a_ttk_oktatoi_ezert_dontenenek_a_pte_mellett

A TTK oktatói ezért döntenének most is a PTE mellett

+1
0
+1
0
+1
3
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán számos lehetőség fogadja az odaérkezőket. Kikerülhettek innen rengeteg tapasztalatot szerezve- matematikusként/ fizikusként/ kémikusként/ biológusként/ gazdaságinformatikusként/ edzőként/ geográfusként/ földtudományi kutatóként/ programtervező informatikusként/ sportszervezőként/ szőlész-borász mérnökként vagy éppen tanárként. 

Amikor én először átléptem a TTK épületének küszöbét, tudtam, hogy innen nincs visszaút- teljesen magába szippantott a Budapesttől annyira különböző világ. Az egész életemet ott éltem le, és valami barátságosabb, közvetlenebb környezetre vágytam, amibe itt Pécsen bele is szerettem. Tudtam, hogy csak olyan környezetben fogom tudni kihozni magamból a maximumot, ahol jól érzem magam. Aztán átmentem a Szentágothai Kutatóközpontba, megismertem, hogy milyen kutatásokban vesz részt a Kar, és nekem ennél nem is kellett több. 


A Pécsi Egyetemisták szerkesztőségénél az vált célunkká, hogy eljuttassunk oktatói gondolatokat, megnyilvánulásokat is felétek, hiszen ki ne szeretné tudni, hogy a tanára milyen képet dédelget a mindkettejük által elfoglalt helyről.

dr. Erostyák János a Fizika Intézet docense, 1984-óta az egyetem oktatója, számos kutatásban részt vesz. Legutóbbi területe a membránszerkezetek vizsgálata volt.

a_ttk_oktatoi_ezert_dontenenek_a_pte_mellettdr. Erostyák János: „Magas szintű tudás, széles körű szakmai alapok, kiváló hallgatótársak, világszínvonalú mesterek – ezt nyújtja a pécsi TTK. Egy olyan mérföldkövet a hallgatók pályáján, amelyre számtalan irányban kibontakozó karrierek épülnek. A csodálatos pécsi hallgatói évek után itthon és szerte a világban egyaránt versenyképes tudással állnak helyt volt tanítványaink, akikre rendkívül büszkék vagyunk. Negyedik évtizede dolgozom a Karon, számomra az ő fejlődésük és sikereik jelentik munkám igazi értelmét. Egy erős Kar egy varázslatos városban: a pécsi TTK nagyon sokat ad, éljenek a lehetőséggel!”

 

 

Jenák Ildikó a Matematikai és Informatikai Intézet tanársegéd munkatársa, ő is a Pécsi Tudományegyetemen végezte tanulmányait, most pedig a PhD fokozatának megszerzésén dolgozik.

a_ttk_oktatoi_ezert_dontenenek_a_pte_mellettJenák Ildikó: „A TTK botanikus kertje és élénk hallgatói élete biztosan vonzó a középiskolások egy részének, de én elsősorban nem ezért választottam annak idején a Kart, hanem a kiemelkedő színvonalú akadémiai minőség és a megbecsült diploma hajtott. Végül képzésem során olyan kiváló mentorokkal is találkoztam, akik a mai napig kihatnak a gondolkodásomra és szakmai szemléletemre, hihetetlen alázatukkal és kíváncsiságukkal még mindig inspirálják a munkámat több, mint egy évtized után is. Oktatóként már jobban belelátok az itt dolgozók mindennapjaiba, és bátran állíthatom, hogy a Kar a hallgatókért dolgozik – nem csak a szakmai, hanem a személyes fejlődésükért is. A #pécsiTTK egy nagyon jó ugródeszka (és egy hálás alma mater) a „miért”-ek szerelmeseinek, a kíváncsiskodóknak, akik egy megbízható és alapos szakmai tudást szeretnének az életre szóló munkájukhoz, tanulásukhoz, szakmai kihívásaikhoz.”

Oktatóinkkal együtt várunk minden felvételizőt a Pécsi TTK-ra, biztosan nem fogják magukat egyedül érezni, és itt mindig számíthatnak segítségre.