zene

„Zenét hallgatni csak társaságban szoktam” Bérczesi Róbert-interjú (HIPERKARMA)

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

2022. október 28-án a HIPERKARMA zenekar játszott a Pécsi Estben, az a HIPERKARMA, ami több mint 20 éve megkerülhetetlen szerepet játszik a magyar alternatív zenei közegben. A zenekar énekesét, Bérczesi Róbertet kérdeztem, aki a jövőbeli terveiről is mesélt, köztük megosztotta egy még ki nem adott HIPERKARMA szám szövegét is, ami az interjú végén olvasható.

zene

Hogy vagy, hogy telt az út?

zeneBérczesi Róbert: Elég hosszú utunk volt. Pesten dugó volt, az úton idefelé pedig végig elképesztően sűrű köd, úgyhogy egy kicsit késtünk, de itt vagyunk és nagyon várjuk a koncertet.

Szoktál izgulni a koncertek előtt? Ez hogyan változott a HIPERKARMA 22 éve alatt?

Bérczesi Róbert: Én a magam részéről nagyon izgulós voltam mindig, de aztán körülbelül egy éve rájöttem arra, hogy a lámpaláz nem a barátom. A lámpaláz nálam azt jelenti, hogy émelygek, remegek, görcsölök, kiszárad a szám és teljesen be vagyok feszülve, holott ezeket a dalaimat tényleg álmomból felébresztve is el tudom játszani, ezért úgy döntöttem, hogy erre a fajta adrenalinra, amit a lámpaláz képes nyújtani, nincsen többé szükségem.

Akkor most sem izgulsz?

Bérczesi Róbert: Nem, többé már nem.

Hogyan értékeled az eddigi évedet, miként telt a fesztiválszezon?

Bérczesi Róbert: A koncertek szempontjából és minden más szempontból is ez egy sikeres, termékeny és hatékony éve volt a zenekarnak és személy szerint nekem is. A koncertek nagyon jól sikerültek, a fesztiválokon mindenhol egy egyenletes nagyon jó teljesítményt nyújtottunk és nagyon sok boldog pillanatot sikerült begyűjtenünk. Új dalaink is jelentek meg, illetve a szólókoncertjeim is átalakultak, félig-meddig stand-up műsorokká váltak. Most ez nem azt jelenti, hogy Bödőcs Tibor babérjaira pályázok, de néha egy-két improvizatív komikus blokk is szerepet kap az egyszálgitáros műsoraimban, viszont a HIPERKARMÁBAN inkább a zenére fektetjük a hangsúlyt.

Egy-két éve a szólókoncertjeiden még inkább feldolgozásokat énekeltél, de mostanában inkább saját dalokat játszol. Mi változott meg?

Való igaz, hogy a saját koncertjeimen, régi BlaBla számokat, BioRoBoT számokat, Napidalokat énekelek illetve nyilván HIPERKARMA számok akusztikus változatait, és ezeken kívül feldolgozásokat is játszom, de csak angol feldolgozásokat. Hogy mi változott meg? Talán a hozzáállásom.

Hogyan érzed magad józanul?

Bérczesi Róbert: 2 éve, 2 hónapja és 22 napja nem drogozom és sokkal könnyebb így az élet, sokkal könnyebben eljutok helyekre, elvégzek dolgokat. Azt kell mondanom, hogy csak ajánlani tudom mindenkinek.

Milyen itt Pécsen, milyenek voltak az eddigi pécsi koncertjeid?

Bérczesi Róbert: Pécs egy különleges helyet foglal el a szívemben, nagyon szeretem ezt a várost, valahogy olyan menőnek tartom, úgy, ahogy van és nagyon szeretek ide járni, mert jó a közönség, jó a hangtechnika, mindig sokan vannak a koncertjeinken és elég nagy energiákat szoktam tapasztalni a közönség részéről, úgyhogy igen, Pécs az egyik kedvenc városom.

Miként telnek Bérczesi Robi átlagos hétköznapjai?

Felkelek, felülök az ágy szélén, elgondolkodok, hogy mit fogok aznap csinálni, felhúzom a redőnyt, elmegyek WC-re, fogat mosok, elmosogatok, elmormolok egy reggeli imát, megfürdök, közben olvasok, utána leülök a gép elé, elintézem a napi teendőimet, Facebook eventket készítek, a leveleimre válaszolok stb, aztán elmegyek a postára, boltba, eszem, iszom, reggelizem, ebédelek, vacsorázok, mosok, teregetek, takarítok, gitározgatok, alakítom a dal- és egyéb szövegeimet, filmeket nézek, nagyjából ennyi.

A dalszerzés folyamata hogyan szokott történni?

Bérczesi Róbert: Igazából nem kerítek neki nagy feneket, most már a múzsa vár rám és nem én rá, ami azt jelenti, hogy most már nem misztifikálom túl az alkotás folyamatát, nem várok az ihletre, hanem egyszerűen leülök és megírom a dalt. Átjön Müller Péter Sziámi barátom, elém tesz egy dalszöveget, és az első akkordmenetet, az első dallamot, ami eszembe jut róla, lejátszom, így körülbelül húsz perc alatt el is készül egy dal.

Hogyan éled meg azt, hogy odajönnek hozzád, felismernek, akarnak veled beszélgetni egy-két mondatot? Voltak már kínos szituációk?

Bérczesi Róbert: Szerintem az emberek, akik ismernek engem, azok ismernek annyira, hogy tudják rólam, hogy nem vagyok oda az ilyen utcán leszólítgatós dolgokért és ezt többnyire tiszteletben is tartják. Nemrégiben éppen a Nyugati aluljáróban sétáltam elmélázva, amikor hirtelen hatalmas elánnal elém pattant egy srác és rám üvöltött, hogy: „Hééé Robi!”, én meg felkiáltottam, hogy: „Úristen!”, és mondtam neki, hogy: „Ezt soha többé ne csináld!”. Aztán persze volt fotózkodás, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen alkalom van. Alapvetően békén hagynak az emberek, tudják azt, hogy koncertek után lehet velem beszélgetni kicsit, de a magánszférámban inkább elvagyok magamban.

zene

Az Amondó album nincsen fent a zenei streaming platformokon. Ez miért van?

Bérczesi Róbert: Ez egy különös album egy különös sorssal. Jogi dolgok vannak a háttérben, ebbe nem is akarok belemenni, de pont ma beszéltem meg egy találkozót azokkal az emberekkel, akikkel meg kellett ezt beszélni, ugyanis az Amondó album jövőre lesz húsz éves és ennek örömére és tiszteletére június 1-jén a Budapest Parkban lesz egy „Amondó 20” elnevezésű HIPERKARMA koncert, ahol ennek a lemeznek a dalai fogják képezni a koncert törzsanyagát. A célom az, hogy amint lehet, ezek a dalok is felkerüljenek a Spotifyra és az összes többi online platformra. Ezúttal a saját kezembe vettem az ügyintézést, úgyhogy hamarosan várható a megoldás.

Az Amondó és Konyharegény albumok számai nem feltétlenül jelennek meg a koncertjeiden. A Konyharegény album megjelenését követően a fellépéseiteken egyre inkább leredukálódtak az albumról játszott dalok. Mi változott?

Bérczesi Róbert: A Konyharegény mindig is egy mostoha lemeze volt a HIPERKARMÁNAK, és soha nem játszottunk róla sok számot, de valóban, mostanában szinte egyáltalán nem. A mai koncerten például egyedül a Pont című dalt fogjuk elővezetni róla. Az Amondó album pedig egy kísérleti stúdióanyag, amelynek a legtöbb dala nem igazán tud jól megszólalni élőben, ezért arról is csak kevés számot játszunk.

Azt is figyelembe kell venni, hogy abból a tizenkét dalból, ami az Amondón szerepel, a három szöveg nélküli kapásból kiesik, aztán van a Felisút, aminek annyira sűrű a szövege, hogy nincsen kedvem elhadarni, meg a Vétó, ami egy szinte lejátszhatatlan mini rockopera, és így végül ott kötünk ki, hogy csupán az Amondó, a Mitévő és a Feketepéter  című számok működnek élőben erről az albumról.

Mik a terveid a jövőre nézve? Viszel három projektet: a HIPERKARMA zenekart, az egyszálgitáros produkciót és a Napidalokat. Mi lesz az elkövetkezendő egy évben?

Bérczesi Róbert: Jövőre Müller Péter Sziámival tervezünk egy nagyszabású Napidalok koncertet, ahol huszonnégy dalt fogunk előadni, a HIPERKARMA zenekar fog kísérni, én fogok vokálozni és számunkra kedves, neves vendégművészeket kértünk fel arra, hogy énekeljenek el a dalokat.

A HIPERKARMÁNAK lesznek jövőre új számai?

Bérczesi Róbert: 2023-ban négy új HIPERKARMA dal fog napvilágot látni, háromhavonta egy. Ezek közül több olyan is lesz, amelyiknek Müller Péter Sziámi írta a szövegét, tehát a Napidalok projektből mentem át, mert annyira tetszik, illetve lesz egy saját szövegű új HIPERKARMA szám is, aminek a címe az, hogy Ingyenjárat.

zene

Igen, elég nagy tapsot kapsz ezen dal eljátszása után a szólókoncertjeiden.

Bérczesi Róbert: Büszke is vagyok rá. Elég komoly utazás ez a dal.

Könyvírásba is belekezdtél: megjelent két könyved és korábbi interjúdban említetted, hogy dolgozol még további könyveken. Ezeknek mi lesz a témájuk?

Bérczesi Róbert: Az egyik, a LeD egy fiktív zenekar történetéről fog szólni, a másik, Az Álmodó az éber álmok világában játszódik, illetve lesz még egy sci-fi, aminek a címe az, hogy Luno.

Milyen zenéket szoktál hallgatni?

Bérczesi Róbert: Zenét hallgatni csak társaságban szoktam, egyedül szinte soha. Nemrégen készítettem magamnak egy lejátszási listát a kedvenc dalaimból, amelyben kivétel nélkül mindegyik dal a hatvanas években íródott, Én ezt a korszakot szeretem a legjobban, mindig is ez állt hozzám a legközelebb, és nem is nagyon hallgattam soha másmilyen zenét.

Melyik a kedvenc számod?

Bérczesi Róbert: A kedvenc dalom valamiért, már tizenhat éve a Moon River Audrey Hepburn előadásában.

A koncert fergeteges volt, a közönség hihetetlenül élvezte és ezúton is szeretnénk megköszönni Bérczesi Róbertnek az interjút. Most a következőkben olvashatjátok a jövő évben megjelenő új HIPERKARMA dal szövegét:

Ingyenjárat

távoli kutyaugatás

látszik a lehelet az égen

mindegy hogy igaz-e hisz nem voltál ott

lásd meg az igazit a mindent látót

aki itt vagyok aki vagyok én bizony

na gyere nézz körül ez az utazásod

ez lesz az igazi a végső válasz

erre van az a hely ahol már várlak

és látom hogy szomorú a szád szívem

de gyere érezd az örömödet mégis

tiszteletet adunk egy búcsúgyásznak

egyből elutazunk egy percig látnak

még míg a vonat ideér

jaj ne de szép piros a színe a szádnak

vajon mindig is ilyen volt csak én nem láttam

és most mikor elköszönök most látom csak hogy ez él!

ho ho ho ho ho ho hó igen!

ez itt egy filmnek a moziban a vége

hát Istenem lezavarok még egy párat

maximum hazafutok késő bánat

mert nem mész te sehova se hé ufó!

és ez egy filmnek a moziban a vége

hát Istenem lezavarok még egy párat

maximum hazafutok késő bánat

jó de tudd meg a busz ha hazaér velem

én onnan felhívom az apu-pukámat

itthon vagyok apu gyere értem várlak

gyorsan gyere itt állok a peronon

és bámul a nép aki közeledik épp felém

mindegyik érzi hogy mennyire parázok

jaj apu felfal az idegen mert rájött végül

nem vagyok rokona se szegről se végről

apu baj van mert olyan a család nekik

mint ahogy énnekem te az apukám vagy

nem tetszene nekem se ha azt kellene látnom

hogy jön valaki azt hazudja ő is a családomnak a része

és a közös az a vér itt ami folyik

hordozza a rokoni szálat

és ez nem vicc ez komoly és ha nem jössz értem de gyorsan

a tömeg előtt lesz majd végem

folyjon a vére!

folyjon a vére!

folyjon a vére!

ez most egy álom de ugyanaz a kép

ugyanúgy érzem a talpamat a sárban

felfal az idegen mert rájött végül

nem vagy a rokona se szegről se végről

apu vér folyik felreped a szám

mikor az egyik aki szembejön fellök erre a másik

hát az meg fogja és fellök az is csúnyán néznek

az emberek körülöttem tényleg félek

apu nem bírom eldönteni én hogy amit érzek

az egy vicc akar-e lenni csak a vásznon

és ez egy film ami forog vagy a másik véglet

az igaz amiről azt hiszem hogy hús-vér élet?

ho ho hó

ho ho ho ho ho ho hó igaz!

ez itt egy filmnek a moziban a vége

hát Istenem lezavarok még egy párat

maximum hazafutok késő bánat

mert nem mész te sehova se hé ufó!

és ez egy filmnek a moziban a vége

hát Istenem lezavarok még egy párat

maximum hazafutok késő bánat

látom hogy lekonyul a szád szívem

de gyere érezd az örömödet mégis

tiszteletet adunk egy búcsúgyásznak

egyből elutazunk

ez ingyenjárat

csak neked járhat

ingyenjárat

senki se bánthat

ingyenjárat

csak neked járhat

ingyenjárat

senki se bánthat

Képek forrása: Bérczesi Róbert hivatalos Facebook oldala

Kiemelt kép és alanykép: Szodorai Regina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük