1940 májusa. Nagy-Britannia háborúban áll. Egyik európai demokrácia hullott el a másik után gyors egymásutánban a blitzkrieg rémségei közepette, a náci bakancsok és sortüzek előtt. Úgy tűnt, a megszállás bármikor bekövetkezhet. Winston Churchillnek alig pár nappal azután, hogy kinevezték miniszterelnöknek, ezzel a szörnyűséggel kell megbirkóznia – továbbá egy szkeptikus királlyal, egy ellene ármánykodó párttal és a tájékozatlan, felkészületlen néppel.
Kezében egy szál tollal, maga mellett pedig egyetlen gyors- és gépírónővel hogyan is változtathatná meg a közhangulatot, és önthetne lelkesedést aggódó honfitársaiba? […] Megtudhatjuk, Churchill hogyan gyakorolta és írta át újra és újra a legfontosabb beszédeit, hogyan és mikor merült fel benne a békeszerződés lehetősége a náci Németországgal, és megismerhetjük a dunkirki evakuáció során betöltött szerepét. De a könyv elsősorban arról a huszonöt napról mesél, amely bálványt csinált egy emberből.
Bizonyára a cím sokak számára elsősorban A legsötétebb óra (The Darkest Hour) 2017-es amerikai–brit történelmi dráma alapján lehet ismerős. Nos, igen, tény, hogy a könyv megjelenésével párhuzamosan ugyanabban az évben jelent meg az ugyanazon címmel fémjelezett film is, azonban én most, elsősorban a könyvet szeretném górcső alá venni – bizonyos okokból.
Először is, gondolom már sokatok volt úgy egy érdekes, izgalmas könyv elolvasását követően, hogy a belőle készült film nem teljesen nyerte el a tetszéseteket. Ez nyilvánvaló, hiszen általánosságban ez szokott lenni – bármilyen színes, képekben, grafikákban gazdag egy film, az egyén fantáziáját nem tudja visszaadni, s gyakran ezért csalódást érzünk. Ez teljesen természetes, ugyanakkor ebben az esetben nem erről van szó. Ugyanis a könyv és a film ugyanazt a történetet meséli el, mégis, két teljesen más látószögből tájékozódunk ugyanarról.
Érdekes, pedig ez egyáltalán nem véletlen. A filmben egy kerek történetet láthatunk, részben kívülről ismerve meg a főszereplőt, Winston Churchillt és az őt övező politikai játszmákat. Ez nem is lehet véletlen, hiszen a könyv és a film között ég és föld a különbség. A filmben ugyanis az őt körülvevő barátok, családtagok életébe, érzelmeibe kaphatunk mély betekintést, s nem pedig magába, Winston Churchill szerepébe – ez a nézőpont már viszonylag hamar kiderül, az elején, amikor Churchill karaktere egy fiatal gyors- és gépírónő szemén keresztül tűnik fel először a filmben.
Ezenfelül pedig a film számos módon „csal” egy kicsit a történelmi tényekkel kapcsolatban is, ugyanis a könyvből számtalan esetben tapasztaljuk a történelmi tények mibenlétét a folyamatos forráshivatkozás, elemzés által, amit a film már rögtön a nyitó jelenetnél élesen megcsavar.
A legfőbb lényegi különbség ugyanis az, hogy a könyv elsősorban magára Winston Churchillre helyezi a hangsúlyt. Az ő modorára, személyiségére, pályafutására, kísérletet tesz rá, hogy szinte teljesen belefurakodjon Churchill gondolataiba, nézőpontjaiba és közvetíthesse a tárgyalások során fellebbenő gondolatait. Ettől függetlenül a könyvben szereplő gondolatok nem az író fantáziaszüleményei, az író minden egyes részletet külön és alaposan kielemzett, s mérlegeli, hogy a nehézkes tények állása miként módosíthatta Churchill elképzeléseit és véleményeit az ellenállás kifejtésének mibenlétéről.
A történet ugyanis napról napra azt a mélypontot mutatja be részletesen, amikor a Franciaországban rekedt angol haderőt a brit kormány igyekszik kimenekíteni, miközben mindannyian tudják, hogy maga a mentőexpedíció is rettenetes áldozatokkal fog járni. Ekkor ismerik fel a Náci Birodalom hatalmas erejét, s tudomásul veszik, hogy Franciaország bekebelezése után a Führer hadserege Nagy-Britannia ellen fog vonulni. A legsötétebb órát pedig az jelenti, amikor maga Churchill is belátja, hogy menthetetlen a helyzetük, s felvetül a Németországgal való béke kérdése is. A kérdés már csak az, hogy Churchill valóban eljátszott-e ezzel a baljós gondolattal, avagy magában soha nem akarta elfogadni a lehetetlent.
Talán éppen ezért volt számomra olyan keserű a film. Ugyanis a könyvben az olvasó kézhez kap egy valósághoz hű Churchill karaktert a tények ismertetése révén, betekintést nyerhetünk hétköznapjaiba, szokásaiba, ízléseibe, s ez alapján megformálódik egy kép bennünk a nagy politikusról. A nagy politikusról, aki néha gyerekesként viselkedett, néha önelégült volt, gyakran számító, azonban, amikor oda kellett állnia és beszédet kellett mondania, akkor végletekig eltökélt és meggyőző. Ezt amúgy a film is jól kihangsúlyozza, csak nem ennyire konkrétan, ugyanis a filmben Winston egy rögeszmés vénember benyomását kelti a nézőben.
Márpedig a könyvben ilyenről szó sincs, és ez hatalmas csalódás. Igaz, ott is előkerülnek a szokatlan furcsaságai, de a könyv folyamatosan úgy ábrázolja Churchillt, mint aki egy optimista szemüvegen keresztül szemléli a világot, s él-hal a terveiért, mit sem törődve az őt körülvevő személyekkel, csak hajthatatlan megy egymagában az eltökélt célja felé. Ezt a Winston Churchill képet azonban nagyban lerombolja a film, ugyanis annak egyes jeleneteiben a miniszterelnök irreálisan tétova, gyenge, s végtelenül esetlen.
Ilyen lett volna az igazi Churchill? – veti fel óhatatlanul is magában a film nézője. Akiről ma ódákat zengenek szerte az egész világon, az egy lusta, nyugdíjas, szenilis vénember lett volna 1940 májusában, amikor miniszterelnöknek választották? Ezt azért tényleg nehéz elhinni – úgy gondolom, nem is szabad. Tény, hogy a film rendezői igyekeztek egy végtelenül egyszerű emberként körülírni Churchill karakterét, azonban úgy gondolom, itt sajnos túlzásba estek.
Ugyanis ezen film esetében úgy érzem, hogy ahogyan csak tudták, rombolták a karakter körüli imázst annak érdekében, hogy minél egyszerűbben festhessék le Churchillt – márpedig a könyv is említi, hogy alapvetően az volt, de azt mégis csak kétlem, hogy a párizsi tárgyalás során a francia félnek tátva maradt a szája azon, ahogy Winston akadozó, mintegy gügyögő elmeháborodottként próbálja összerakni a francia szavakat…
Ami kiemelkedően lényeges – s természetesen a film adta lehetőségek és keret miatt ez is kiszorult az adaptációból – az Wintson Churchill beszéde. Pontosabban, láthatjuk párszor a megnyilatkozásait, ahogyan a parlamentben, vagy éppen a rádióban beszédet olvas fel, de mégis, a filmben nem lehet jól átadni azt az ismeretanyagot, amit Churchill beszédeiről tudunk. Igen, ugyanis a 20. sz. nagy és jellegzetes beszélői közül (akiknek többsége egyébként lelkes diktátor volt) csak elvétve szokás kiemelni Churchillt is. Pedig – és talán ez a könyv egyik legnagyobb érdeme –, hogy mély betekintést, elemzést nyújt számunkra Churchill beszédeivel kapcsolatban.
Kiemeli a benne rejlő munkát, Winston tanítóit, elődeit, akiket tanulmányozott a beszédkészsége fejlesztése során, akikre példaképként tekintett, illetve azt, hogy mégis mennyi munkát fektette bele egy-egy beszédének az összeállításába, megszerkesztésébe.
A válasz egyszerű: óriásit. Kezdve az alapoktól, a megszólításig, a határozott és erőteljes gesztikulálástól az élethű előadásig, a szavak használatától azok próbálgatásáig a megfelelő és a kívánt hatást elérő csengést illetően. Mert bizony, a könyvből jól kiderül számunkra arra vonatkozólag, hogy Churchill mikor és hogyan formálta a szavakat, milyen hangzatú szavakat alkalmazott, miként ismételte, sulykolta azokat bele a hallgatóság tudatába.
Mindezek alapos és gondos szakértelemről és tudásról árulkodnak – éppen ennek okán már csak ezért sem értek egyet a filmben megjelenő, magát kifejezni is képtelen karakterrel. Churchill egyik magasan tisztelt képessége a szónoklataiban rejlett, ezzel tudta ugyanis kellő mértékben hatást gyakorolni a hallgatóságára, hogy megnyerhesse őket támogatásuk révén.
Mindezek alapján, én elsősorban a könyvet ajánlom Számotokra, hiszen, ha valaki tényleg kíváncsi arra, milyen lehetett az „igazi” Winston Churchill, akkor arra úgy vélem, a könyv szolgáltat rá egyértelmű és pontos választ – a film ebből a szempontból már kevésbé. Ugyanakkor a filmtől sem akarom senkinek sem elvenni a kedvét, hiszen valóban nagyszerű látni azt, hogy miként nézhetett ki a helyzet a valóságban, hogyan életek, hogyan öltözködtek a korban – ugyanis erről a regény nem ad részletes leírást, hiszen ott csak az említés végett kerülnek megemlítésre bizonyos események (pl. párbeszédek sincsenek a könyvben).
Csupán arra igyekeztem ráfektetni a hangsúlyt, hogy miképpen tud egy mozifilm teljesen úgy realizálni egy hatalmas jellemet, miközben túlságosan is igyekszik leegyszerűsíteni egy személy karakterét, hogy átélhető legyen és azonosulni tudhassunk vele. Mindenesetre, ennek is lehetnek pozitív hozadékai, de én mindenképpen úgy gondolom, hogy a könyv szolgáltatja a megfelelő háttéranyagot és ismeretet ahhoz, hogy ténylegesen rálátással bírjunk Churchill személyiségének a jelentőségére és pályafutására is egyben.
E nagy elme gondolatairól pedig annyit, hogy márpedig, ha valaki, akkor Winston Churchill volt az, akinek tényleges személyisége és döntéseinek mibenléte talán örök homály lesz és marad is mindörökké előttünk.
Hivatkozások: borítókép, 1, 2, 3
Vlasics Bálint vagyok, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának, valamint a Bölcsészet- és Társadalomtudományi kar földrajz–történelem osztatlan szakos hallgatója. Pécshez már gyerekkorom óta kötődők – régóta lenyűgöz ez a város, és a benne rejlő lehetőségek. Elsősorban pécsi érdekességeket szeretnék bemutatni, másfelől viszont igyekszem kihangsúlyozni a mindennapjainkban rejlő meglepő tényeket, motívumokat, és különlegességeket Számotokra.