Életünk lapjai – A Pécsi Tudományegyetem kari lapjainak bemutatása

+1
0
+1
0
+1
1
+1
0
+1
0
+1
0
+1
0

A Pécsi Egyetemisták Magazinja mellett, szinte minden karnak megvan a maga kari lapja. A cikkírás és a szerkesztői tevékenység nemcsak egy pénzkeresési lehetőséget biztosít a Pécsi Tudományegyetem hallgatói számára, hanem egy kiváló kiteljesedési lehetőséget is. Minden írás megjelenése mögött több napos kutatás és utánaolvasás is lehet. A megjelent cikk pedig maga a büszkeség, amit egy író érezhet. Cikkemben utánajártam és felkerestem a PTE kari lapjainak főszerkesztőit, hogy meséljenek a magazinról és a működésükről.

  1. InfoZió magazin- Egészségtudományi Kar

Az InfoZió története igen régre nyúlik vissza. 2010 előtt, az Általános Orvostudományi Karral működött egy közös magazin, mely Potenciál név alatt futott. 2010 után vált ki az Egészségtudományi Kar és így jött létre az InfoZió, mint önálló kari lap. A Covid-19 vírus megjelenéséig negyedévente nyomtatott formában is elérhető volt, és ugyanúgy online formájában is lehetett olvasni a szerkesztők cikkeit. 

A hét szinte minden napján jelennek meg különböző kategóriájú cikkek más és más témában. Az InfoZió weboldalán találkozhatunk interjúkkal, film-, könyv- és sorozatajánlókkal, saját- és vezető írásokkal. 

A cikkíróknak havonta egy darab vezető cikket kell írniuk, aminek a témája mindig egészségüggyel kapcsolatos. Azonban az írói szabadságuknak teret enged a főszerkesztőség, így igencsak széles palettával dolgoznak a munkatársak. Mentális, lelki és testi egészség, alternatív gyógymódok, egyes betegségekről és azok megelőzési módjairól is olvashatunk. Nem elhanyagolható, hogy a szerkesztők igyekeznek mindig hiteles forrásokból informálódni.

 

A járványhelyzet nemcsak a nyomtatott magazint szüntette meg, hanem a vlog formátumot is. A kezdeményezés pár videót ölelt fel, azonban a vírushelyzet miatt egyelőre ez ennyiben is maradt. (A videók viszont megtalálhatóak a weboldalon!) A blogon kívül különféle pályázatok is szerepelnek a kari lap terítékén, melyek mindig nyereményekkel gazdagítják az első 3 helyezettet. Nyár elején pedig egy fotópályázat fog elindulni a magazin szervezésében, így ezért is érdemes követni a közösségi oldalaikat!

Az InfoZió Magazin az egészség védelmére hívja fel az olvasói figyelmét, és arra az elképesztően fontos tényre, hogy a mentális és lelki egészségünkre is ügyelnünk kell. Az írói szabadság és a családias légkör a szerkesztők számára olyan közeget teremt, melyben a motiváció és a kreatív tartalmak sosem vesznek el!

Egészségtudományi Karon tanulsz, és érdekel a cikkírás? Jelentkezz bátran egy próbacikkel az infoziomagazin@gmail.com email címen!

06.12.-Ge-a-pte-kari-lapjai-cikkbe1
Az InfoZió Magazin logója
  1. Media Iuris- Állam- és Jogtudományi Kar

A Media Iuris még 2018 végén egy maroknyi, akkor elsőéves hallgató fejében született meg, azzal a céllal, hogy bemutassák a pécsi jogi kart és a hallgatói életet, és ezzel jutassák el a kar hírnevét azokhoz, akik érdeklődnek a jogtudományok iránt, a Pécsi Tudományegyetem iránt, illetve azokhoz is, akik talán még soha nem is hallottak a PTE ÁJK-ról. A szerkesztőség közel 20 főből áll, akik nap mint nap szólnak olvasókhoz. A cikkek száma általában 2-3 között mozog naponta, ami heti szinten akár 20 körül mozog, íróik mindegyike kiveszi a részét a heti munkából 1-1 írással, ami havonta több, mint 70 új írás megjelenését jelenti. Hetente egy cikk a követelmény a magazinnál.

Heti felosztásban dolgoznak az írók, ezt úgy kell elképzelni, hogy fele csapat szabadtémában írja az írását, a másik fele kötött témában, ilyenek például a tudományos cikkek, az egyetemi hírek, az oktatókkal készült interjúk, a jeles napok, és még sok más. A pécsi jogi kar hivatalos médiacsoportja, a Media Iuris egy magazinból és egy videósportálból tevődik össze. A videókért a csapat „Vloggerei” felelnek, akik youtube csatornára és az Instagram profilra készítenek szakmai és szórakoztató tartalmakat egyaránt.

Az Instagramukon pár havonta jelennek meg nyereményjátékok a kar hallgatói számára, melyek a Hallgatói Önkormányzati Testület segítségével készülhetnek el. Folyamatosan várják azon hallgatók jelentkezését, akik egy dinamikusan fejlődő közösség tagjai szeretnének lenni, és éreznek magukban ambíciót arra, hogy kipróbálják magukat a média világában. Jelentkezni az erre a célra feltüntetett fülön lehet a weboldalunkon, ezt követi egy próbacikk benyújtása, majd ha a pozícióra pályázó írása megfelelt az elvárásoknak és követelményeknek, a felvételt még megelőzi egy beszélgetés.

A magazin azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a jogi kart és az egyetemista életet. A szerkesztőség széles tematikákkal; szakmai, tudományos, szórakoztató, informatív tartalmakkal bővítik a hallgatók életét. Emellett még nagyon fontos számukra, hogy minden lehetőségről, esetleges pályázatokról, a kart érintő programokról, szakmai konferenciákról és előadásokról értesítsék a hallgatókat, és be is mutassák azokat felületeiken. Szerkesztőik és vloggereik folyamatosan készítenek és gyártanak interjúkat az oktatóikkal, ezzel is egy újabb csatornát képezve a kar oktatói és hallgatói között. A csapat nagyon szerencsésnek mondhatja magát, mivel minden támogatást megkap a kar vezetőségétől és a Hallgatói Önkormányzattól, így folyamatos fejlődésen megy keresztül a Media Iuris.

06.12.-Ge-a-pte-kari-lapjai-cikkbe2
A Media Iuris logója
  1. Confabula- Általános Orvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar

A magazin először 1992-ben jelent meg, mint a POTE hallgatóinak a lapja. Szemeszterenként két lap jelenik meg, egy terjedelmesebb major és rövidebb minor. Az is előfordulhat ugyanakkor, hogy egy különszámmal is megjelentetnek cikkeket. Vannak rovatok, melyek az évek során az újság szerves részévé váltak, és valamennyi számban helyet kapnak. Ilyenek például sikeres nők, gasztrovat, könyv-, film- és sorozatajánlók, környezetvédelem, valamint rendre egy kimondottan aktuális témájú cikk vagy interjú nyitja a lapot. Ezeken kívül azonban szinte bármilyen ötletet megvalósíthatnak a szerkesztők, amit éppen érdekesnek találnak, és szívesen írnának róla az újság keretein belül. Előfordul az is, hogy a szerkesztőséget, a magazint keresik meg cikkek, interjúk kapcsán, ez mindig nagy öröm és megtiszteltetés. Pár éve kezdett el tartalmat gyártani közösségi média felületekre, elsősorban Instagramra, azonban a tartalmak többsége Facebook-on is elérhető. Így napi szinten módjuk van a legaktuálisabb történések megosztására is, amire egy sok hetes háttérben folyó előkészítő munka okán kevésbé van lehetősége egy újságnak. Minden szemeszterben sort kerítenek egy-egy kisebb nyereményjátékra, valamint pályázati lehetőségeket is rendszeresen biztosítank. Az utóbbi időben két alkalommal a Levelek a karanténból című pályázatra várták az írásokat, nemrég pedig lezárták a Creo ergo sum című pályázat első felvonását. Ezen pályázatok esetében verseket, novellákat, drámákat, tulajdonképpen bármilyen műfajban íródott művekkel lehetett benevezni. A Creo ergo sum második felvonásában azonban festmények, rajzok, grafikák kerülnek majd megmérettetésre, melyekkel a PTE ÁOK HÖK-kel való közreműködésben megjelenő válogatott hallgatói írásokból kiadott köteteteket illusztrálná a magazin.

Elsősorban a PTE ÁOK és a PTE GYTK hallgatóit várják a szerkesztői csapatba, hiszen egy kari lapról van szó. A confabula.szerkesztoseg@gmail.com címre írva jelentkezhetnek a kreatív alkotni vágyók.  

Takács Bíborka Rebeka, a Confabula főszerkesztő kisasszonya, így emlékezett vissza arra az időre, amikor elsőként látta meg a magazin lapját: 

Emlékszem, mikor elsőévesként az egyik folyosón rátaláltam egy kupac Confabulára. Szép, igényes és színes lap volt, mely szinte olvastatta magát. Azóta is őrzöm otthon. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer főszerkesztőként mesélhetek az újságról, azonban most ezzel a rövid történettel tudnám talán legjobban érzékeltetni, milyen szerepet is szeretnénk betölteni a hallgatók életében. Egy olyan színfoltja szeretnénk lenni az egyetemi életnek a sokszor szürke hétköznapokban, mely ugyan nem távolodik el teljes mértékben a szakmaiságtól, azonban egy szórakoztatóbb, színesebb formában, hallgatók tollából, hallgatók által nyújt tartalmas kikapcsolódást az olvasni vágyóknak. Éppen ezért amellett, hogy igyekszünk megfelelni a mai elvárásoknak, és a közösségi médiában is jelen vagyunk, szeretnénk hinni, hogy ebben a rohanó, gyorsan változó világban is helye van még a hagyományosabb értékeket képviselő diákújságoknak. Ugyan a járvány az utóbbi évben ellehetetlenítette, hogy nyomtatott lapot készítsünk, reméljük a következő szemeszterben már nem csak virtuálisan lehet majd fellapozni legújabb számunkat. 

06.12.-Ge-a-pte-kari-lapjai-cikkbe3
A Confabula magazin logója

4. PécsiBölcsész- Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

2004-ben alakult a lap De Facto néven, 2008 óta működik PécsiBölcsészként.

Átlagban heti 1-2 online cikkel jelentkezik, ez a szám viszont nőhet, amennyiben valamilyen akut kérdéskörhöz kötődő tartalommal bízták meg a magazint.

Pandémiamentes időszakban félévente jelenik meg egy-egy 50 oldalas tematikus nyomtatott lap. Ezek egy hívószó köré lazán szerveződő tartalmakat takarnak. A legutóbbi két szám például a bölcsészethez, illetve az iróniához kapcsolódott. Ezen kívül Ők készítik minden augusztusra a BTK gólyaszámát. Cikkek tekintetében teljesen saját tartalommal és egyre több saját fotós és grafikus által készített illusztrációval dolgoznak. A cél nem más, mint a print és online megjelenéseik esetében is, hogy a vizuális megjelenítés is kizárólag a szerkesztőség fotósainak és grafikusainak munkája legyen.

Rendkívül változatos témákban jelennek meg az írások. A fő kérdés minden egyes tartalom esetében: vajon ez érdekelhet egy bölcsészhallgatót? Amennyiben igenlő a válasz, megszületik az adott tartalom. A szerkesztőség tagjai bármilyen témáról írhatnak, többnyire saját ötleteiket dolgozzák fel, természetesen közös egyeztetés után. Ha valakinek nincs ötlete, az sem akadály, ilyenkor szívesen ad inspirációt a lap főszerkesztője, Szabó Bianka, a munkatárs személyiségéhez és erősségeihez illő témát. Emellett szerveznek közös brainstormingot is, gyakran javasolnak egymásnak cikk-/fotó/grafikatémákat. Tematikus hónap nincs, viszont gyakran jelentkeznek többnyire 3-5 részes cikksorozatokkal, melyek adott téma köré szerveződnek (pl.: gasztronómiai kalandok a karantén alatt, tematikus film- és könyvajánlók, beszámoló sorozatok).

Az innováció kikerülhetetlen feltétele a folyamatos vérfrissítés, ami a PécsiBölcsész esetében új véleményeket, látásmódokat takar. Éppen ezért, fontos küldetés, hogy a szerkesztőség új tagokkal bővüljön az éves őszi toborzó keretében. A válogató során a jelentkezők megismerkednek a szerkesztőségi élettel, a tagokkal és a tartalomgyártás menetével. Felvételükről pedig kijelölt témákban, műfajokban általuk megalkotott pályamunkák döntenek. Természetesen nem elvárás, hogy profi és messzemenőkig tájékozott újságíróként, fotósként vagy grafikusként érkezzenek hozzájuk az érdeklődők, ugyanakkor a szakmaiság kiemelten fontos számukra, így a többfordulós válogató valamennyi köre előtt egy-egy tapasztalt szerkesztőségi tag tart műfajismertetőt és fórumot.

Hogy milyen értéket képvisel a magazin?

Szabó Bianka így nyilatkozott: „Belsősként ez a magazin és a közös munka folyamatosan tanít bennünket arra, mit jelent kreatívnak, merésznek lenni, csapatban gondolkodni és tervezni. Ezeket az értékeket szeretnénk a szerkesztőségen belül egymásnak átadni és erősíteni. Mindenekelőtt pedig a már korábban említett szakmaiságot, az amatőr keretek között megvalósítható profi munkavégzés gyakorlatát emelném ki, mellyel magunknak és az olvasóinknak is tartozunk.

Karunk hallgatóinak életében először is szeretnénk jelen lenni, egyre naprakészebb és relevánsabb, minőségi tartalmakkal szolgálni. Emellett szeretnénk tükröt is tartani, szeretnénk megmutatni, a teljesség igénye nélkül, milyen témák érdekelnek ma egy bölcsészt, hogyan gondolkodik, milyen tartalmakat fogyaszt és ajánl.

Szerkesztőségünk (szakmai) értékét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két és fél éve az EHÖK 1367 Magazin online és print megjelenéseiért is mi felelünk, így szeretett karunkon kívül már egy egész egyetemhez szólhatunk. Irányelveink a korábban említettekhez hasonlók, de nyilván itt a bölcsészhallgató perspektívája a PTE-s hallgató horizontjára bővül.”

06.12.-GE-a-pte-kari-lapjai-cikkbe4

Jelenleg, mint másodéves hallgató, nem tudnék olyan érvet felsorakoztatni, ami a Pécsi Tudományegyetemre való jelentkezés ellen szólna. Számos lehetőség várja az egyetem megannyi karán. Úgy gondolom, egy cikk olyan „digitális nyom”, mely az utókor számára fennmarad, és egy csodálatos értéket képvisel.

 A cikkben megjelent kpek kizárólag a kari magazinok szerző jogai alatt állnak! 

Kiemelt kép forrása: Pexels