“Alig várom, hogy újra megtöltsék a Rokusch-t a véletlenül elejtett evőeszközökhöz tartozó, vidáman csörömpölő hangok!” – Interjú a Rokusch kávézós Balázzsal és Viktorral

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Espresso és matcha latte, zöld tea és carrot heaven, házi tonik és jessika alga. Ismerősen csengő klasszikusok és újszerű, kreatív üdítők, van viszont valami, ami közös ezekben az italokban. Mindegyikkel és még számtalan inni- és ennivaló társukkal találkozhatsz a Rokusch-ban, Egyetemváros alig kétéves, mégis már-már ikonikussá vált kávézójában.

A panelrengetegben vonuló Rókus sétány tetején télen-nyáron pezseg az élet. Ugyan mostanában a Rokusch-ban eltöltött idő nem lehet több az elvitelre kért finomságok pár percnyi készülésénél, a vendégek így is kézről kézre adják a kilincset. Az indulásról, a Rokusch-t formáló elképzelésekről és arról, vajon minek köszönhető, hogy egy Pécsen kevésbé jártas egyetemista előbb ismeri a helyet, mint a neve eredetéül szolgáló Rókusdombot, Hajdú Balázzsal és Gáspár Viktorral beszélgettünk, két baristával, a Rokusch egykori és a mostani üzletvezetőjével.

Sokkal többnek tűnik, de végiggondolva rá kellett jönnöm, mikor Pécsre kerültem, még nem volt Rokusch. Valamikor az első szemeszterem vége felé jártam, mikor indultatok.

Balázs: 2018. december 17-én nyitottunk egészen pontosan. Egyetemváros helyszínként az alapötlet része volt, kezdetektől fogva a hallgatókat szerettük volna elsősorban megcélozni, akik az elképzeléseinket kikerekítve azóta is a látogatóink magját alkotják. Én ekkor már jó ideje foglalkoztam kávékkal, éppen Bécsben éltem, mikor belevágtunk a Rokusch megvalósításába. Olyan kávézót szerettünk volna létrehozni, ami a világon bárhol megállná a helyét kínálatban, hozzáállásban és vendéglátásban egyaránt. Viktor pár hónappal az indulás után csatlakozott hozzánk, de olyan hamar a csapat szerves részévé vált, hogy bizonytalanság nélkül tudtam átadni neki az üzlet vezetését, azóta szuperül koordinálja a csapat és a kávézó működését.

A látogatóitokkal gördülékenyen egymásra találtatok, őket milyen választékkal vártátok a kezdetekkor?

Balázs: Alapvető szempont volt, hogy minél jobb kávéink legyenek, mellettük széles és igényes kínálatot alakítsunk ki, akár ételek, akár nem-kávés italok terén. Fontos irányvonal volt az a gondolat is, hogy az alapanyagokat igyekezzünk ahelyett, hogy megvennénk őket, inkább magunk előállítani. Így például az összes limonádénkhoz saját házi szirup-alapot használunk és magunk készítjük a növényi tejünket. Saját receptek alapján készíti a cukrászunk is a granolát vagy a sütiket és a mogyoróvajat.

A sok saját készítésű dolog mögött kirajzolódik egy környezettudatos hozzáállás, ez az indulástól meghatározó szempont volt a működésetekben?

Balázs: Abszolút, az elejétől kezdve. A vendéglátóhelyek nagy része beismeri már, hogy a környezetvédelem terén a fogyasztás mértéke miatt lényegesen nagyobb a felelősségünk, mint egy egyszerű háztartásnak.

Viktor: Házi nutellánk életre hívója például pont ez a törekvés volt, a boltiak közt ugyanis szinte nem lehetett olyat találni, ami ne tartalmazna pálmaolajat. Igyekszünk helyi termelőktől vásárolni, szezonális ajánlatunkat az aktuális évszaknak megfelelően alakítani, nyáron bodzás limonádénk például addig szerepelt a kínálatban, amíg Balázséknál volt bodza a kertben.

A kávéhoz való hozzáértésetek honnan származik?

Balázs: Sok helyen dolgoztam baristaként, számos kávézóban megfordultam, most már pörköléssel is foglalkozok itt Pécsen, hiszen kis idővel a Rokusch indulása után kezdte meg működését CrackerJack pörkölőnk is. Az évek alatt gyűjtöttem a kávézásról, kávékészítésről a tapasztalataimat, ebben a világban nem feltétlenül a papír számít első körben.

Viktor: Én hasonlóan állok ezzel, úgy gondolom, ha valaki nyitott, szorgalmas, bármire meg lehet tanítani. Mikor új munkatársat keresünk, akkor is a lelkes, csapatba beilleszkedni és Rokusch-sal azonosulni tudó, kreatív embereket kutatjuk.

A kreativitás már az itallap olvasásakor rögtön szembetűnő, a tavaszi kínálat első képviselője rögtön a „f#ck covid!” nevet viseli.

Balázs: Jól megmutatkozik ebben, hogy miért fontos a sokszínűség és a kísérletezős hozzáállás, a csapat különféle italkészítési rutinjai. Ezt a gyömbéres-kurkumás-fehér teás üdítőt Bernát kollégánk fejlesztette ki, ő és én például tök máshogy állunk neki egy új italnak, végső soron viszont mindig olyanok születnek, melyek egymás mellett is megállják a helyüket a kínálatban.

Az ételek terén is hasonlóan működtök? Az eredeti étlap is a te műved volt?

Balázs: Igen, viszont ahogy Viktor bekerült a rendszerbe, az új bagelek, új szendvicsek kapcsán elég hamar elkezdtünk közösen ötletelni, bejött a brunch étlap („breakfast and lunch”, nagyjából amilyennek egy kiadós, késő szombat délelőtti reggelit elképzelsz – a szerk.) is.

Hiányoznak ezek, a járvány miatt már nagyon régen találkozhattunk a brunch-kínálatotokkal.

Viktor: Abszolút így van, pont egy éve az első hullám kaszálta el az akkor kijött, új brunch-étlapunkat, pedig izgalmas dolgokat találtunk ki. Füstölt pisztrángos krémet dobtunk össze pirítóson, házilag marinált céklakockákkal, áfonyával, kaporral és gránátalmával – csak hogy egyet említsek. Talán ez a legnehezebb az egészben, hogy nem csak fizikailag vagyunk lekorlátozva, az ötletek hosszú listái, a kreatív energiák kibontakozása is be van fagyasztva. Nem egyszerű mostanában kimozdítani az embereket otthonról, főleg úgy, hogy ha elindulnak, akkor már felénk is tegyenek egy kitérőt.

Azért nektek sikerül ez a kimozdítás?

Balázs: Nyáron a városba érkező turisták affinitása jellemzően kisebb a kísérletezésre, bár közülük a kávészeretők egészen sokan jöttek ki idáig, hogy benézzenek hozzánk. A kimozdítás viszont szerencsére sikerült, a COVID előtti másfél-két év munkája nem veszett el, és az akkor kiépített kapcsolat a vendégeinkkel kitart azóta is. Az ősz első felében a kevésbé szigorú szabályozások mellett borzasztó jó volt kis időt újra „együtt lélegezni az Egyetemmel”, tök jó hónapok voltak, mikor még ha csak kevés időre is, de visszatértek a hallgatók Egyetemvárosba.

Viktor: Akik hozzánk látogatnak, egész céltudatosan jönnek, keresnek bennünket. Próbálunk Facebookon, Instagramon gyakran hírt adni magunkról, hogy ott lehetőség szerint kapcsolatba kerülhessünk az éppen Pécsről távol lévőkkel. Így, hogy tudják, nagyjából mi újság velünk, nagy eséllyel beszaladnak hozzánk is, ha a városban járnak. Végtelenül hálásak vagyunk a Rokusch vendégeiért, úgy gondoljuk, valami ilyesmiről szól a vendéglátás: Igyekszünk szeretettel várni és a kedvére tenni mindenkinek, aki betér hozzánk, ez pedig az ő visszajelzéseikből is visszaköszön. Ilyen mértékben, mint az elmúlt időszakban, ezt még sosem tapasztaltam.


És csak hogy ezekből a visszajelzésekből is át tudjak adni egy szösszenetet, megkértem egy igazán igazi, kezdetektől fogva elkötelezett Rokusch-os vendéget és kedves ismerősömet, Gergics Marint, hogy ossza meg velem véleményét a kávézóról:

-Milyen a kávé?
-Világklasszis.
-Finom a bagel?
-Ötcsillagos.
-Van mandulás csokitorta?
-Sosem fogy el. Mondhatjuk, hogy több se kell a betérő vándoroknak. Viszont amiért én megyek, az a társaság.

 

Balázzsal és Viktorral üdítő élmény volt beszélgetni, és tűkön ülve várom már az alkalmat, mikor az elviteles pohár helyett helyben kérhetem a kedvenc kávémat egy szuperfinom bagellel. Egy lattéval most is megvendégeltek, elköszönés közben viszont sűrű bocsánatkérések közepette leejtettem a hozzá tartozó kiskanalat, mire Viktor mosolyogva rávágta: „Alig várom, hogy újra megtöltsék a Rokusch-t a véletlenül elejtett evőeszközökhöz tartozó, vidáman csörömpölő hangok!”

2 thoughts on ““Alig várom, hogy újra megtöltsék a Rokusch-t a véletlenül elejtett evőeszközökhöz tartozó, vidáman csörömpölő hangok!” – Interjú a Rokusch kávézós Balázzsal és Viktorral

Comments are closed.