Ha mindig is vágytál egy jó szuperhős-szitkomra, ne keress tovább!
Az elmúlt időszakban a Marvel filmes univerzuma talán az eddigi legnagyobb válságát éli meg. Ez persze nem a véletlen műve, előbb vagy utóbb minden hasonló monumentális világ „elfárad”. Emellett az egész filmes világban drasztikus változások kezdődtek az elmúlt években, aminek következtében a streaming-szolgáltatók gyakorlatilag átvették a hatalmat a mozizás felett, és ezzel együtt a megindult a sorozatok aranykora.
A szuperhősszériák azonban soha nem váltak olyan mainstreammé, mint az egészestés mozifilmek, hiszen egyszerűen nem szólítottak meg olyan széles réteget, mint egy átlagos vígjáték. Az átlag néző könnyedén megnéz egy kétórás mozifilmet, de több évadon át már nem biztos, hogy hajlandó végigkövetni a különféle szuperemberek kalandjait. A rendkívüliben épp az a rendkívüli (haha), hogy csupán a szupererő koncepcióját emeli át, és ebből kiindulva kapunk egy kissé abszurd vígjátékszerűséget.
A történet főszereplője Jen (Máiréad Tyers), aki egy olyan világban él, ahol mindenkinek jutott valamilyen szupererő. Mindenkinek, kivéve neki. Ő azonban ebbe semmiképpen nem akar beletörődni, és egy jó nagy adag önsajnálattal, egyre kétségbeesetten próbálja megtalálni a képességét barátai segítségével. A rendkívüli tehát megfordítja a „kiválasztottságot”, ami önmagában még így sem hangzik a legeredetibb ötletnek, de a megvalósítás mégis egyszerre ütős, vicces és szívhez szóló.
Ebben a világban az embereknek ugyan szuperképességük van, de a legkevésbé sem hősök. Hamar világossá válik, hogy a szupererő egyszerre áldás és átok, és ebből gyakrabban inkább az utóbbi. Ezt elsősorban Jen barátain keresztül láthatjuk, akik az évad során mind kapnak egy-egy önálló történetszálat. A rendkívüliben fennáll az a ritka eset, hogy egyszerűen mind a négy szereplő szinte egyformán érdekes.
Természetesen Jené a főszerep, de ugyanolyan gondosan és figyelmesen van kidolgozva az ambíciózus és visszahúzódó Carrie (Sofia Oxenham) története, aki már nevetségesen alárendeli magát mindenkinek, vagy a barátjáé, Kash-é (Bilal Hasna), aki próbál kitörni a menthetetlenül semmilyen életéből. A macskából emberré vált Jizzlord (magyarul Spricc úr) szerepe hihetetlenül szórakoztató, és annak ellenére, hogy a karakter jellegéből adódóan viszonylag egy vágányon mozog, Luke Rollason lubickol a szerepben, az esetlenkedése egyszerre komikus és szívszorító.
A világot, amiben a történet játszódik, a készítők nem magyarázták túl, de ez egy cseppet sem hiányzik, hiszen az egész közeg a szereplőknek is értelemszerűen a világ legtermészetesebb dolga. Így tökéletes Jen szuperképesség utáni vágyakozásának metaforája. A legszebb az egészben az, hogy a többi szereplő drámája pont az övével szemben áll. Jen legnagyobb problémája az, hogy nincs képessége, a többi szereplő zömének pedig az, hogy van, ettől pedig az egész kap egy ironikus színezetet, ami nagyon jól áll neki.
Itt nem a csillogó-villogó vizuális effektek számítanak (nyilván össze sem mérhető a költségvetés a hollywoodi produkciókéval), de nincs is hiányérzetünk. A szuperképességeknek, amik gondosan testreszabottak minden karakter esetében, egyértelműen csak átvitt értelmű jelentőségük van. A párbeszédek és a helyzetek mindig frappánsak, az ötletek pedig üdítően eredetiek.
Még a kevésbé jelentős epizódszereplők is gondosan meg vannak írva, legyen szó sztoikus állatorvosról, halott hímsoviniszta country-énekesről, kiéhezett kiskutyáról, vagy a világ legbénább szuperhőscsapatáról (Az egyiküknek az a képessége, hogy PDF-fé tud konvertálni mindent. Nem viccelek).
A sorozat alkotója, Emma Moran eddig kevésbé volt ismert, és ez az első nagyobb projektje, itthon a főszereplő színészekről sem igen hallottunk, leginkább talán a Derry Girls-ben is feltűnő Siobhán McSweeney-ről, aki Jen édesanyját alakítja, és többször is feltűnik a részek során, de ez is csak alátámasztja, hogy A rendkívüli képes megállni a saját lábán. A legtöbb „szuperhősös” filmet és sorozatot híres színészek nevével fémjelzik, ezzel szemben A rendkívüli saját jogán vívja ki a megbecsülést, hasonlóan színvonalas színészi teljesítménnyel.
A történetről elég is ennyi, nem akarjuk lelőni a poént, tényleg érdemes megnézni a nyolc alig félórás részt (és a stáblista utáni jeleneteket is kivárni!). Az utolsó rész egyébként egy hihetetlen cliffhangerrel zárul, szóval tűkön ülve várjuk a folytatást, ami már hivatalos, hogy érkezni fog.
A rendkívüli Magyarországon a Disney+ kínálatában elérhető.
Ismertek még olyan sorozatokat, amiket meglepően kevesen láttak, de igazi rejtett gyöngyszemek? Írjátok meg nekünk!
Forrás: borítókép, kép2, kép3, kép4, kép5
