Államvizsga előtti drukk?
Az utolsó év a legstresszesebb időszak lehet, másodévesként el sem tudom képzelni. Ott a szakdolgozatvédés, a zárófoglalkozás, illetve ha ez nem lenne elég, még a záróvizsga is. Vajon ezt az időszakot csak rettegéssel lehet megélni? Hogyan lehet a mentális egészséget megőrizni még ebben a stresszes időszakban is? Erről, és még sok más témáról beszélgettem Bellény Eszterrel, a Soproni Egyetem Benedek Elek Karán végző harmadéves óvodapedagógus hallgatóval.
Először is nagyon köszönöm, hogy elvállaltad az interjút, Eszti! Ez már a 3. éved a képzésen. Mondd csak, mindig is óvodapedagógus szerettél volna lenni?
Bellény Eszter: Igen, én személy szerint mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Igazság szerint mondjuk először irodalom-történelem tanár szerettem volna lenni. Sokat voltam viszont kisgyerekek között, és így időközben a tanári álmaim áttértek erre, és ezt, cseppet se bánom.
Mi az, ami mégis erre az útra terelt téged?
Bellény Eszter: Gimiben az egyik legjobb barátnőm, itt, Sopronban, egy osztálykirándulás alkalmával elkönyvelte, hogy ez nekem való és igaza lett teljesen. Ezek mellett még közrejátszott, hogy bárhova mentem, a gyerekek egyszerűen mindig a közelemben akartak lenni. Ezek a pozitív élmények indították el az utamat.
Egyre jobban közeledik az államvizsga. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban?
Bellény Eszter: Őszintén szólva azt még tőlem senki sem kérdezte. Bennem nincs rettegés vagy félelemérzet a vizsgával kapcsolatban, mivel úgy érzem, hogy az eltelt 3 év alatt megkaptam azokat az alapokat, és tanításokat, amik hozzá fognak járulni a sikeres államvizsgához.
Mit teszel, hogy a mentális egészséged ebben a megterhelő időszakban is megőrizd?
Bellény Eszter: Sok mindent megteszek az ügy érdekében. Sokat segítenek számomra ebben a családom illetve a barátaim. Bármelyikükhöz fordulhatok segítségért, lelki támogatásért, bármikor. Ezek mellett az aktív kikapcsolódást is segít, hogy megmaradjon az épp testben ép lélek.
Mit értesz aktív kikapcsolódás alatt?
Bellény Eszter: A túrázást, valamint a koncerteket. Mindig is szerettem szép helyeket felfedezni, az erdőkben barangolni. Természetszerető embernek tartom magam. Továbbá a természetben való kirándulás elűzi negatív gondolataim. Továbbá koncertekre járni, fesztiválozni is nagyon szeretek, mert eltereli a figyelmemet.
Melyik az a hobbid, ami a legjobban el tudja terelni a figyelmed államvizsgás stresszről?
Bellér Eszter: Több hobbim is van, viszont most az időm nagy részét a tanulásnak szentelem. Természetesen fontosnak tartom, hogy időt töltsek a szeretteimmel, viszont most inkább a tanulmányaimat, és iskolai teendőimet helyezem előtérbe.
Mi számodra a legnehezebb mentális akadály, és hogy birkózol meg vele?
Bellény Eszter: Számomra a legnehezebb, hogy az életem minden területén a maximális teljesítményt nyújtsam. Ebből adódóan sokszor túl is vállalom magam, így nem éppen a kívánt eredmény sikeredik egy-egy helyzetben. A koleszos éveim azonban segítettek megérteni, hogy bizonyos dolgokat el kell engedni. Sokszor felesleges dolgokon húztam fel magamat, ami nem csak nekem nem tett jót mentálisan, hanem a környezetemnek sem. De azt mindenképp mondhatom, hogy a támogató és elfogadó közeg a kulcsa, hogy ne károsodjon az ember mentális egészsége.
Hogy hatott az a mentális egészségedre, hogy nem húzod fel annyira magad felesleges dolgokon?
Bellény Eszter: Mindenképp pozitívan! Nem vagyok annyira stresszes, kipihentebbnek érzem magam és ez a tanulmányaimra is jó hatással van. Biztos vagyok benne, hogy az államvizsgán is meg fogja hozni az eredményét, és magabiztosabban, higgadtabban tudok majd teljesíteni.
Az államvizsga nagy lépés, de utána hogyan tovább? Mik a terveid a jövőre nézve?
Bellény Eszter: Legfőképpen az, hogy minél tovább a pályán maradjak, és minél több élményt adjak a gyermekek számára. A legfőbb célom, az, hogy megszépítsem a napjaikat, viszont egy óvopedagógusnak nem csak ez a feladata. Sokan azt hiszik, hogy egész nap csak játszunk, viszont mi tudatosan és játékosan adunk át a gyermekek számára ismeretet és én ezt nagyon élvezem. Ha rövid távú, ha hosszú távú célokról beszélünk, számomra a legfontosabbak közé fog az tartozni, hogy a gyerekeknek egy pozitív közeget teremtsek. Mondjuk gondolkodtam azon is, hogy elvégzem az óvodavezetői szakot is. Egyáltalán nem zárkózom el az ötlettől, ha egyszer úgy hozza a sors, hogy szükségem lesz az ott megszerzett ismeretekre.
Tehát az államvizsga stresszes időszak. Viszont biztos vagyok benne, hogy ha az ember odafigyel a mentális egészségére, és megfelelően készül rá, nem lehet gond. Viszont ami a legfontosabb, amit leszűrtem, hogy ne gondoljuk túl! Tudom, hogy könnyű mondani, különösen maximalisták számára nehéz, viszont nagyon pozitív hatásai lehetnek, ha így teszünk.
Kép: Kiemelt, Kép 1, Kép 2 , Kép 3