppen társasjáték partykra. Az épület előtt tavaly újították fel a dohányzó teraszt, szuperül megcsinálták, rengeteg hellyel, hangulatos a délutáni beszélgetésekhez. Szintén tavaly vásárolt az EHÖK kényelmes kanapékat és foteleket minden szintre, valamint egy-két szintén pingpongasztalt is találhatunk. Én szerettem ott lakni, csodás embereket ismertem meg, idén is ide jelentkeztem.”

Amennyiben eddig gondolkodtatok, hogy biztosan jó döntés-e a Boszorkány Kollégium, nem kell tovább haboznotok.

Olvassátok el további cikkeinket, ha még vacilláltok, hogy kollégiumban vagy albérletben szeretnétek lakni. Kollégium vagy albérlet, 1. és 2. rész.

Forrás: 1.; Kiemelt kép