„A TTK HÖK nemcsak munka, hanem egy összetartó közösség, család” – interjú Horváth Márkkal, a TTK HÖK leköszönő elnökével

+1
2
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

Az elmúlt időszakban a TTK Hallgatói Önkormányzat berkein belül személyi változásokra került sor, melynek keretein belül Horváth Márk októberben leköszönt a TTK HÖK elnöki pozíciójából. Márk helyét a küldöttgyűlés által megszavazott Konecsny Bence vette át. Horváth Márk pontosan három évet töltött el a TTK HÖK csapatában – erről, illetve az elnöki pozíciójáról kérdeztük jelen interjúnkban.

A PTE TTK HÖK-ben való karriered 2018 őszén indult, amikor is az osztatlan tanárképzés hallgatói képviselője lettél. Mi ösztönzött arra, hogy kipróbáld magad ezen a téren?

Horváth Márk: A jó példa az elődöktől. Valamint az, hogy részese lehessek a hallgatói élet szervezésének. Így tudnám összefoglalni, hogy mi fogott meg engem ebben az egészben. Nagyon tetszett az, amit egész addig a TTK-n tapasztaltam, mint hallgató. Szerettem volna jobban beleásni magam és aktív részese, szervezője lenni a kari hallgatói életnek.

 

2019 tavaszán a TTK HÖK ügyvivő elnökévé választottak meg. Hogy érezted, volt benned bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy eleget tudsz-e tenni az elvárásoknak és kötelezettségeknek?

horvath_mark_ttk_hok_pteHorváth Márk: Őszintén? Szerintem mindenki kicsit izgatott egy új kihívás elején, és minden erejével azon van, hogy a legjobban teljesítsen. Velem sem volt másképp, rengeteg új embert kellett megismerni, új feladatokkal bővültek a hétköznapjaim, de egy kis idő után ezek már a mindennapok rutinját képezték és gördülékenyen tudott menni a munka. Szerencsére az elődjeinktől, Király Nikitől és Kiss Andrástól nagyon jó felkészítést kaptunk az elnökség átvételéhez, mellyel tovább tudtuk vinni a TTK HÖK mindennapjait. Segítségüket és bizalmukat ezúton is nagyon szépen köszönöm!

Voltak árnyoldalai annak, hogy hallgatói érdekképviselőként te magad is elsősorban hallgatóként voltál jelen az egyetemi hétköznapok során?

Horváth Márk: Szerencsére én ebből, ha volt is, nagyon keveset éreztem. Igyekeztem a HÖK-ös kötelezettségeim mellett nem elhanyagolni a tanulmányaimat, rendszeresen jártam előadásokra és gyakorlatokra. Természetesen voltak rendkívüli ülések, feladatok, mikor egyszer-kétszer felmentést kellett kérnem az oktatóktól, de szerencsére ez nem rendszerszintű volt, és össze tudtam egyeztetni a munkát hallgatói kötelezettségeimmel. Köszönöm szépen oktatóimnak ezúton is, hogy megértőek voltak személyemmel ezekben a helyzetekben és munkavégzésemet konstruktív hozzáállásukkal segítették!

Mennyire nehéz egy elnöki pozíció mellett egyensúlyban tartani a kötelességeidet, illetve a tanulmányaidat összekötni a közösségi tevékenységgel?

Horváth Márk: Úgy gondolom kisebb-nagyobb tervezéssel, de nem Mission Impossible. Természetesen függ attól is, hogy az illető milyen szakon tanul, mennyire van sok órája, gyakorlata stb. Szerencsére nekem is sikerült tanár szakos hallgatóként, sok tanórával a hátam mögött. Szóval, akit csak ez tántorítana el egy HÖK-ös pozíció betöltésétől, az ne hátráljon meg, mindenre létezik megoldás.

Valamint a HÖK-ön belül sok olyan feladattal találkozhat egy hallgató, amit a későbbiekben esetleg tanulmányai során tud kamatoztatni. Természetesen a munkamegosztás az alapja mindennek. A heti feladatok ellátásáért szeretnék minden egykori „hökös” munkatársamnak köszönetet mondani, kiemelten egy személynek, kinek sokat köszönhetek, egykori elnökhelyettesemnek, Vlasits Tamásnak! Tomi támogatása és széles körű tudása sokat segített a HÖK és személyem szakmai fejlődésében.

44_PENTEK_VB_Horvath_Mark_interju_kep2_ttk_hok

Milyen visszajelzések érkeztek a hallgatók felől a munkásságod során?

Horváth Márk: Igyekeztem az elnökségben eltöltött idő alatt a maximális tudásommal szolgálni hallgatótársaim érdekeit. Úgy gondolom, hogy meglátásaikkal mindig konstruktívan álltak a munkásságomhoz és remélem, hogy a TTK HÖK ezek után is egy olyan szervezet lesz a karon belül, melyhez bátran, bizalommal fordulhatnak majd hallgatótársaim. Sajnos a koronavírus járvány az elnökségem kellős közepén csapott le a világra, ezért sok tervemet nem tudtam megvalósítani, viszont amiket sikerült véghez vinnünk, azokat rendre eredményesen tudtuk zárni.

Mi az, ami elnöki munkaköröd során a legkellemesebb emlék?

Horváth Márk: Nagyon nehéz kérdés egy dolgot kiemelni a sok szép emlékem közül. Lehet nem is tudnék csak egyet. Nagyon izgalmas és érdekes volt az érdekképviselet, oktatókkal való közös munka, a sok rendezvény, legyen szó szakhetekről, gólyabálról, az ominózus TTKedd partysorozatról, mely a TTK HÖK egyik legismertebb rendezvénysorozata, és nyilván a legnagyobb rendezvényünkről, a gólyatáborról. Azonban szerintem a legfontosabb az volt, hogy ez nem csak egy „munka”, mi családot alkottunk, egy nagyon összetartó közösséget, melynek tagjai az egyetem után is jó barátok maradnak. Számomra ők adták az elmúlt 3 év legkellemesebb emlékeit. A TTK HÖK nemcsak munka, hanem egy összetartó közösség, család.

44_PENTEK_VB_Horvath_Mark_interju_kep3_ttk_hok.jpg

Milyen okok miatt döntöttél végül a távozás mellett?

Horváth Márk: Sajnos, minden egyetemistát elér a végzős évének a szele, amely alól én sem vagyok kivétel. Utolsó évemben szeretnék a tanítási gyakorlatomra, valamint a szakdolgozatírásra és az edzősködésre koncentrálni, hogy egy kerek történetben zárhassam egyetemi éveimet. Mindezek mellett természetesen, ha az új csapat igényt tart segítségemre, bármikor állok szíves rendelkezésükre bármilyen kérdésben.

Hogy érzed, visszatekintve az elmúlt három évre, milyen tapasztalatokat szereztél a Hallgatói Önkormányzat által?

Horváth Márk: Jobb ember lettem, és ezt a HÖK-nek köszönhetem. Sok egyéni képességet is fejleszt egy ilyen szervezetben való munka, valamint a különböző szervező feladatokban, projektekben, pályázatokban való részvétel széles körű tudást ad, de mégis szerintem a legfontosabbak az emberi kapcsolatok és azok ápolása. Jó közösségben, jó munkatársakkal mindig élvezetes a közös munka. Úgy gondolom, hogy a HÖK-be tartozni bármilyen pozícióban, nagyszerű dolog, kitárul előttünk a világ, és ki tudjuk bontakoztatni a feladatok során a saját személyiségünket. Sok kitartás, elszántság és elkötelezettség kell hozzá, de egy rendezvény, projekt végén mindig örömmel tölt el hallgatótársaim elégedettsége. Ezért megéri csinálni.

Köszönjük szépen Horváth Márknak, hogy elfogadta felkérésünket és megosztotta velünk kimagaslóan sokrétű tapasztalatait. Köszönjük szépen alázatos munkáját, és sok kitartást kívánunk a tanulmányai lezárásához!