esküvő

Az esküvői költségek – Hogyan, mire és mennyit érdemes költekezni?

+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Az utóbbi évek során megfigyelhető, hogy az esküdni vágyó párok egyre szűkítenek a kereten, illetve ezáltal egyre ritkábbak a tipikus, autentikus nagy lakodalmak. Ennek hozadéka az is, hogy növekedik azon párok száma, akik inkább az élettársi kapcsolatot választják, hiszen a házasság rengeteg költséget vonhat maga után – kezdve az esküvővel, ha valaki nem csak a hivatalos, papír úton történő házasság a fontos. 

Mit lehet tenni ezügyben?

A menyasszonyoknak és férjjelölteknek is javasolt az esküvő szervező szakember – ez a szakma alapból is egyre népszerűbb, ami lehetőséget ad ahhoz, hogy fejlődjön. Sok órát nyerhet vissza a menyasszony, hiszen csak döntenie kell a szakember ajánlatai közül, amiket gondosan a megadott és javasolt pénzügyi kerethez igazít. Minél nagyobban ezek a pár által felállított igények, annál drágább az esküvő. Abba is érdemes belegondolni, hogy a világban esküvői kultusz milyen hatással van az elvárásokra, valamint milyen láthatatlan mércét állít fel egy „jó” esküvőhöz. Ebben szerepet játszanak a filmek, lányregények, internet és kultúra is. 

Azt egyénenként el kell dönteni, ki milyen személyes preferenciákat állít fel. 

Konkrét kezdőárak 

Az esküvőszervező rendelése sok esetben minimum 80 ezer forint, a legmagasabb ár akár 500.000 forinton túl is terjedhet – a pár igényeitől függően. A prémium fotócsomagok 240.000 forinttól kezdődhetnek, a videósok pedig 180 ezertől 380 ezerig is elmehetnek. A virágcsokrok rendelésének költségei változékonyak, ilyenkor érdemes körbe kérdezni, valamint ismerősök közül is kutatni olyan emberek után, akik az ismertségből kiindulva adnak valamennyi kedvezményt. Az ételügyben adódik a kérdés, hogy az autentikus magyar konyhát preferálja valaki, vagy az olcsóbb, kevésbé tradicionális változatokat választja – például a McDonalds menüjét kirakja kis kosarakban. Ezek már személyes szinten megoszlóak, hiszen sok esetben nem csak maga a pár igényeit kell kielégíteni, hanem a szülőkét, és más rokonok, vendégek vágyait is. 

A ceremóniamester egy napra történő megrendelése akár 180 ezertől kiindulva 280 ezerig is kiterjedhet, aminek a kerete a sok apró kis kiegészítő, kellék és részlet által növekszik. A helyzet nehézsége talán is lehet, hogy a hirtelen ugrás az árakban nem feltétlenül nagy kívánságokon múlik, hanem sok apró részletköltségből tevődik össze. Ez utóbbi probléma sok más szervezést igénylő tevékenységben is szerepet játszik – ünnepélyek, temetés stb. 

A ruhák, a smink és a fodrász költségei nagyon érzékenyen érintik a menyasszonyokat, hiszen a szép, elegáns külső meglehetősen drága, valamint nehéz elsőre megtalálni a megfelelő szakembereket, akikben meg lehet bízni – hogy időben odaérnek, precíz munkát végeznek, biztonságos szerekkel dolgoznak, minőséget árulnak és jól kezelik az esetlegesen fellépő stresszes helyzeteket. 

Praktikák 

A helyzetben mentőöv lehet, ha valakinek a családból jó a kézügyessége. Ilyenkor ugyanis a dekorációkat nem feltétlenül kell szakemberekre bízni, hanem akár otthon, „DIY” módon is el lehet készíteni – ezekben segítséget nyújthatnak az interneten könnyen megtalálható „tutorial” videók. Valamint spórolni lehet azáltal, ha a családból is szervezünk be embereket, így meghittebb és emlékezetesebb lesz a rendezvény. Akár az apa is lehet a ceremóniamester, az anyuka a fodrász, hiszen az ember, aki nem láthatja a menyasszonyt a konkrét megesküvés előtt, az a férj. 

Ilyenkor érdemes feltenni azt a kérdést: „professzionális” esküvőt szeretnél, vagy személyest? Hiszen minél többféle igénynek szeretnénk megfelelni, annál költségesebb lesz az esküvő, és ez akár elveheti annak élvezeti értékét is – és ilyenkor a megfelelési kényszer annyira ráteszi a terhet a párokra, hogy akár emiatt olyan konfliktusok alakulhatnak ki kettőjük között, aminek egyébként nem lenne semmi alapja. 

Összességében fontos, hogy a párok a saját örömüket leljék a ceremóniában, hiszen ez egy örök életen át tartó emlék, amit nem felejtenek el, és valahányszor a gyűrűjükre néznek, egy pozitív, meghitt, érzelmekkel teli élmény jusson az eszükbe, ne csak a megkönnyebbülés, hogy megvolt, vagy éppen a hibák és tökéletlenségek. A rendezvény szervezése mellett ugyanolyan fontos maguknak az embereknek az összeszedettsége – ilyenkor akár lelki segítőket is alkalmazhatunk, ami nem biztos, hogy pénzbe kerül.

Lehet ez a személy egy régi barát, egy bölcs rokon, egy közeli ismerős vagy bárki, akiben megbízunk és lehetőleg nem egy helyzetben van velük – ilyenkor önmagából kiindulva befolyásolhatja az adott arát vagy férjjelöltet. A konkrét terveket pedig okos döntés leírni és jól beosztani a pénzkeretet és az időt is. 

Ne hagyd ki további cikkeinket sem a témában!

Képek: Kiemeltkép, Kép1, Kép2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük